Három nő, három történet a vidéki boldogulásról, a lehetőségekről és az áldozatokról. Riportunk apropója a vidéki nők világnapja, amelyet október 15-én tartanak.
Hamarosan Londonba költözhet családjával a tévés-újságíró; felesége, Zsolnay Gyöngyi kosárlabdázó ugyanis a szigetországból kapott visszautasíthatatlan ajánlatot. Persze nem Tvrtko az első, és nem is ő lesz az utolsó, aki lelép az országból. Sőt!
Vujity Tvrtko felesége, Zsolnay Gyöngyi nemrég jelentette be, hogy átadja a Dávid Kornél Kosárlabda-akadémia női szakágvezetői posztját, és Angliában folytatja tovább pályafutását.
- fogalmazott a Blikknek a korábbi sokszoros válogatott kosárlabdázó, akit várhatóan a teljes családja követi majd a szigetországba.
- fűzte hozzá Vujity Tvrtko, akiről nemrég valotta be, miből is él valójában.
Na persze nem Tvrtko az egyetlen ismert magyar, aki mostanában döntötte el, hogy szedi a sátorfáját. Varnus Xavér például év elején jelentette be, hogy végleg itt hagyja Magyarországot, mert elege lett abból, hogy több munkáját már évek óta nem fizették ki. Éder Krisztián pedig tavaly ment ki New Yorkba, miután itthon nem tudott divatfotósként érvényesülni.
Krisztiánhoz hasonlóan New Yorkba költöztek Mihalik Enikő, és Palvin Barbi modellek is. De Noszály Sándor, az egykori teniszező és Nagy Ő, Király Viktor, és Zimány Linda szintén a tengerentúlon próbálnak érvényesülni. Az exmegasztáros Talán Attila pedig Németországban próbálja meg folytatni a karrierjét. Bár Frei Tamás és Bódi Sylvi nem hagyták itt teljesen az országot, de idejük nagy részét más országokban, legfőképp utazgatással (is) töltik.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hány magyar él külföldön?
Persze nem a hírességek adják az elvándorlás gerincét, de kiválóan mutatja a magyarok kiábrándultságát. Míg Magyarországon folyamatosan csökken a népességszám, addig Európa országaiban viszont egyre növekszik a magyarok aránya. A legfrissebb adatok szerint akár már 600 ezer magyar is élhet és dolgozhat szerte Európában. Csak az Egyesült Királyságban 300 ezer honfitársunk élhet a Nemzetgazdasági Minisztérium becslései szerint. Németországba mentek a második legtöbben, ott 135 ezer magyar él és dolgozik. További célországok még Svájc, Hollandia és Belgium is.
Mire kell figyelni, mielőtt külföldre költözünk?
Ha a külföldi munkavállalást fontolgatjuk, előtte mindenképp tájékozódjunk a célországról, és mérjük fel, mi kell az induláshoz. Érdemes aprólékosan áttanulmányozni a célország külföldi munkavállalókra vonatkozó szabályrendszerét. Az adórendszert, a foglalkoztatási politikát, a minimálbérre vonatkozó adatokat, az általános fizetéseket és megélhetési költségeket is:
- Több fizetés, magasabb költségek: Ne feledkezzünk meg arról, hogy bár adott esetben a hazai fizetéseknél jóval nagyobb bérek csábítanak minket külföldre, az ottani élet is jóval drágább lehet. Számos olyan összehasonlító oldalt találni a neten, ahol hozzávetőleges kalkulációt végezhetünk, és a várható fizetésünket össze tudjuk vetni az ottani megélhetési költségekkel.
- Indulótőke: Ha munka nélkül indulunk neki, érdemes akár két hónapra is elegendő pénzzel rendelkeznünk. Ezzel kapcsolatban is tudunk előzetes kalkulációt végezni: nézzük meg, mennyibe kerül egy vagy két hónap a célvárosban, és annyit spóroljunk össze indulás előtt.
- Nyelvtudás: A célország nyelvének ismerete nélkül kockázatos kiutazni, elég, ha a munkaszerződésre gondolunk, ami valószínűleg az adott ország hivatalos nyelvén lesz - tájékoztat a Konzuli Szolgálat. De érdemes legalább angol nyelvismerettel elindulni.
- Biztonságos munkakeresés: Ha neten keresünk állást, alapos kutatómunkát kell végezni. Miután egy állásra már egy másik országból is jelentkezhetünk, interjúztathatnak és alkalmazhatnak is így minket, nagy körültekintéssel érdemes csak belevágni, hiszen a személyes interakció egyáltalán nincs jelen. A munkaközvetítőket és az adott pozíciót meghirdető céget is érdemes több helyen ellenőrizni. Érdemes csekkolni online fórumokat is, hátha valaki negatív tapasztalatokról számol be valamelyik kapcsán. Például ellenőrizheted a cím alapján a Google Earth segítségével, valóban ott van-e az adott telephely, mint ahogy állítják.
- Hatósági bejelentés: Arról se feledkezzünk meg, amikor külföldön tervezünk munkát vállalni, hogy nem árt azt jelezni a hazai hatóságoknak, és kijelentkezni magyarországi lakcímünkről. Ugyanis annak érdekében, hogy az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamában dolgozó személy itthon mentesüljön a járadékfizetési kötelezettség alól (illetve, hogy elkerülje a kettős járulékfizetést), bejelentést kell tennie az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP). Ezt a külföldi biztosítási jogviszony létrejöttét, illetve megszűnését követő 15 napon belül szükséges megtenni. Amennyiben ezt valaki elfelejti, akkor bizony mulasztási bírságot is kiszabhatnak rá. Ugyanakkor a NAV-nak csak akkor tartozunk bejelentési kötelezettséggel, ha korábban bejelentkeztünk járulékfizetésre, és ez a kötelezettségünk a külföldre költözéssel összefüggésben megszűnik - tájékoztatta korábban a Pénzcentrumot az Adóhatóság.
- Bankolás: Ha például Angliába megyünk dolgozni, ott nyitnunk kell egy helyi bankszámlát, és fontban fogjuk rá kapni a fizetésünket. Ezek után minden tranzakción, amit az itthoniakkal folytatunk, sokat bukhatunk, mert egy-egy nemzetközi utalás díja több ezer forint is lehet. A devizautalásos tranzakciók már alapból drágák, emellett a bankok által használt átváltási árfolyamok miatt is jelentős összegeket veszthetünk. Azaz az itthoni perspektívából nézve egy-egy utalás több ezer forintunkba is kerülhet, így érdemes lehet alternatív megoldásokat keresni a pénzküldésre.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







