Kemény szavak: akiket becsapott a kormány...
A kiigazító program miatt az idén a megszokottnál is keményebb bértárgyalások várhatók ősszel, mivel a munkaadók és a munkavállalók képviselői egyaránt úgy érzik, a kormány becsapta őket.
A kiigazító program miatt az idén a megszokottnál is keményebb bértárgyalások várhatók ősszel, mivel a munkaadók és a munkavállalók képviselői egyaránt úgy érzik, a kormány becsapta őket.
Az adóemelések után a cégek egy része a feketegazdaságba menekülhet - véli László Csaba expénzügyminiszter, a KPMG partnere a Magyar Hírlapnak adott interjújában. László szerint ha magas az adó, többen akarják elkerülni, de ha az elkerülés kockázata nő, akkor többen elgondolkodnak rajta. László Csaba úgy véli, a költségvetés bevételi tervei a fentiek miatt teljesülhetnek. Egyfajta “
Megszűnik jövőre a minimálbér adómentessége, így ugyanaz a koalíció adóztatja meg ismét a legkisebb kötelező keresetet, amely valamivel több mint egy éve adómentessé tette azt.
Miután Sólyom László, köztársasági elnök aláírta az adóügyi intézkedésekkel kapcsolatos törvényeket, fontos tudni, hogy mikortól kell alkalmazni a megváltozott szabályokat.
Részmunkaidős foglalkoztatás esetén sem bújhatunk ki a szeptembertől hatályba lépő szabály alól, miszerint a "minimálbér kétszerese" után kell fizetnie a munkáltatónak a járulékokat - mondta el érdeklődésünkre a tegnapi Deloitte adószemináriumon felmerült témára Gyuricskó Eszter. A Deloitte szenior menedzsere hozzátette: jogszabály szerint részmunkaidős foglalkoztatás esetén a minimum járulékalap
Csaknem 25 ezer startkártyát adott ki az APEH tavaly október óta.. Az igazolvány a fiatal munkavállalókat segíti, jövedelmük után az első évben 15, a második évben 25 százalékos járulékot fizetnek.
Az Eurostat összesítése szerint hatalmas eltérések mutatkoznak az egyes tagországokban alkalmazott minimálbérek között: a legalacsonyabb és legmagasabb fizetések között januárban csaknem 1400 euró volt a különbség.
Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének alelnöke indítványozta, hogy a kormány 2007. január 1-jétől függessze fel a középfokú iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozókat érintő garantált bérminimumot.
Néhány napon belül 15-20 százalékkal emelik a pékek a kenyér árát - jelentette be az érdekképviseletük. Ennek oka, hogy az elmúlt két évben nem sikerült a többletköltségeket -energia, minimálbér növekedése - beépíteni az árba - mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség titkára.
A kormány várhatóan nem terjeszt új adócsomagot a parlament elé 2007-re, a mostani módosítások elengedők az egyensúly helyreállításához - mondta hétfőn Veres János pénzügyminiszter.
A kormány által bejelentett megszorító intézkedések hallatán, sok leendő és már aktív vállalkozó is elgondolkodik azon, hogy az Unió adta lehetőséget kihasználva, egy számára kedvezőbb gazdasági környezetben folytassa, illetve kezdje el tevékenységét. Sokan a kedvező környezetet a szomszédos Szlovákiában vélik megtalálni, és ott szándékoznak céget alapítani. Mostani cikkünkben az induláshoz szükséges tudnivalókat gyűjtöttük össze.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén július elsejével is sok mindenben változás tapasztalható. A következőben a hétköznapjaidat érintő intézkedésből szemezgethetsz.
A korábban indítványozott, összes önkéntes pénztárra vonatkozó 20% helyett a kormány most a minimálbér 50%-ában maximalizálná az önkéntes nyugdíjpénztárakba adómentesen befizethető munkáltatói tagdíjat. Az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztáraknál ugyanakkor összesen 20% lenne a felső határ, a háromfajta pénztárnál így összesen a minimálbér 70%-a lenne a plafon - írja a Világgazdaság.
A Munka törvénykönyvének tavalyi módosítása ez év július elsejei hatállyal vezeti be a garantált bérminimumot a legalább középfokú iskolai végzettséggel, vagy szakképzettséggel rendelkezők részére. Így a ma minimálbérrel foglalkoztatott, legalább két éves gyakorlattal rendelkező szakmunkások bére 68 800 forintra emelkedik, de 2008-tól már 86 300 forint lesz.
Vége a tanévnek és jól jönne egy kis pénz? Ilyen esetben fordulhatsz a különböző iskolaszövetkezetekhez, diákszövetkezethez akik segítenek neked az elhelyezkedésben.
A BAMOSZ egyetért a kormánynak a költségvetés helyzetének rendezésére irányuló erőfeszítéseivel, átérzi a helyzet súlyosságát, ugyanakkor nem mehet el szótlanul azon lépések mellett, amelyek véleményük szerint ésszerűtlennek tűnnek, és nem érik, illetve nem érhetik el a tervezett célt. A gazdaság fejlődése szempontjából kiemelkedő fontosságúnak tartják a hosszabb távú megtakarításokat
Magyarország öt legnagyobb pénztári szövetsége közös javaslatot fogalmazott meg a pénztári jogszabályokat érintő módosításokra, valamint kifejezték arra vonatkozó szándékukat, hogy a Kormánnyal közösen egy olyan szabályozási, adózási környezetet dolgozzanak ki, amely előnyös mind a pénztári tagok, mind a pénztári ágazat, mind pedig a költségvetés számára.
Szeptemberig külön be kell jelenteni az adóhatóságnak, ha a minimálbér duplájánál kevesebbet kap a dolgozó - a minimáljárulék alól így lehet kibújni, ám ez vagyon-ellenőrzési okká válhat. Valamint ingyenes lesz az önellenőrzés: büntetés nélkül lehet tisztázni a korábbi stikliket.
A köztisztviselők tömeges elbocsátásáért igen magas árat kell fizetni, hiszen az érintetteknek a végkielégítésen túl álláskeresési támogatás jár, melynek összege meghaladja a havi egymilliárd forintot. A támogatás maximum 3 hónapig az utolsó átlagkereset 60, de legfeljebb a minimálbér 120%-a.
Az 1995-ös Bokros-csomag óta a legnagyobbnak tekinthető megszorító intézkedéseket jelentett be szombaton Gyurcsány Ferenc, mely mind a magánszemélyekre, mind pedig a vállalatokra ró terheket. Alábbi írásunkban a magánszemélyeket érintő tehernövekedéseit szedtük össze. 2006 augusztustól: - a gáz fogyasztói ára átlagosan 30%-kal emelkedik, úgy hogy az alacsonyabb (1,500 m3 alatti)