13 °C Budapest

Pénzt találtál az utcán? Fel ne vedd, súlyos büntetést fizethetsz miatta

2019. november 16. 13:02

Kétmillió forintot talált egy tatabányai nő az utcán, amit egy 57 éves férfi veszített el csütörtökön a bankból kifelé jövel. A megtaláló becsületesen járt el, ha nem így tesz, súlyos büntetést kockáztatott volna.

Összesen 6 millió forintnyi kézpénz vett ki a pénzintézetből Komáromban egy férfi, amit 3 egyforma borítékba tettek be neki az ügyintézők, ám az egyik valahogy kicsúszott a kezéből, úgy hogy észre sem vette - már csak a másik bank előtt, ahová be szerette volna tenni a pénzt. Azonnal feljelentést tett a rendőrségen - számol be a Bors a szombati számában.

A borítékot később egy helybéli nő találta meg, aki becsületes módon leadta azt a rendőrségen, így a tulajdonosa visszakaphatta az elveszített összeget.

Mit mond a törvény?

Magyarországon a törvény szerint a talált dolgokat - annak értékétől függetlenül - kötelesek vagyunk elvesztőjének, tulajdonosának, esetleg a dolog átvételére jogosult személynek visszaadni. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor a talált pénzt a találás helye szerint illetékes jegyzőnél adhatjuk le.

Amennyiben pedig ennek a kötelességünknek a megtalálástól számított 8 napon belül nem teszünk eleget, akkor szabálysértést (50 ezer forint elsajátításáig) vagy bűncselekményt követünk el.

Nem mindegy, hol találjuk

Ha a talált tárgyat, pénzt vagy pénztárcát egy bevásárlóközpontban, esetleg a buszon vagy villamoson találjuk meg, (vagyis a közönség számára nyitva álló helyen) akkor a hely üzemeltetőjének, vagy annak alkalmazottjának kell azt átadnunk. Ekkor, ha kideríthető, hogy kié az elhagyott dolog, akkor az üzemeltető őt értesíti, amennyiben pedig nem jelentkezik a tulajdonos, akkor a pénz az államkasszába kerül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha az utcán találtunk meg a pénzt és leadjuk a jegyzőnek, akkor nyilatkoznunk kell arról, hogy igényt tartunk-e a talált dolog tulajdonjogára. Ha az átvételre jogosult személye nem állapítható meg, a jegyző a dolgot az átadástól számított három hónapon át megőrzi. Ha ez idő alatt a jogosult nem jelentkezik, a dolgot - ha ennek tulajdonjogára az átadáskor igényt tartott - a találónak ki kell adni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm