11 °C Budapest

Lecsaptak az élelmes magyarok a 150 ezres visszatérítésre: ennyit szakítottak tavaly

MTI
2020. február 29. 12:07

A tagok tavaly a pénztárak történetében eddigi legnagyobb összeget, az előző évinél 4,3 százalékkal több, 73,42 milliárd forintot fizettek be a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárakba, az egészségpénztárakba pedig 17 százalékkal több majdnem 35 milliárd forint befizetés érkezett - közölte a Pénztárszövetség.

A közlemény kiemeli azt is, hogy a nyugdíjpénztárak tavaly az elmúlt 5 év legkiemelkedőbb hozamát, átlagosan 9,24 százalékot írtak jóvá a pénztártagok számláin. Az önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 9 százalékkal 1465 milliárd forintra, nőtt, ami a mostani kamatkörnyezetben kiemelkedőnek számít - tették hozzá. Az egy tagra jutó átlagvagyon a tavalyi évhez viszonyítottan 11 százalékkal 1,36 millió forintra emelkedett.

Ahogy az előző, így a múlt év is főként a pénztártagokról szólt. Az állami támogatással, azaz évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adóvisszatérítéssel igénybe vehető egyéni befizetések az eddigi legnagyobb mértéket érték el

- idézi a közlemény Nagy Csabát, a Pénztárszövetség elnökét. 

Az egyéni befizetések és a pénztárak teljesítménye volt a tavalyi növekedés motorja, a munkáltatói befizetések ugyanis csökkentek

- tette hozzá Nagy Csaba. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a munkáltatói hozzájárulások összege tavaly több mint 25 százalékkal 32,57 milliárd forintra mérséklődött, az egészségpénztáraknál pedig az egy évvel korábbi összegnek kevesebb mint felére, 8,61 milliárd forintra csökkent a munkaadókhoz köthető befizetések összege.

Az elnök emlékeztetett arra: a pénztárak 1994-es indulása után, amíg a munkáltatói befizetések adómentességet élveztek, addig szinte fokozatosan nőtt az öngondoskodók száma is, a 2010 utáni szigorítások viszont a munkáltatói befizetések visszafogását jelentették, melynek következtében a taglétszám is mérséklődött. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kitértek arra is: a Pénztárszövetség felmérései rendre azt mutatják, hogy ha az alkalmazottak a munkáltatójuktól kapnának támogatást, pénztári befizetésükhöz hozzájárulást, akkor a jelenlegi tagok növelnék pénztári megtakarításaikat, akik pedig még nem tagjai valamelyik kasszának, ebben az esetben megkezdenék a pénztári takarékoskodást. A közlemény szerint a szövetség megújította vezető tisztségviselőit az elkövetkező 3 évre, az elnök Nagy Csaba, az alelnök Váradi Péter, a főtitkár Kravalik Gábor lett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem