7 °C Budapest

Így jött össze az egymilliós gázszámla: ki fogja ezt kifizetni?

Pénzcentrum
2013. június 13. 17:02

Másfél millió forintra büntette meg a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége azt a gázszolgáltatót, mely évekig nem küldött számlát egy fogyasztónak, majd egyben követelt tőle 900 ezer forintot - írja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).

A gázszolgáltató számlázása ellen nyújtott be panaszt egy fogyasztó a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez. Kiderült, hogy a szolgáltató sem 2010-ben, sem 2011-ben nem olvastatta le a mérőóra állását, 2011-ben egyetlen részszámlát sem küldött ki a fogyasztónak. A mulasztást a földgáz-kereskedő 2012 márciusában pótolta, majd 900 ezer forintot meghaladó számlát küldött ki a fogyasztónak.

A szabálytalan eljárás ügyében lefolytatott vizsgálat másfél milliós fogyasztóvédelmi bírsággal zárult: a napokban jogerőre emelkedett döntés szerint ennyit kell a szolgáltatónak fizetnie a mulasztásért.

A kiszabott bírság azonban nem mentesíti a fogyasztót sem a számla kifizetése alól - hangsúlyozza a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség közleményében. Az elszámolási kötelezettség nagyon fontos feladata a szolgáltatónak, melynek elmulasztása komoly jogkövetkezményekkel jár.

- A fogyasztók számára a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége azt tanácsolja, hogy a számlázás elmaradását jelezzék a földgáz-kereskedő felé, mivel a felhasznált földgázmennyiség árát - függetlenül a fogyasztóvédelmi eljárásban megállapított jogsértés miatt kirótt szankciótól - előbb-utóbb ki kell fizetni.

A hasonló esetek elkerülése érdekében a hatékony hatósági fellépés mellett igen fontos a tudatos fogyasztói magatartás tanúsítása is, figyelnünk kell arra, hogy a szolgáltató a számlákat kiállítja-e; azokon a megfelelő mérőállások szerepelnek-e. Különösen fontos az éves elszámoló számla kiállítása, tekintettel arra, hogy ezen szolgáltatási területen is évente egyszer történik a mérőállás leolvasása és ez alapján a tényleges fogyasztás elszámolása.

Az ügy jelzésértékű abban a tekintetben is, hogy a részszámlázás elmulasztása is jelentős hátrányt okoz a fogyasztónak, hiszen az éves elszámolási időszakon belül kiállított számlákkal az év során elfogyasztott energiamennyiséget fizetjük meg. A részszámlázás biztosítja azt, hogy - az évente egyszer történő elszámolás mellett - a felhasznált gázmennyiség díja folyamatosan rendezve legyen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ügyben a hatósági eljárás meginduláskor a fogyasztó kérelmére már folyamatban volt a fogyasztásmérő berendezés pontossági vizsgálata. - Ezzel kapcsolatban érdemes tudnunk azt, hogy amennyiben a szakértői vizsgálat megállapítja, hogy a gázmérő az elfogyasztott földgáz-mennyiséget pontatlanul mérte, vagyis a készülék hibás, akkor a szolgáltatónak az elszámolást módosítania kell.

Az elszámolás helyesbítése során meg kell állapítani a hibás mérés időtartamát, melynek vonatkozásában a vállalkozás pótelszámolási kötelezettsége fennáll. Ha objektív módon megállapítható a meghibásodás időpontja, akkor ettől az időponttól kezdődően a mérő leszereléséig terjed a pótkalkulációs időszak, ellenkező esetben a fogyasztó és a szolgáltató közös becslése az irányadó, ilyen jellegű megegyezés hiányában egy év tekinthető hibás mérés időszakának. Hangsúlyozandó hogy amennyiben a vizsgálat a mérőberendezést megfelelőnek találja, az ellenőrzés költségeit viselnünk kell - közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége.

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 19. szerda
József, Bánk
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33