A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Szank településen elhunyt kézbesítőt, akit munkavégzés közben rovarcsípés ért, és a fellépő allergiás reakció következtében meghalt.
Most érkezett Nagy Mártonék bejelentése: komoly kedvezményt kapnak a készpénzhasználó magyarok, bárki élhet vele
2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból. Annak érdekében, hogy az állampolgároknak minél szélesebb körben legyen lehetősége élni az ingyenes készpénzfelvétellel, a Nemzetgazdasági Minisztérium módosító indítványt nyújtott be. A javaslat arra irányul, hogy a jövőben a postákon is elérhetővé váljon az ingyenes készpénzfelvétel.
A pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/7730. számú törvényjavaslathoz a Nemzetgazdasági Minisztérium olyan módosító indítványt nyújtott be az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága felé.
A tárca közleménye szerint amely a lakosság számára lehetővé teszi, hogy a jövőben a bankjegykiadó automaták mellett a postai ügyfél kiszolgálási pontokon is ingyenesen felvehető legyen havonta két alkalommal, összességében legfeljebb 150 ezer forintnyi készpénz. A szolgáltatás a Posta elszámoló központot működtető intézmény által üzemeltetett POS terminál útján válik elérhetővé.
A kormány döntése értelmében 2023 júliusától van a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, legfeljebb 40 ezer forintos értékben, így a jelenlegi módosítás tovább növelheti a készpénzfelvétel lehetőségét, ezáltal segítve és javítva azon településeken élők helyzetét és életminőségét, ahol nem elérhető bankautomata, de posta működik.
Te mit gondolsz a személyi kölcsönről? Mondd el véleményed!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kutatás a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán működő the CoRe lab-bel együttműködve készül, az eredményeiről a Pénzcentrumon megjelenő cikkekben folyamatosan beszámolunk majd. A kérdőív anonim és önkéntes, a válaszokat 2024. március 29. és április 14. között várjuk.
Köszönjük, hogy válaszaiddal segíted a kutatásunkat!
Create your own user feedback surveyÚjabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy
Szorult helyzetben vannak az igazságügyi szakértők, hiszen a rendőrségi kirendelésekből élnek, ezért joggal félhetnek a reklamálás következményeitől.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája