Sok szülő megnyugszik, amikor gyermeke visszatérő hasfájásáról kiderül, hogy nincs mögötte szervi baj.
Nincs még egységes frogatókönyv a tanévkezdére: a szakemberek szerint nem kellene teljesen digitális oktatásra átállni, valamilyen hibrid megoldásra van szükség. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint az alsósokat például addig kellene iskolába járatni, ameddig csak lehet. Emellett szerinte nem lenne szerencsés központi szabályozást hozni, ahol rosszabbodik a vírushelyzet, ott lokálisan kell beavatkozni.
Egyelőre nem tiszta, hogy miképpen fog kezdődni a következő tanév, legalábbis erről beszélt egy iskolaigazgató a hvg.hu-nak. Elmondása szerint ők úgy kalkulálnak, hogy normál menetrendben lesz az iskolakezdés, de alternatívákon is el kell gondolkodni. Ám ez nem egyszerű, hiszen még nem hirdették ki a következő tanév rendjét sem - ami egyébként szokatlan, ilyenkor már (normál esetben) ismert a menetrend. A kabinet egyeztetésre megküldött tervezete állítólag szeptember 1-től június 15-ig tartó tanévvel számol, a digitális oktatásról szó sincs.
Mivel sok iskolában szűkösen vannak a diákok - a megszólaló intézményvezető is erre panaszkodott -, nehézkes betartani a védőtávolságot, így pedig több helyen A és B hétben gondolkodnak, az egyik héten az egyik évfolyam jár be három napot, a másik kettőt, aztán cserélnek, így a szabad termekbe jobban szét tudják osztani a diákokat.
A portál szerint a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter a hibrid oktatás lehetőségét vetette fel, ő is valamilyen módon szétosztaná a tanulókat. Azonban a szakember arról beszélt, hogy normál módon kezdődik a tanév, azt elképzelhetlennek tartja, hogy a tanár és diák hónapokig ne találkozzon, így ha súlyosabb lesz a helyzet, a folyamatos oktatást úgy kell megoldani, hogy a diákok évfolyamonként vagy tantárgyanként csoportosítva járnak iskolába.
A szakember elmondta, szerinte az alsósoknak a lehető legtovább be kell járniuk - őket nehezebb digitálisan oktatni, a szülőknek sincs már annyi szabadsága, hogy ezt meg tudják oldani -, felsőbb évfolyamokon viszont ki lehet alakítani valamilyen váltakozó ciklust.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha olyan lesz a helyzet, mint tavasszal, az ország nagy részén ez biztosan megvalósítható, hiszen a települések egy részén egyáltalán nem jelent meg a koronavírus
- jelentette ki Horváth. Hasonlóképp válekedett korábban Maruzsa Zoltán államtitkár is. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás arról beszélt a hvg-nek, hogy hibrid oktatás esetén el kell engedni a központi, merev szabályokat, inkább egy minimumot kellene lefektetni, mert tavasszal ez nagyon esetleges volt.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







