0 °C Budapest
Close up hand of bricklayer worker installing bricks on construction site

Fontos kötelezettség az alkalmi munkáknál: ezt senkinek sem szabad elfelejteni

2021. szeptember 27. 13:01

A nyári-őszi szezon idején – az egyre nagyobb arányú védettséggel, valamint a gazdaság újraindításával és a korlátozások feloldásával párhuzamosan – a turisztikai szektorban, például a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágban, illetve a mezőgazdaság területén is egyre többen igyekeznek pótolni azt a munkaerőt, amit a járványhelyzetben elveszítettek. A munkavállalók szabályszerű bejelentéséről azonban átmeneti, néhány napos foglalkoztatás esetén sem szabad megfeledkezni, ráadásul a törvényi kötelezettség mellett mindez a munkáltatók és a foglalkoztatottak oldalán is számos előnnyel jár.

Évről-évre egyre több munkáltató dönt az egyszerűsített foglalkoztatás mellett, hiszen ez a foglalkoztatási forma alkalmas leginkább a mezőgazdasági és turisztikai idényjellegű, valamint például a filmipari alkalmi munkaerőigények kielégítésére. Az így létesített munkaviszony népszerűségét többek között az is jól mutatja, hogy 2020-ban, a COVID-19 járvány ellenére összesen több mint hétmillió, ilyen jellegű bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Ez a szám pedig idén megdőlni látszik, hiszen 2021 harmadik negyedévének vége felé közeledve a NAV-nál már most közel 5,2 millió bejelentést regisztráltak és még csak most indult az őszi betakarítás időszaka.

Hasznos a munkáltatónak és előnyös a munkavállalónak

Az egyszerűsített foglalkoztatás számos előnnyel jár munkáltatói és munkavállalói oldalról egyaránt. Mivel szolgálati időnek minősül, az ebben a formában foglalkoztatott munkavállalók nyugdíj ellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra is jogosultak, továbbá mentesülnek az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelem megállapítása, valamint bevallása alól, ha az nem éri el a törvényben meghatározott keretösszeget. Emellett az egyszerűsített foglalkoztatás a munkáltató számára is igen hasznos, mivel kevesebb adminisztrációval jár, illetve adózás szempontjából is kedvezőbb és kiszámíthatóbb, mint a munka törvénykönyve szerinti ún. „rendes” munkaviszony.

Egyszerűsített foglalkoztatás bejelentése

A munkáltatók az egyszerűsített foglalkoztatással – a mezőgazdasági, illetve turisztikai idénymunkára, vagy akár filmipari alkalmi munkára – alkalmazott munkavállalót telefonon, a 185-ös számon, okostelefonról, tabletről a Google Play Áruházban és az App Store-ban is elérhető EFO vagy EFO pro alkalmazás használatával, laptop vagy asztali számítógép segítségével pedig a www.nav.gov.hu honlapon elérhető 21T1042E jelű adatlapon tudják bejelenteni a NAV-hoz. A beküldéshez a bejelentőnek élő, érvényes Ügyfélkapu regisztrációval kell rendelkeznie. A bejelentést papíron, illetve postán keresztül már nem lehet teljesíteni. Az elmúlt időszak digitalizációs trendjeit tükrözi, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésekor is évről évre kevesebben választják a telefonos bejelentési lehetőséget és egyre inkább fordulnak az elektronikus csatornák felé.

Az alkalmazás fő előnyei a felhő alapú adatmentés, a bejelentések módosításának lehetősége, az automatikus nyomtatványcsere, a több eszköz párhuzamos használatának lehetősége és a közvetlenül a könyvelői programokhoz alkalmazkodó adatállományok előállítása. Sőt, az új alkalmazás érintés útján képes kiolvasni a felhasználó adatait az új típusú személyazonosító igazolvány (eSzemélyi) elektronikus tároló eleméből - írja közleményében a társaság.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Köszönhetően annak, hogy az okostelefonon elérhető EFO és EFO pro applikációk nagyon praktikusak, valamint használatuk nem igényel semmilyen speciális ismeretet, az alkalmazásokon keresztül történő bejelentések száma évről évre jelentősen emelkedik: 2020-ban az EFO és EFO pro alkalmazásokkal már közel 3 millió egyszerűsített foglalkoztatási bejelentést tettek a munkáltatók. Figyelemmel kísérve a havi beküldési adatokat, ez a tendencia várhatóan az idei évben is folytatódik.

Mire ügyeljünk az alkalmi vagy idényjellegű munkavégzés bejelentésekor?

A NAV felhívja a figyelmet arra, hogy egyszerűsített foglalkoztatás keretében munka csak a jogszabályokban meghatározott ideig végezhető, így tekintettel kell lenni az azonos felek közötti, egybefüggő foglalkoztatás időtartamára is. Ez az időtartam mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén egy naptári éven belül semmiképp sem haladhatja meg a 120 napot, alkalmi munka esetén pedig összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napra, egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napra, egy naptári éven belül összesen legfeljebb 90 naptári napra létesíthető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 4. vasárnap
Titusz, Leona
1. hét
EZT OLVASTAD MÁR?