11 °C Budapest

Rettegsz az elbocsátástól? - Figyelj!

Pénzcentrum
2006. augusztus 1. 08:30

Mostanság igen könnyű sokéves munkaviszonyt követően is egyik napról a másikra utcára kerülni, az elbocsátástól való passzív rettegés helyett azonban érdemes tenni valamit ennek elkerülése érdekében. Az alábbiakban tengerentúli HR-szakértők tanácsait igyekszünk a hazai helyzetre lefordítva tolmácsolni.



Óvatosan a munkaköri leírással!

Minden munkavállaló számára az az optimális, ha a munkaköri leírás szinte egy az egyben az ő képességeit, motivációit írja körül, ekkor ugyanis úgy érezheti, a pozíciót kifejezetten neki találták ki.

A felvételkor folytatott tárgyalás során, amikor szó esik a munkaköri leírásról (optimális esetben ismertetik annak tartalmát), meg lehet próbálni elérni, hogy a leírtakat úgy módosítsák, hogy megfeleljen a megbeszélteknek, vagyis éppen ránk legyen öntve. A későbbiekben ez semmiképpen nem hátrányos, nem állíthatjuk ugyanakkor, hogy az alkalmazottak teljesítményének megítélésekor itthon fontos szerepet játszana a munkaköri leírás, lépjünk hát tovább!

Tudj priorizálni!

Mindig látni kell, hogy a munkáltató számára melyek a legfontosabb feladatok és ezeket minden körülmények között el kell végezni határidőre. Elég gyenge lábakon álló magyarázat, hogy nem jutott rá idő, hiszen a kevésbé fontos e-mailek megválaszolása helyett előtérbe kell helyezni a kiemelkedő jelentőségű feladatokat. Amennyiben túl sok feladatot kapunk egyszerre, ne habozzunk rákérdezni, melyik a legsürgősebb, legfontosabb.

Ha egy alkalmazott nem tudja felállítani a prioritási listát, akkor csak azzal vétetheti észre magát, hogy folyamatosan haladékot kér és sok esetben a leglényegesebb dolgokkal is csúszik, ami nem éppen jó előjel a jövőre nézve...

Építs kapcsolatokat!

Bizonyára nem meglepő, hogy a szimpatikusabb, kedveltebb kollégákat gyakran akkor is megtartják, ha munkájuk színvonala alapján nekik kellene távozniuk. Tudomásul kell venni, hogy a munkahelyen is szövődnek emberi kapcsolatok, ebből a hálóból pedig nem tanácsos kimaradni, használjuk hát ki az adódó alkalmakat (céges bulik, összejövetelek)!

Ismerd a főnök kívánságait!

Nem is gondolnánk milyen apró részletek játszhatnak szerepet egy-egy munkavállaló megítélésénél. Ha főnökünk e-mailben szeret kommunikálni, mi pedig folyton telefonon zaklatjuk, akár milyen jól is végezzük munkánkat, zavarónak tűnhet a sorozatos megkeresésünk. Nem minden vezető szeret a tények mellé véleményt hallani, más viszont kifejezetten igényli a tűzközelben lévő beosztottak tanácsait, gondolatait. Mindenképpen meg kell ismerni a főnök rigolyáit, hogy precíz, pontos munkavállaló képét fessük.

Ne félj a visszajelzéstől!

Sokan rettegnek, ha közeledik a féléves, éves teljesítményértékelő beszélgetés, pedig ezt pozitívan kellene felfogni. Ha a vezetés elégedetlen az alkalmazottal, akkor a munkavállaló konkrétan megtudhatja, mit is kellene másképp csinálnia, tehát lehetőséget kap a javításra. (Ez sokkal jobb, mintha egyik napról a másikra elküldenék...)

Amennyiben nincsenek ilyen strukturált megbeszélések a cégnél, nyugodtan kikérhetjük feletteseink véleményét egy-egy lezárt projekttel kapcsolatban.

Vállald fel a konfliktusokat!

Nem kell minden esetben egyetérteni a felettesekkel, ennek a megfelelő hangnemben és a megfelelő környezetben (nem mindenki előtt) hangot is lehet adni, ám tudni kell, mikor kell leállni. Sok esetben az ellenvélemény egy megfelelő indoklással pozitívan, gondolkodó lényként tünteti fel a munkavállalót, aki esetleg a jelenlegi feladatainál magasabb szintű dolgokra is hivatott lehet...

Hibáztam, mit tegyek?

Szánalmas amikor valaki nem ismeri el nyilvánvaló hibáját, emellett azonban nem szabad a túlsó végletet sem súrolni: az önmarcangolás és látványos szenvedés helyett egy gyors bocsánatkérés és a szükséges lépések megtétele éppen elegendő. Ha ügyesek vagyunk, pár nap alatt senki nem fog emlékezni a történtekre.

"Reklámozd" magad!

Minden kollégád megpróbál előrelépni valahogy, mindenki igyekszik eladni magát, ha te nem teszel semmit, negatív irányba lógsz ki a sorból. Nem szabad persze átesni a ló túloldalára: magunk futtatása helyett elég lehet időnként ötleteinkről körlevélben tájékoztatni az illetékeseket és visszajelzést kérni, így ugyanis látni fogják, hogy számolni kell velünk.

Mindemellett nem árt persze, ha keményen dolgozunk és nem feledkezünk meg arról, hogy az élethosszig tartó tanulás ma már nem csupán üres frázis, fejlesztenünk kell azokat a képességeinket, ismereteinket, melyek segítségünkre lehetnek a munkavégzés során! Ha mindezek ellenére nem járunk sikerrel, minden bizonnyal nem bennünk van a hiba és akad majd olyan munkáltató, aki tárt karokkal fogad.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem