2020. december 5. szombat Vilma
HR Centrum

Így változik a diákok foglalkoztatása

  • Jobline
  • 2011. augusztus 21. vasárnap 10:07

Nem kell a jövőben rettegniük a rendszeres hatósági bírságoktól az iskolaszövetkezeteknek, miután az Országgyűlés rendezte az iskolaszövetkezeti diákfoglalkoztatás rendszerét. A júliusi törvénymódosítás a nappali tagozatos diákok esetében is előírja a bejelentési kötelezettséget, és meghatározza annak sajátos szabályait. De pontosan mi és hogyan változik?


Július 4-én fogadta el a Parlament az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényt. A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) véleménye szerint a módosítással lehetővé válik, hogy az iskolaszövetkezetek tevékenységüket a jövőben nyugodtabb körülmények között folytathassák. A munkavégzés során a legjelentősebb változás az utasítási jogkör megosztásának lehetőségében, és a harmadik személy (megbízó, megrendelő) bizonyos kérdéskörökre kiterjesztett felelősségében áll.

A törvénymódosításnak köszönhetően e szervezeteknek a jövőben nem kell napi szinten félnie a rendszeres hatósági bírságoktól, amelyeket általában a szövetkezet rendeltetése alapján végzett tevékenysége és a hatályos jogszabályok közötti feloldhatatlan ellentéte miatt szabtak ki.

A törvény három jogszabály módosításával rendezi az iskolaszövetkezeti diákfoglalkoztatás rendszerét:

beemeli a Munka Törvénykönyvébe (Mt.) külön fejezetben az atipikus foglalkoztatási formák sorába az iskolaszövetkezeti diákfoglalkoztatás különös szabályait,
a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben (Met.) kizárja a hatóság azon lehetőségét, hogy az iskolaszövetkezetek nappali tagozatos diákjaival harmadik személynél folytatott szolgáltatási tevékenységét munkaerő-kölcsönzéssé minősítse,
az adózás rendjéről szóló törvényben (Art.) az iskolaszövetkezetek nappali tagozatos diák tagjai foglalkoztatása esetére is előírja a bejelentési kötelezettséget, és meghatározza annak sajátos szabályait.

Keret-munkaszerződés és eseti megállapodások rendszere


A Mt. módosítása az iskolaszövetkezetek nappali tagozatos diákjainak foglalkoztatását a következőképp rendezi:

Tipikus munkaviszony esetén szükség van egy

munkaszerződésre (kétoldalú aktus) és egy
munkáltatói tájékoztatásra (egyoldalú aktus).

Diákfoglalkoztatás esetén ez három elemből áll majd, és az Mt. meghatározza ezek kötelező tartalmi elemeit:

munkaszerződés (kétoldalú aktus)

- felek neve és munkaviszony szempontjából fontos adatai

- a tag által vállalt feladatok körét (jellemző munkakörök általános megfogalmazásban)

- a személyi alapbérek legkisebb mértékét (feladatkörönként vagy generálisan)

- azt, hogy a felek a munkavégzési kötelezettsége teljesítéséről esetenként állapodnak meg (utalást az eseti megállapodás szükségességére)

- a kapcsolattartás módját két munkavállalási periódus között

eseti megállapodás (kétoldalú aktus)

- a harmadik személy (partner, megbízó, megrendelő)

- konkrét munkakör

- ehhez tartozó konkrét személyi alapbér

- munkavégzés helye

- munkába lépés napja a konkrét esetben

- minden egyéb szükségesnek tartott további kérdésben

munkáltatói tájékoztatás (egyoldalú aktus)

- munkaköri feladatok (munkaköri leírás)

- irányadó munkarend

- bérfizetés napja

- munkáltatói utasítás adó személy

A változás lényege, hogy a munkaszerződés megkötése nem keletkeztet a munkáltató szövetkezet oldalán foglalkoztatási kötelezettséget, mint a tipikus munkaviszonyban. Csak akkor töltik csak meg tartalommal a munkaviszonyt, amikor a munkaerő kereslet és kínálat találkozik.

A bejelentés


A jogszabály szerint a munkaszerződés megkötésének napján kell bejelenteni vagy ügyfélkapun keresztül vagy telefonon:

a munkáltató adószámát
a munkavállaló társadalombiztosítási azonosító jelét (TAJ)
a munkavállaló diákigazolvány számát.

Bejelenteni tehát az eseti megállapodásokat nem kell, hiszen nem keletkezik társadalombiztosítási jogviszony, ezért a tényleges munkában töltött idő a hatóság számára irreleváns. A bejelentés rendszere a hatóság oldalán még nem képes fogadni a fent előírt adatokat, hiszen a jogszabály még nem lépett hatályba.

A munkavégzés


A munkavégzés során a harmadik fél képviselője a munka irányítása körében utasítást adhat a diáknak anélkül, hogy ezzel azt kockáztatná, hogy a tevékenységet munkaerő-kölcsönzéssé minősítik. Nem adhat még az irányítás, munkaszervezés körében sem utasítást fiatal (18 év alatti) munkavállalónak; őt csak a szövetkezettel munkaviszonyban álló személy (pl. erre felkészített, 18 év feletti diák) irányíthatja. Természetesen a harmadik személy irányítási jogköre nem terjed ki a munkaviszony létesítésére, megszűntetésére, illetve a kárfelelősséggel összefüggő kérdésekre.

Az Mt. rögzíti a harmadik személy oldalán azokat a kötelezettségeket, amelyeket eddig a szövetkezetek a partnereikkel kötött megállapodásokban igyekeztek rendezni. A harmadik személy teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyek a munkavédelemre, a nők, a fiatal munkavállalók, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, a munkaidőre, pihenőidőre és ezek nyilvántartására, valamint az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályok betartására vonatkoznak.

Jelentős támadási felület volt a hatóságok részéről korábban az állásidő és a szabadság. Az új szabállyal az eseti megállapodások közötti időszakra nem kell állásidőt fizetni, valamint a diákoknak nem jár szabadság. Azonban a munkavégzéssel nem érintett időszakok hosszának el kell érnie tipikus munkaviszonyban járó szabadság mértékét.

A munkaviszony megszűnése

Az Mt. kimondja, hogy a diák tagi jogviszonyának megszűnésével a munkaviszony is megszűnik, amit az Art. általános szabályai szerint nyolc napon belül kell bejelenteni. A változásokkal a szövetkezetek adminisztratív terhei nőnek. Sok szövetkezetben az iskolalátogatási igazolások beszerzése a munkába állás után is megengedett volt a bérszámfejtésig, így minimálisan a rugalmasság is csökken.

Ezzel együtt azonban jelentősen nő a szövetkezetek jogbiztonsága, így azok a cégek is kihasználhatják a szövetkezetekben rejlő előnyöket, akik eddig ezt nem tették, mert tartottak a hatósági értékeléstől. Összességében ez a változás - a DiákÉSZ tájékoztatása szerint - jelentősen megerősíti a diákfoglalkoztatás magyarországi helyzetét.

 

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
legacykft
2020. 12. 04. 10:03
Makacs, vagy inkább kínos?

Te belátod, bevállalod, ha tévedtél? El tudod engedni egy konfliktusban a saját érveidet, álláspontodat?...

hrbonbon
2020. 12. 04. 00:21
Adventi ajándék egypercesek - 4. nap

„Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog...

perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk