Egyre pesszimistább nagyvállalati kör, két éves mélyponton a kkv-k konjunktúra-indexe (Ecostat)
Az Ecostat 2005. májusi "TOP-100 nagyvállalati konjunktúra-indexe" 4 százalékponttal 50 százalékra csökkent, míg a kis- és középvállalati konjunktúra-index 5.9 százalékponttal 40 százalékra zuhant. A nagyvállalati index tekintetében az optimista és a pesszimista várakozások ilyen kiegyenlített megoszlását legutoljára másfél évvel ezelőtt, 2004. januárjában regisztrálták a kutatóintézet szakértői. A kkv-szektor bizalmi mutatója két éves mélypontjára esett. A konjunktúra-indexek visszaesése mögött elsősorban a külpiaci értékesítési lehetőségek szűkülése, illetve a hazai növekedési kilátások alacsonyabb üteme húzódik meg.
A TOP-100 nagyvállalatok háromnegyede az ország gazdasági helyzetében kismértékű javulást, illetve stabilitást vár. A lehetőségek rosszabbodásával éves visszatekintésben a legszélesebb kör, a vállalatok 26 százaléka számol. A pesszimista várakozások aránya 31 százalékos részesedésével másfél éves csúcspontjára jutott. A tevékenységük bővítését tervező vállalatok aránya év eleje óta folyamatosan csökken, májusban mindössze 43 százalék.
A nagyvállalatok 62 százaléka rövidtávon a kedvező beszerzési feltételek fennmaradásával, 29 százalékuk az ellátás további javulásával számol. Fél éven belül a belföldi kereslet szinten maradását feltételezi a cégek több mint fele (52%), élénkülését 24 százalékuk várja. 2005 második félévében a nagyvállalatok 44 százaléka a külföldi értékesítési lehetőségek fennmaradásával számol. Az exportpiacok bővülését, illetve szűkülését feltételező cégek megoszlása 28-28 százalék, a negatív várakozások aránya jelentősen emelkedett.
A fentiekkel szemben kedvező jel, hogy 2005 májusában a TOP-100 vállalatok beruházási elkötelezettsége tovább erősödött, a fejleszteni szándékozó vállalatok aránya elérte a 74 százalékot. A havi indexek tendenciája majdnem egy éve meredeken emelkedik.
Visszafogott áremelési szándékok, illetve lehetőségek
A nagyvállalatok legutolsó előrejelzése szerint 2005-ben a fogyasztói árak átlagos emelkedése 5.1 százalék lehet. Májusban a nagyvállalati szektor decemberi 12 hónapos árprognózisa 4.6 százalék volt. A TOP-100 vállalati kör éves értékesítési árprognózisa az előző hónaphoz képest nem változott, 2.9 százalék. A nagyfokú önmérséklet az erősödő versenyhelyzettel indokolható és egyben a világpiaci olaj és nyersanyagárak feltételezett, és várt stabilitására utal.
A KKV szektor rövid távú fejlődésének kilátásai 2005-ben nem romlanak drámaian. A cégek lehetőségeit némiképp beárnyékolja ugyan az egyensúlyi viszonyok javítására irányuló gazdaságpolitika, javítja viszont a fejlesztési és finanszírozási pénzforrások bővülése, igénybevételük megkönnyítése, a kamatszint csökkenése, a nemzeti valuta gyengülése. Májusban a hazai kis- és középvállalatok többsége negatívan értékelte mind az ország, mind saját cége fejlődési esélyeit. A borúlátó várakozások hátterében a napokban publikált, egyértelmű lassulásra utaló első negyedévi makro adatok és a magas államháztartási hiány leszorítása érdekében várható korrekciós intézkedések állhatnak.
A következő fél évben anemzetgazdasági feltételek némi javulásával, szinten maradással számol a cégek 23-23 százaléka, rosszabbodást valószínűsít 54 százalékuk, ami figyelmeztető jel. Saját vállalatuk rövid távú kilátásainak megítélése igazodik a nemzetgazdaság kilátásainak előrejelzéséhez. Április óta a derülátó várakozások aránya 8, a stabilitásra várakozóké 6 százalékkal csökkent, ezek együtt 43 százalékra növelték a pesszimista válaszok körét.
A következő tizenkét hónapban a hazai vállalatok igen magas hányada, 44 százaléka működési területen piaci pozícióit megingató verseny kialakulásától tart. Új tőkeerős versenytárs megjelenését minden második cég vélelmezi. A versenyhelyzettel kapcsolatban érezhető növekvő aggodalom a szűkülő értékesítési lehetőségekre, belső piacvesztésre vezethető vissza.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A beszállítói lehetőségek megítélése jobb az áprilisinál. E szerint a KKV-k 28 százaléka bízik abban, hogy 2005 második felében együttműködésre lép a dinamikusan fejlődő multinacionális vállalatok valamelyikével.
Belső kereslet, tőkehiány, rosszabbodó értékesítései lehetőségek
A kis- és középvállalatok szerint tevékenységük bővítését döntő mértékben termékeik, szolgáltatásaik iránti alacsony hazai kereslet akadályozza. A cégek erősebb kritikával említik a tőkehiányt és ehhez kapcsolódva a gazdasági környezet bizonytalanságát. A következő hat hónapban a hazai értékesítési lehetőségek rosszabbodásától tart a KKV-k 42 százaléka. Változatlanságot feltételez 45 százalékuk, mérsékelten javuló keresletet 13 százalékuk vélelmez. Az exportpiacokon a KKV-k 83 százaléka változatlan adottságokkal számol, a kiviteli lehetőségek szűkülését egytizedük valószínűsíti.
Pénzügyi nehézségek, csökkenő beruházási hajlandóság
A hazai tulajdonú vállalatok 55 százaléka a következő fél évben nem számol likviditási helyzetének érdemi változásával. A pénzügyi nehézségekkel küzdő cégek aránya 15 százalékpontos emelkedés után 46 százalékra nőtt. Májusban a beruházási hajlandóság 37 százalékra mérséklődött, két hónap alatt tíz százalékkal gyengült. A rövid távú fejlesztési szándékot összegző index értéke éven belül a legalacsonyabb, a tendencia csökkenése háromnegyed éve tart.
Erősödő inflációs várakozások
Májusban a KKV szektor éves inflációs előrejelzése jelentősen felülmúlja a realitásokat, mértéke 6.2 százalék. A 2005 decemberre vonatkozó inflációs prognózist felfelé, 5.8 százalékra módosították a kis- és középvállalatok. A pesszimista inflációs korrekciók mellett a hazai cégek értékesítési áremelési törekvése, lehetősége még kisebb lett, éves szinten átlagosan 1.9 százalékra csökkent.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- A külföldi kampánypénzek felhasználása rossz - Nézőpont-felmérés
- Magyarország stratégiai partnerének nevezte Grúziát a honvédelmi miniszter
- Júliusban indul a paksi bővítés előkészítő munkálatainak újabb fázisa - napinfó
- Régen minden jobb volt, itt a nagy beismerés a Túró Rudikról
- Váratlanul Kijevbe látogatott a brit külügyminiszter - videó
- Újabb pedagógus tüntetés volt Budapesten
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


