27 °C Budapest
New business meeting with a group of entrepreneurs on a conference table in a modern office loft

Ez tényleg jó hír a magyar munkavállalóknak: felpöröghet a létszámbővítés a hazai cégeknél

2021. június 8. 11:30

A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 4 százalékuk tervez. Ennél nagyobb optimizmusra utoljára 2019 első negyedévében volt példa – derül ki egy friss munkaerőpiaci előrejelzéséből.

A világ 43 országában, összesen 45 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését a ManpowerGroup, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 607 fős reprezentatív mintáját kérdezték meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A Munkaerőpiaci Előrejelzés +8 százalékos nettó értéke 6 százalékponttal haladja meg az előző negyedévre vonatkozó +2 százalékos szintet, egy évvel korábban pedig az előrejelzés -6 százalékon állt.

A friss adataink azt mutatják, hogy a cégek már egyértelműen a covid utáni gazdasági kihívásokra, a várható konjunktúra igényeinek kielégítésére készülnek

– mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója. "A védőoltások széles körű alkalmazása nyomán kevés esélye maradt egy jelentősebb fertőzési hullám kialakulásának, ami nagyban erősíti az optimista várakozásokat.”

A nyolc százalékos létszámbővítési mutató egy átlagos mérték, az egyes szektorok között jelentős különbség fedezhető fel. A legnagyobb felfutást (17%) az étterem-vendéglátás szektorban várják. Ez az a terület, amely az elmúlt egy-másfél év során a legnagyobb visszaesést szenvedte el, így most a korrekció mértéke is számottevő lesz. Mind a nagy- és kiskereskedelemben, mind pedig a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén átlag feletti a munkáltatók várakozása (11%). A gyártás területén átlag körüli a tervezett növekedés, ugyanakkor az építőiparban mindössze 3 százaléknyi bővülést várnak az érintett szereplők. Ennek oka részben az, hogy ez a szektor már az elmúlt negyedévekben is igen aktív volt, így itt magas bázishoz képest fog enyhén tovább nőni az állomány.

Az ország régióit vizsgálva szintén jelentős eltérések tapasztalhatók, ugyanakkor az a ritka helyzet állt elő, hogy valamennyi régióban egységesen létszámnövekedést vetítenek előre a szakemberek.

A legszélesebb körű létszámbővülést a Közép-Magyarországi Régióban (18%) és Budapesten (11%) várják, de Észak-Magyarországon is 10 százalékos a növekedési kilátás. A leginkább visszafogott várakozásokat a Dél-Alföldön (3%) és Nyugat-Magyarországon (2%) mérték a felmérés készítői.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A létszámnövelés tervezett aránya a közepes, 50 fő feletti és a nagy, 250 fő feletti cégeknél a legnagyobb: 12, illetve 14 százalékos. Mindez azt is jelenti, hogy bizonyos térségekben a hirtelen megnövekvő munkaerőigény kisebb-nagyobb hiányokat is előidézhet szakmák széles körében. Az 50 fő alatti kis-, illetve a 10 fő alatti mikrovállalkozások ugyanakkor kevésbé bizakodóak, körükben az átlagos várakozás 6, illetve 3 százalékos mértékű.

A mostani felmérésben a szabad pozíciók betöltéséhez kapcsolódó nehézségekről is tett fel kérdéseket. A válaszadók 77 százaléka jelezte azt, hogy szembesül ilyen jellegű problémákkal, ami ebben az évtizedben a legmagasabb ilyen érték - igaz, csupán 25 százalék jelzett jelentős nehézségeket ezen a téren. Arra a kérdésre, hogy mely területekre a legnehezebb megtalálni a megfelelő munkaerőt, 28 százaléknyian a gyártás-termelést, 27 százaléknyian a működtetést-logisztikát, 13 százaléknyian az adminisztrációt-irodai támogatást, tíz százaléknyian pedig az IT-adatkezelést jelölték meg.

A koronavírus jelentős rugalmasságra kényszerítette a vállalatokat a munkavégzés módját illetően. A felmérésben részt vevő hazai cégek 82 százaléka ugyanakkor azt tervezi, hogy a következő 6-12 hónapban az alkalmazottak teljes munkaidőben visszatérnek a munkahelyükre. 8 százalék jelezte, hogy hetente 1 vagy 2 napot engedélyez home office munkavégzést, ennél gyakoribb irodán kívüli munkát csupán 10 százalékuk tart megvalósíthatónak.

Az előrejelzés világszerte optimizmust mutat, a 43 vizsgált országból csupán Hong Kongban várható az alkalmazotti létszám stagnálása, minden más piacon bővülésre számítanak. Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi kilátások a középmezőnyben, a 43-as lista 25. helyén szerepelnek. Az élen az Egyesült Államok (+25%) Tajvan (24%) és Ausztrália (+17%) szerepel. A vizsgált körben szereplő uniós országok közül a leglátványosabb munkaerő-bővülés Görögországban, Írországban (15-15%) és Horvátországban (+14%) várható. A hazainál kisebb mértékű bővítésre számítanak ugyanakkor Spanyolországban (+4%), Csehországban (4%), Portugáliában (+5%), Finnországban (+6%), valamint Szlovákiában, Lengyelországban és Olaszországban (+7-7%) is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2021.06.14 08:18
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 153. § (1) bekezdése alapján az adott üzleti év mérlegford...
hrdoktor  |  2021.06.14 06:55
Praktikus tanácsok, hogyan számoljuk fel a látens beidegződéseket, amik saját fejlődésünket gátolják...
legacykft  |  2021.06.11 18:55
Az elmúlt heteket tekintve, több kompetenciafejlesztő tréninget is maga mögött tudhat a Legacy. Ahho...
coachco  |  2021.06.09 11:06
Olvasom Obama ex-elnök memoárját, másodjára fogtam bele. Nem mintha nem lenne érdekes, de cirka 700...
ajovomunkahelye  |  2021.06.07 12:30
Számokban is kimutatható nyereséget vagy veszteséget jelent egy vállalatnak, ha erősen elkötelezett...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 15. kedd
Jolán, Vid
24. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?