2019. szeptember 18. szerda Diána
HR Centrum

Emelkednek a fizetések? Ezek a fiatalok kevesebbet keresnek, mint egy éve ilyenkor


Kevesebbet költenek a nagy márkák véleményvezérekre 2019-ben, a nemzetközi cégekből átlagosan kevesebb bevétele lesz idén a tartalomgyártóknak. Az ország három legnagyobb management ügynöksége egységesen azt tapasztalja, hogy a régi hirdetők helyét a kis- és középvállalkozások, valamint a nonprofit szervezetek veszik át, a megélhetési influencerek pedig lassan lemorzsolódnak.

Nagy változáson megy keresztül az influencerek hirdetési piaca, tapasztalja az ország három legnagyobb influencer management ügynöksége. Az elmúlt két évben az együttműködések legnagyobb százalékát a nemzetközi márkák tették ki, akik hatalmas összegeket költöttek a véleményvezérekkel való együttműködésekre. Ez a tendencia 2019-re látványosan csökkent, de a vloggerek és Insta sztárok még közel sem mennek csődbe. A kieső összeget a kis- és középvállalkozások, nonprofit szervezetek hirdetései pótolják, akik közül sokan csak idén próbálták ki a pár éves trendet.

Tény, hogy az egy helyről érkező nagyobb költések száma lecsökkent, mert akinek van tapasztalata, az okosabban költi el a pénzét influencerekre. A nagy hirdetők inkább márkanagyköveteket választanak, hosszú távú együttműködéseket kötnek. Ez a piacnak is jót tesz, hiszen azokat a véleményvezéreket "jutalmazzák" ezzel, akik az előző években lelkiismeretesen dolgoztak - mondta el Varga-Szilágyi Zsolt, az influencer marketinggel foglalkozó Post for Rent operatív igazgatója. 

Miközben a legnagyobb hirdetők stratégiát váltottak, a piacon egészen új szektorok is megjelentek. Kis- és középvállalkozások, startupok és nonprofit szervezetek is elkezdték használni az influencer marketinget. Az új szektorokkal új céljai is lettek az együttműködéseknek, például az edukáció. Jól látszik, hogy ők a második hullám, akik az elmúlt években hallottak erről a hirdetési formáról, de csak most merték kipróbálni - mondta el Farka Dániel, a Star Network influencer ügynökség szakmai vezetője. 

A szakértők szerint a változás piaci konszolidációt hozhat magával, ami átláthatóbb árazást és minőségibb tartalmakat is eredményezhet a véleményvezérek részéről.

Ezeket a folyamatokat nem csak láttuk előre, de vártuk is, hiszen mint minden új trendnek, ennek is le kell tisztulnia. Bízunk benne, hogy a megélhetési infulencerek egy idő után lemorzsolódnak, és a kattintásvadászat helyére a minőségi tartalomgyártás kerül. - jegyezte meg Szabó Zsolt, a Special Effects Media vezérigazgatója. 

A piaci konszolidációt az olyan szakmai fórumok is elősegítik, mint az Influencer Festival, ahol a hirdetőket és a véleményvezéreket is edukálják, többek között olyan szakmai szervezetek segítségével, mint az Önszabályozó Reklám Testület és a Gazdasági Versenyhivatal.

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 52 421 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (54 071 Ft/hó; THM 10,03%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (63 419 Ft/hó; THM 16,06 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2019. 09. 18. 09:01
A barlangrajzoktól a számítógépekig VI.

Az előzőekben bemutattuk a számvitel kialakulását, fejlődését. Az egyes országok a fejlődés...

hrdoktor
2019. 09. 16. 15:16
Mindfulness: a stresszoldás hatékony eszköze lehet

Már-már elnyeli az állandó munka, stresszben él, úgyhogy a folyamatos hajtás a magánéletre és...

jobangel
2019. 09. 16. 06:00
Gyászol a csapat

Folytatva a HR-esek dilemmáit, az előző posztomban írtak szinte eltörpülnek emellett. A gyászhelyzetekben...

coachco
2019. 09. 14. 10:09
Aranykor, aranyélet vagy aranyláz?

Közelednek az őszi helyhatósági választások, fokozódik a helyzet (nem csak a nemzetközi...)...

becklaura
2019. 09. 13. 16:24
Hogyan találd meg az igazit?

A kérdés, ami mindenkit foglalkoztat! Létezik-e igazi, vagy csak idő közben azzá válhat? Mindannyiunk...

legacykft
2019. 09. 13. 09:00
Így csinálj a manuális, 5 sebességes csapatodból automata, sportfokozatos csapatot!

Ismerős a helyzet, amikor szabadságra készülsz menni, és már előre azon töprengsz, hogy a csapatod...

laskainelli
2019. 09. 13. 08:34
5 szokás, ami javít a párkapcsolaton

A tartós kapcsolatokban el szokott jönni a pillanat, amikor egyik, vagy mindkét fél megfogalmazza...

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

CBA

09.12-09.18
Országos