Ugyanakkor közülük minden harmadik rövid időn belül feladja az elhatározását, és közel minden második csak részben tartja be a tervét.
Az Európai Bizottság év végéig megjelenő javaslata korlátozná a határon átnyúló lakossági pénzforgalmi műveletek, így például a külföldi készpénzfelvétel során felszámított díjakat. Rossz hír ez a magyar bankoknak is, amelyek a díjaikba jellemzően beépítették még az államnak fizetendő tranzakciós illetéket is. Az intézkedésnak köszönhetően nőne a külföldi kártyás fizetések és pénzfelvételek során alkalmazott árfolyamok átláthatósága is.
Jelenleg tiltják a szabályok, hogy más tranzakciós díjat számítsanak fel a bankok egyik vagy másik országban az eurózóna országain belül a határon átnyúló, euróban zajló pénzforgalmi műveletekre. Nem vonatkozik azonban a szabályozás az eurózónán kívüli országok devizájában, így például a forintban zajló tranzakciókra, viszont egy idén megjelenő javaslattal rájuk is kiterjesztené az Európai Bizottság a szabályt.
A Reuters birtokába került bizottsági dokumentum szerint a határon átnyúló tranzakciók díjai jellemzően nagyon magasak, jóval magasabbak, mint az eurózónán kívüli országokban a belföldi tranzakciók során ez megszokott. A pénzforgalmi szolgáltatók előszeretettel alkalmazzák a minimum díjakat, amelyek a kis értékű tranzakciókat különösen drágává teszik.
Egy ilyen lépés a bankok számára lenne igazán kellemetlen, az internetes fizetési cégek esetében ugyanis jellemzően eleve kisebbek (ha léteznek egyáltalán) a belföldi és a külföldi díjak közötti eltérések. A magyar bankok pedig a tranzakció illeték fizetési kötelezettségüket (nem készpénzfelvétel esetén 0,3 százalék) is beépítették a díjakba, a díjak korlátozása esetén kevesebb lehetőségük lenne ennek továbbhárítására.
A "Consumer finance action plan" (fogyasztói pénzügyek akcióterv) névre hallgató tervezet 2018 közepéig olyan intézkedéseket is előkészítene, amely növelné a külföldi kártyás fizetések és pénzfelvételek során alkalmazott árfolyamok átláthatóságát, csökkentve a külföldi vásárlás költségeit. Megkönnyítené Brüsszel a lakossági pénzügyi szolgáltatások közötti váltást és növelni szeretné az összehasonlító oldalak megbízhatóságát is. Könnyebbé válhat a külföldi hitelfelvétel és a külföldi autóbaleseteket követő kárrendezés folyamata is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az MNB friss adatai szerint tavaly a magyarországi kártyákkal lebonyolított vásárlások értékének 11,7 százaléka zajlott külföldön, a készpénzfelvételnél pedig mindössze 1,2 százalék volt ez az arány. A (nem szolgáltatón belüli) forint átutalási forgalom 11,2 százaléka és a deviza átutalási forgalom 56,5 százaléka irányult külföldre. Ezek a számok ugyanakkor nem csak a lakossági forgalmat tartalmazzák.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







