Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat, de nagy a különbség a városok és kistelepülések között.
Leendő munkaadójukat anyagi és szakmai elvárásaik alapján választják ki, ám a motivációjukat és az ott eltöltött időt a feladataik minősége és az őket körülvevő környezet befolyásolja - derül ki a Frissdiplomás Kft. Y generáció preferenciáit vizsgáló felméréséből.
Az Y generáció munkahely-választási preferenciáinak élén az anyagi juttatások, a hosszabb távú perspektívák és az előrelépési lehetőségek hármasa áll. Az adatok további elemzése után az is elmondható, hogy a 20 - 36 éves álláskeresők nemcsak, hogy szeretnének gyorsan elhelyezkedni és jól keresni, de mindezt úgy tennék, hogy a választott környezetben ne nyomásként éljék meg a feladatokat, hanem jó hangulatban töltsék el a munkaidőt. Számukra ennek akkora jelentősége van, hogy a legnagyobb félelmeik listáján holtversenyben a második helyen szerepel: a válaszadók 37 százaléka tart attól, hogy nem fogja jól érezni magát a munkahelyén. Ugyanennyien félnek attól is, hogy nem találnak állást.
És hogy milyen cégnél dolgoznának szívesen? Talán meglepetés lehet, de az Y generáció tagjai
nem feltétlenül vágynak pörgős, nemzetközi közegbe. Sokkal nagyobb arányban (a válaszadók 40 százaléka számára) a családias légkör jelenti az igazán motiváló munkakörnyezetet.
Csak mindössze minden huszadik karrierépítő választana inkább multinacionális vállalatnál felkínált pozíciót. A munkában eltöltött idő emelkedésével (3-5 éves szakmai tapasztalattal) megfigyelhető, hogy ez a szempont már inkább háttérbe szorul. Míg a tanulók és pályakezdők 20 százalékánál fontos tényező az, hogy a mindennapokban egy összetartó csapat tagjaként, rugalmas keretek között végezhessék a rájuk bízott feladatokat, addig a több mint 5 év tapasztalattal rendelkező szakemberek szemében már inkább a korrekt, fix elvárások és az egyenrangúság értékelődik fel.
Az informatikusnak a fizetés, a mérnöknek a cég
Az álláskeresők preferenciáit szakterületi vonatkozásban vizsgálva az ideálisnak tartott cégről a következőképpen vélekednek: az informatikusoknál ebben a tekintetben is a versenyképes fizetésé a vezető szerep: 36 százalékuk ezzel jellemzi az ideális munkaadóját. Érdekesség azonban, hogy az IT szakemberek 13 százalékánál fogalmazódik meg csak döntő elvárásként, hogy leendő munkaadója dinamikus és innovatív környezetet kínáljon. Ezen a területen tanulóknak és dolgozóknak a pozíció megnevezése sokkal vonzóbb, mint a kínált környezet vagy a visszacsatolás lehetősége.
Érdekes, hogy a mérnökök sokkal inkább vágynak az innovatív cégkultúrára, 20 százalékuk jellemzi ezzel a tulajdonsággal az ideális munkaadóját.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ezzel kapcsolatos igény egyre erőteljesebben fogalmazódik meg már a 20-36 éves korosztály munkavállalóinak körében is. Fontos számukra ugyanis, hogy a feladat megfelelő ellátása mellett privát elfoglaltságaikra is maradjon elég szabadidejük.
Érdekes, hogy a munka-magánélet egyensúlyának felborulása miatti félelem ugyan 49 százalékuknál felmerült, de elkerülésének vágya mégsem jelent meg fontos feltételként leendő munkaadójukkal kapcsolatban. Mindössze 3 százalékuk törekszik ennek a veszélynek a megelőzésére már a cég kiválasztásakor.
Ezt támasztja alá, hogy a munkaadó jellemzőinél, 23 százalékkal ez a jelző áll a harmadik helyen, míg adott pozíciónál már a legfontosabbak közé tartozik. Mindez azért érdekes, mert ezek szerint sok esetben a pozíciót és a céget teljesen külön kezelik, időnként akár ellentmondásos elvárásokat is megfogalmaznak egy adott karrierlehetőséggel kapcsolatban.
A kutatás eredményei alapján a Frissdiplomás azt tanácsolja a munkaadóknak, hogy ha szeretnék maguknak megnyerni az Y generációs munkavállalókat, akkor a versenyképes juttatási csomagon túl egy közösséget, fiatalos, közvetlen és támogató munkakörnyezetet kínáljanak, úgy, hogy közben a szakmai fejlődési lehetőségeiket is támogatják. A belépő fiatalok ezt meghálálják, ugyanis ha jól érzik magukat a munkahelyükön, jó teljesítményükkel, tenni akarásukkal nagyban hozzájárulnak a csapatuk, és így a cég eredményességéhez.

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


