0 °C Budapest

Te vettél már ki egy hétnél hosszabb szabadságot?

2016. augusztus 3. 19:02

Minden harmadik munkavállaló szerint nehézkes a nyári szabadságok kivétele, és majdnem minden második dolgozóval előfordult már, hogy nem engedték az előre tervezett időpontban szabadságra menni. A magyarok átlagosan 11-12 napot vesznek ki a nyáron, ami az átlagos összes évi szabadság 40 százalék - derül ki egy friss kutatásból.

A több mint 1000 fő megkérdezésével készült kutatás eredményei szerint a válaszadók 52 százalékával előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra. Ez az arány az egészségügyben dolgozóknál a legmagasabb: 55 százalékukkal történt meg, hogy a nyaralásra kivett napok alatt is dolgozniuk kellett. A fizikai munkát végző alkalmazottak esetében az előfordulás gyakorisága 53,8, az államigazgatásban pedig 47,1 százalék - írja közleményében a Proffession.hu.

Szembetűnő, hogy szabadságok tekintetében a férfiak jóval optimistábbak a nőknél, 53 százalékuk szerint könnyen ki tudják venni szabadságát, míg csupán a nők 45 százaléka vélekedik így.

Majdnem minden második munkavállalóval (48%) az is előfordult már, hogy nem engedték el szabadságra az előre tervezett időpontban. Ez szintén a fizikai munkáknál valamint az egészségügyben fordul elő a legtöbbször, míg az oktatásban és a non-profit szektorban nem jellemző.

A legkevesebb nyári szabadságot (9-10 nap) azok veszik ki, akiknek van tulajdonrészük a cégben, ahol dolgoznak, de ez a részesedés az 50 százalékos tulajdoni hányadnál kisebb. Az ennél nagyobb arányú tulajdonrésszel rendelkezők számottevőbben többet (15-16 nap) pihennek nyaranta. A nyári oktatási szünet miatt nem meglepő, hogy a nyári hónapok során a legtöbb szabadságot (20-21 nap) az oktatásban dolgozók veszik ki.

Gazdagabb vagy? Többet nyaralsz

Az életkor növekedése és a jobb anyagi körülmények szintén pozitív hatással vannak a nyaralásra szánt napok számára. A harminc év alatti korosztály, illetve a nélkülözések között élők csak 9-10 napot töltenek szabadságon, míg a negyven év felettiek és a jobb körülmények között élők 12 nap felett terveznek.

A jobb anyagi körülmények között élők háromnegyede ráadásul úgy véli, hogy könnyen ki is tudja venni szabadságát.

A válaszadók 37 százaléka szerint egyébként a szabadság alatti helyettesítése nincs rendesen megoldva.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megkérdezettek 73 százaléka szerint a kollégái tiszteletben tartják, ha szabadságon vannak, és 63 százalékuk esetében a felettesük sem zargatja őket a nyári pihenés alatt.

Azonban itt is eltérés figyelhető meg a két nem között: a férfiak 75 százaléka gondolja úgy, hogy a kollégái megoldják nélküle is a kihívásokat, ellentétben a nők 70 százalékával.

A válaszadók 50 százalékára egyáltalán nem jellemző, hogy egy hétnél hosszabb szabadságra menne, 39 százalék pedig általában csak egy-két napot vesz ki alkalmanként.

A legtöbben mégis egyetértenek abban, hogy a minimum kéthetes, egybefüggő szabadság számít pihentetőnek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?