Az Eurostat véleménye alapján drasztikusan, 547 milliárd forinttal növekszik az idei hiány a tervezetthez viszonyítva, és a GDP 7.2 százalékát teszi ki szemben a 4.7 százalékos kormányzati céllal - derül ki a Világgazdaság birtokába került dokumentumokból. Így már érthetővé válik, miért készül Gyurcsány Ferenc kormányfő arra, hogy hamarosan bejelentse: jövőre eláll a konvergencia-programban vállalt költségvetési pálya betartásától amiatt, hogy az idei hiány sokkal magasabb lesz a tervezettnél.
Hogy miért nő a 2005-ös hiány?
Ez egyrészt arra a már ismert tényre vezethető vissza, hogy nem lehet elszámolni az eredményszemléletű (uniós) módszertan szerint bevételként a Nemzeti Autópálya Rt. (NA) 177.8 milliárd forintos befizetését a büdzsébe. További 254.2 milliárd forintos deficitnövekményt jelent egyrészt az, hogy a tervek szerint a központi költségvetés átvállalja az NA Rt. adósságát, másrészt pedig 20 milliárd forintra tehető az ezzel kapcsolatos kamatkiadás. Az Alkotmánybíróság nulladik havi juttatással kapcsolatos döntése 15 milliárddal növeli a hiányt. Körülbelül 100 milliárdra rúg, hogy a központi költségvetésbe kevesebb bevétel érkezik, és a kiadások nagymértékben túllépik az eddig tervezettet.
És hogy miért a 2003-as és 2004-es?
A 2003-as egyenleget 60.9 milliárd forinttal javítja az, hogy a 2003-ra vonatkozó, de 2004 februárjában kifizetett 13. havi bért tavalyra kell könyvelni, ezzel szemben a Millenáris Park költségvetésen belüli körbe történő visszasorolása 8.2 milliárddal rontja a tavalyelőtti kimutatást. Ez utóbbi ok miatt a tavalyi hiányszám 15.3 milliárddal emelkedik, továbbá az idén nulladik havi bérként januárban kiutalt 77.3 milliárdos összeg szintén a 2004. évi szaldót rontja. Mindez azt jelenti, hogy a tavalyelőtt a várt 4.8 helyett 7.0, tavaly a konvergencia-programban vállalt 4.6-del szemben 6.6 százalék volt a hiány.
A fenti számok egyrészt arra mutatnak rá, hogy szó sincs konvergenciáról (holott a kormány folyamatosan hiánycsökkenésről beszél), sőt az idei szám lényegesen magasabb lesz az elmúlt két év adatától, másrészt látható, hogy a teljes deficitpálya mintegy a GDP 2%-pontjával feljebb tolódott.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 2006-os évre a konvergencia-program 4.1%-os eredményszemléletű (magánnyugdíjpénztári befizetésekkel nem korrigált) hiányt jelöl ki a GDP arányában. Ez az idei 7.2%-os deficit után igen nagy (eltérő becslések szerint 700-800 milliárd forintos) kiadáscsökkentésre kényszerítené a kormányt a választási évben. Ez igen ingoványos talaj, lévén, hogy a vezető kormánypárt népszerűsége a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint elmarad a legnagyobb ellenzéki pártétól. 5% alatt hiánycél már figyelemre méltó fegyelmezettségre vallana.
A kormány kommunikációja azt követően, hogy Joaquín Almunia EU pénzügyi biztos múlt pénteken egy sajtótájékoztatón közölte, az Eurostatnak aggályai vannak a magyar pénzügyi elszámolás-technikával, Veres János azonnal a pénzforgalmi hiánycél elérését hangsúlyozta, holott az Eurostat nem azt a kimutatást fogadja el.
A VG értesülései szerint a kormány a Budapest Airport privatizációjából mintegy 350 milliárd forintot tervez költségvetési bevételként elkönyvelni, ami viszont szintén csak a pénzforgalmi egyenleget javítja. Érdemes utalni rá, hogy az Eurostat álláspontja szerint a kormány még a pénzforgalmi szemléletű hiánycélt is elvéti mintegy 25 milliárd forinttal.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








