A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert.
Hiába csökkent azoknak a diákoknak a száma, akiknek a családjától meg kellett vonni a családi pótlékot, mert a tanévben ötven óránál többet hiányoztak az iskolából, a számok azt mutatják, hogy nem oldódott meg az iskolakerülés problémája - írja a Magyar Nemzet.
Még mindig nem oldódott meg az iskolakerülés problémája. A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kikért friss adatiból kiderül, hogy kizárólag a középfokú oktatási intézményekben csökkent a hiányzók száma, az általános iskolákban nem. Sőt az alapfokú oktatásban évről évre egyre több iskolakerülőt regisztrálnak, különösen az olyan térségekben, ahol sok a hátrányos helyzetű gyermek.Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök