Reálisan ítélik meg a hitelpiaci válság hatásait az ingatlanvásárlók - derül ki az Elephant Holding közelmúltban készült felméréséből. A válaszadók bíznak abban, hogy az ingatlan biztos befektetés, de tudják, a hitelfelvétel ma már nem olyan könnyű, mint akár néhány hónappal ezelőtt.

Elephant Holding: Zaragoza Kert
A kutatásban megkérdezettek közel 80%-a nyilatkozott úgy, hogy az ingatlan a jelenlegi helyzetben is jó befektetés.
Minden ötödik válaszadó ugyanakkor az árak csökkenésére számít, ami szerintük jó vételi lehetőséget kínál a közeljövőben. 87% azok aránya, akik azt vallják, hogy a válság hatására jobb feltételeket lehet kialkudni az új lakások értékesítőjétől.
"A többség tisztában van azzal is, hogy a banki hitelfelvételnél akadhatnak nehézségek" - mondja Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési igazgatója, aki szerint ez a helyzet higgadt megítélésére vall és a pániknak nincs jele.
"Sőt a pénzpiacok viharait látva megerősödött a magyar lakosság ragaszkodása a saját ingatlanhoz, hiszen, amíg a részvények és értékpapírok pillanatok alatt értéktelenedhetnek el, az ingatlan, még ha nem is fialja a pénzt, piaci értékéből csak mérsékelten, használati értékéből pedig egyáltalán nem veszít. Ez tapasztalatból szerzett bizonyosság a történelem viharait és a gazdasági környezet gyakori változásait közvetlen közelről megélő honfitársainknak számára, ezért az ingatlan befektetést nem elsősorban a kiemelkedő hozam, hanem az értékállóság miatt szeretik. Míg Amerikában a krízis egyik kiváltó oka maga a lakáshitelezés, Magyarországon éppen az egészséges ingatlanpiac lehet a gazdaság egyik biztos pontja. Az érdeklődők számára világos, hogy a budapesti ingatlanok, köztük az újépítésű lakások nem túlértékeltek ezért az árak "bezuhanásának" nincs reális esélye."
Ha banki finanszírozásra kerül a sor a válaszadók 60-40% arányban továbbra is a devizahitelt részesítik előnyben. Az Elephant értékesítési vezetője nem temetné ezt a hiteltípust, hiszen, mint ahogy mondja a lakáshitelezésben általában nem elrettentő az árfolyamkockázat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"A tipikusnak mondható 70-80 ezer forintos törlesztő részlet drasztikus árfolyammozgásnál is csak 5-10 ezer forintos többletköltséget jelent, amit a kedvezőbb kamatok részben vagy egészben kompenzálnak. Ráadásul jó néhányan arra számítanak, hogy Magyarország öt éven belül az euró zóna tagja is lesz, így - szerintük - előbb-utóbb mindenképpen euró alapú hitelre kell majd váltani. Ez 25 éves futamidő esetén ésszerű döntésnek tűnik."
A felmérésben meglepően sokan (87%) állították, hogy a válság hatására a fejlesztők több kedvezményt adhatnak tekintettel a csökkenő keresletre. Az Elephant szakértője nem zárja ki a több extra és a kedvezmény lehetőségét, de figyelmeztet, ez nem függ össze a hitelpiaci válsággal. A kereslet csökkenésénél nagyobb ütemben szűkülhet a kínálat az elkövetkező években, ezért érdemes körülnézni a még a most induló projektek háza táján is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







