A forint/euró kurzus minimális elmozdulásokat mutatott a nap során, a jegyzések gyakorlatilag beragadtak a 247.40-247.80-as sávba. Az állampapírok másodpiacán ugyanakkor dinamikus, 3-10 bp közötti hozamcsökkenések következtek be a referencia-lejáratoknál a tegnapi ÁKK-fixingekhez képest. Emögött több, egy irányba mutató folyamat is meghúzódhat.
eurhufcomp |
![]() |
Az állampapírok másodpiacán az újabb kamatcsökkentési várakozásokmegjelenése mellett a holnapi 3 és 15 éves aukciókra való pozicionálás is meghúzódhat a fokozott vételi érdeklődés mögött. Emellett fontos tényező lehet, hogy az európai és amerikai kötvényhozamok csökkentek, így a táguló spread miatt a forintkötvények vonzereje nőtt.
Annak is komolyabb szerepe lehet azonban, hogy az eddig vártnál kevesebb forintkötvény-kibocsátás lehet a második félévben, így a befektetők felvásárlásba kezdtek. Az 50 milliárd japán jenes devizakötvény-kibocsátással Magyarország elérte a tavaly decemberben meghirdetett bruttó 3.5 milliárd eurós kibocsátási tervet, és a nemzetközi környezet továbbra is kedvező volta miatt egyes szereplők arra számítanak, hogy az ÁKK az alacsonyabb kamatterheket jelentő devizakötvény-kibocsátások mellett dönthet a forintdenomináció helyett.
Erre utaló jel volt, hogy az ezen a héten road show-n lévő 50 milliárd jenes szamurájkötvény mellett a magyar hatóságok 2007. közepéig összességében 200 milliárd jenes kibocsátási szándékot jelentettek be.
2005.06.20 13:54
Road-show-n van a héten a magyar szamurájkötvény Japánban
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Idén Magyarország januárban 1.5 milliárdnyi, majd februárban 1 milliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényeket, majd májusban következett egy 500 milliós fontkötvény-emisszió (kb. 750 m EUR). Az 50 milliárdos szamurájkötvény-kibocsátással (kb. 370 m EUR) mintegy 3.6 milliárd eurót tesz ki a bruttó idei állami devizakötvény-emisszió.
Az ÁKK célja a forintkötvények esetén többek között a duration-hosszabbítás volt (hosszabb futamidejű kötvények kibocsátásának favorizálása). Ez azonban egyes szereplők várakozása szerint elmaradhat, így ők hosszabb papírok felhalmozása mellett dönthettek.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- A külföldi kampánypénzek felhasználása rossz - Nézőpont-felmérés
- Magyarország stratégiai partnerének nevezte Grúziát a honvédelmi miniszter
- Júliusban indul a paksi bővítés előkészítő munkálatainak újabb fázisa - napinfó
- Régen minden jobb volt, itt a nagy beismerés a Túró Rudikról
- Váratlanul Kijevbe látogatott a brit külügyminiszter - videó
- Újabb pedagógus tüntetés volt Budapesten
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


