A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetőek össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei. A döntés miatt a cafetéria rendszer esetleges újraszabására kerülhet majd sor, a kérdés csak az, hogy milyen formában.
Korábban az EU kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya miatt, ugyanis álláspontjuk szerint a magyar cafetéria-rendszerhez köthető intézkedések nem illenek bele az EU jogrendszerébe.Az üggyel kapcsolatos vizsgálatok egészen mostanáig elhúzódtak, az Európai Unió Bírósága ma mondta ki a döntést, aminek értelmében
A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól, véleményük szerint Magyarország megsértette a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát.
A magyar adójogi szabályozás ugyanis előírja, hogy a munkáltatók csak abban az esetben élhetnek adókedvezményekkel (szálláshely-, szabadidős, illetve étkezési szolgáltatások esetén), ha a munkavállalóknak Széchenyi-pihenőkártyát és Erzsébet-utalványt adnak béren kívüli juttatásként.
Ezzel kapcsolatban azt kifogásolják, hogy a magyar cafeteria szabályok miatt más tagállamok cégei kiszorultak a hazai cafeteria piacról. Míg néhány évvel ezelőtt a francia utalványforgalmazó cégek termékei, mint a Chèque Déjeuner és a Sodexo is népszerűek voltak, mára a cafeteria szabályok miatt az állami kibocsátó uralja legfőképpen a hazai piacot. Jelenleg ugyanis Erzsébet-utalványt csak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA), Szép-kártyát pedig csak három bankcsoport, az OTP, az MKB és a K&H bocsáthat ki.
Mi lehet ennek a következménye?
A döntés miatt a cafetéria rendszer esetleges újraszabására kerülhet majd sor, a kérdés az, hogy milyen formában - mondta el megkeresésünkre Király Ágnes okleveles adószakértő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakértő véleménye szerint kis esélye van annak, hogy a cafetéria rendszert úgy szabják át, ami a béren kívüli juttatások kedvezményes adózásának eltörléséhez vezetne. Ez ráadásul a munkavállalókat is nagyon kedvezőtlenül érintené, hiszen a béren kívüli juttatásokat már évek óta használják a dolgozók, része a napi költéseknek.
Ezen kívül más alternatívák is vannak, a SZÉP Kártya rendszerét is át lehetne alakítani, vagy a népszerű Erzsébet-utalvány mellett is be lehet vezetni egyéb utalványokat, bővítve ezzel az étkezési utalványok palettáját.
- mondta el a Pénzcentrumnak Király Ágnes.
Ha esetlegesen bővülne a szolgáltatók köre, a munkavállalók szélesebb palettából választhatnák ki a számukra legmegfelelőbb béren kívüli juttatást.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra
- Több mint 100 ezer ember hagyta el Rafah városát
- A Fidesz és a KDNP állította a legtöbb jelöltet
- Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány