Sötét jövő? - melyik 5 tényező jelenti ma a legnagyobb kockázatot a világgazdasági növekedésre?

Pénzcentrum

2004. október 6. 08:30

Manapság gyakran hallunk a világgazdasági recessziót követő gyors gazdasági fellendülésről, bizonyos intézmények optimista növekedési prognózisairól, illetve azok pozitív felülvizsgálatairól. Arról azonban csak keveset, illetve nem összefoglaló és áttekinthető módon, hogy melyek is azok a legfőbb tényezők, melyek közül akár egy is igen jelentős negatív hatással járhat a világgazdasági növekedésre

és a dollár árfolyamára. Fred Bergstein, a washingtoni Nemzetközi Közgazdaságtani Intézet (NKI) igazgatójától három hete terjedelmes cikk jelent meg az Economist hasábjain, melyben az öt legfontosabb kockázatot, illetve annak hatásmechanizmusát részletesen taglalja. Alábbi cikkünkben ennek főbb mondanivalóját, illetve a szerző megoldási javaslatait közöljük sűrített formában. Lássuk tehát, hogy melyek is azok a területek, melyek már önmagukban is könnyedén akár újabb recesszióba sodorhatják a világot, és a dollár jelentős (további) gyengülését okozhatják?

Az öt tényező közül három az Egyesült Államokból ered, illetve azzal hozható összefüggésbe. A leginkább súlyos veszélyforrások az igen dinamikus hiánynövekedést mutató amerikai folyó fizetési mérleg, illetve az elszabaduló költségvetési deficit. Ezen kívül Bergstein szerint szerteágazó negatív hatásai lehetnek az USA-ból "kiinduló"" protekcionista kereskedelempolitikánakis.

A negyedik problémakör Kínához kapcsolható, amely egyértelműen az ún. hard landing problémájával néz szembe (erőteljes visszaesés a gazdasági növekedésben), mely szintén szerteágazó és számottevő hatással járhat az egész világgazdaságra.

Végül, de korántsem utoljára foglalkozni kell az energiaárak (itt elsősorban a kőolajárak) kérdésével. Néhány nappal ezelőtt újabb rekordmagasságba emelkedett a fekete arany jegyzése (50 dollár feletti szintek). Bergstein szerint akár számottevő politikai bizonytalanság, vagy nagyobb áldozatokkal járó terrorcselekmények elkövetése nélkül is 60-70 dollár közelébe kúszhat fel a hordónkénti olajár, de még magasabb értékek sincsenek kizárva, ha ezen tényezők (politikai bizonytalanság, terrorcselekmények) bekövetkeznek. A főbb veszélyforrások felsorolása után - eltérő terjedelemben - egyenként bontsuk ki a "problémás csomagokat"!

Az USA folyó fizetési mérlegének hiánya mostanra már megközelítette éves szinten a 600 milliárd dollárt, ami jóval magasabb mint a GDP 5%-a. Az NKI kutatásai szerint a deficit mértéke évente akár a GDP 1%-ával is nőhet (erre volt példa az 1997-2000 közötti időszakban), aminek eredményként 2010-re a folyó mérleg deficitje meghaladhatja az 1000 milliárd dollárt is (az akkori GDP akár 12%-át is!).

A legfrissebb hírek, időrendben ITT!

Kövess minket a Google Hírek-ben is!

Fred Bergstein szerint ezt az igencsak lehangoló jövőképet három főbb okkal is alá lehet támasztani. Az első az, hogy az USA importja jelenleg kétszer akkora, mint az exportja. Így ahhoz, hogy a rés szűkülhessen, a kivitelnek mostantól kezdve kétszer olyan gyorsan kellene nőnie, mint a behozatalnak. Ez azonban belátható időn belül is csupán ahhoz lenne elegendő, hogy a nagyfokú torzulás idővel megállhasson.

A második ok az, hogy mivel az amerikai gazdaság bővülése az egyéb piacoknál várhatóan gyorsabb lesz, az ehhez kapcsolódó magasabb amerikai bérdinamika magasabb behozatalt indukál, mint az egyéb piacokon várható importkereslet (amerikai export). Itt is tehát a külkereskedelmi mérleg növekvő deficitjének problémájához érkezünk.

A lehangoló jövőkép harmadik főbb magyarázata az, hogy az Egyesült Államok már manapság is jelentős mértékben eladósodott (jelenleg mintegy 2,500 mrd dollár az adósságállomány, ez GDP arányosan azonban továbbra sem igazán magas), mely azt vetíti előre, hogy a továbbra is várható nettó tőkebeáramlás miatt az adósságteher csak tovább fog nőni, különösen akkor, ha ez tovább emelkedő piaci kamatszinttel párosul.

Az egyes gazdasági folyamatokat nem célszerű egymástól külön kezelni. Többek között abba kell belegondolni, hogy "hagyna-e egyáltalán kialakulni" a piac egy, a GDP kb. 10%-át kitevő folyó mérleg hiányt? Hajlandó lenne-e továbbra is hitelezni az amerikai gazdaságot, vagy az alábbhagyó befektetési kedv végső soron a bruttó hazai termék növekedési ütemében is "nyomot hagyna" (ezzel természetesen tovább emelve a folyó mérleg GDP-arányos hiányát)?

Számos egyéb ilyen visszaható tényezőt lehetne még felsorolni, de ezek közül talán az egyik legkiemelkedőbb a dollár kurzusának lehetséges alakulása. Bergstein szerint elméletileg elképzelhetetlen, hogy ekkora mértékű folyó mérleg hiányt a piac hagyna kialakulni, a kérdés csak az, hogy hogyan tudná ennek "elejét venni". A szerző szerint egy azonnali, és a 2002-2003 során tapasztalthoz hasonló legalább 20%-os dollárgyengülésnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy fenntartható szinten maradhasson a deficit mértéke. Bergstein szerint minél később következik be a dollár jelentős gyengülése, annál valószínűbb, hogy a leértékelődés sokkal gyorsabb és nagyobb mértékű lesz (ez természetesen gerjeszti az inflációt, amire a jegybanknak kamatemeléssel kell válaszolnia, ami számottevő kamatteher-növekedést vetít előre).

A magas olajárak kérdése csak tovább árnyalja a képet. Egyrészt a dollár leértékelődése még inkább a magasba röpítené a dollárban jegyzett kőolajárakat, a reális árazás valószínűsége csökkenne. Másrészt meg kell jegyezni, hogy a mai kiinduló helyzet (több évtizedes csúcson lévő kőolajárak) kísértetiesen hasonlít az 1970-es évek szituációjára, amikor is a magasba szökő olajárak a dollár számottevő leértékelődését eredményezték. Bergstein megjegyzi, hogy Paul Volcker, a FED korábbi elnöke 75%-os valószínűséget tulajdonít annak, hogy a dollár az elkövetkezendő 5 évben további jelentős értékvesztést szenved el.

Hivatalos előrejelzések szerint az amerikai szövetségi költségvetés kumulált hiánya az elkövetkezendő egy évtizedben elérheti az 5,000 mrd dollárt (közel ennyivel nőhet az adósság), de Bergstein megjegyzi, hogy ebbe még nem számolták bele az esetlegesen megugró belföldi és külföldi biztonsági és katonai jellegű kiadásokat, illetve a jelenlegi két elnökjelölt által várhatóan beterjesztendő, a költségvetés fellazulását előrevetítő javaslatokat (pl. újabb adócsökkentés). Mindezek természetesen tovább növelnék ezt az 5,000 mrd dolláros, hihetetlenül nagy kumulatív hiányt. Bergstein szerint akár évi 1,000 mrd dolláros deficit is elképzelhető, ha a kiadási oldal további fellazulásából indulunk ki. Egyelőre nem igazán látható komolyabb vita arról, hogy hogyan is lehetne ezt a hatalmas hiány- és adósságbővülést megfékezni, kordában tartani.

Bergstein szerint a költségvetési és a folyó mérleg hiánya nem nevezhető "ikernek". Érvelése szerint a költségvetési hiány az 1990-es évek eleji hatalmas deficitből 1999-2001-re költségvetési többletté alakult át, míg ezzel szemben az "ikertestvér" folyó mérleg hiány folyamatosan emelkedett. A világgazdasági visszaesés miatti fokozott munkanélküliségi és egyéb kiadások ismét a deficit irányába vitték el a költségvetést, amely ismét felerősítette a külföldről érkező tőke általi finanszírozás igényt. Mindezek a folyó mérleg hiányának további emelkedését jelzik előre.

Amennyiben a piacok azt látják, hogy a költségvetési deficit minden várható/lehetséges korrekcióra utaló jel nélkül megállíthatatlanul emelkedik, úgy a befektetők bizalma hirtelen megrendülhet az amerikai befektetésekben, a dollár jelentős zuhanást szenvedhet el (mint pl. 1985-1987-ben, vagy 1994-1995-ben). A FED a finanszírozás fenntartása céljából, illetve az elszabaduló infláció miatt emeli az irányadó rátáját (átgyűrűzés a piaci kamatokba), mely a költségvetés pozíciójának további megrendülését eredményezheti.

A protekcionizmus újbóli esetleges előretörését is mint Amerika-centrikus problémát említi Fred Bergstein, aki szerint az Egyesült Államok protekcionizmusának egyfajta előrejelző indikátora lehet a túlértékelt dollár, és az ennek nyomán duzzadó külkereskedelmi mérleg hiány. Ezek a szerző szerint akár rövid időn belül is bezárkózásra/védekezésre utaló cselekvéseket válthatnak ki az amerikai vezetésből.

Annak ellenére, hogy egyelőre úgy tűnik: a külföldi befektetők és a központi bankok hajlandók még egy darabig finanszírozni az amerikai folyó mérleg és költségvetési hiányt, az egyensúlytalanságok már nem tarthatók fenn sokáig. (Megjegyezzük, hogy jelenleg is komoly viták dúlnak pl. az USA és az EU között a kereskedelempolitika területén, egy-egy forrongóbb ügy akár könnyen ürüggyé is válhat egy kereskedelmi háború kirobbanásához.)

A világgazdasági növekedés szempontjából a negyedik legnagyobb kockázatot jelenleg a kínai igen dinamikus növekedés jelenti. Ez számos szakértő és tanulmány szerint nem tartható fenn, fékeződnie kell a mostani évi 9-10%-os GDP-bővülési ütemnek. A kínai növekedési ütem csökkenésére utaló jelek már megfigyelhetők, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez a csökkenés milyen mértékű lesz. Amellett, hogy egy kínai hard-landing jelentősen felerősítené a világgazdasági növekedésre amúgy is számottevő kockázatot/fékező erőt jelentő tényezőket, az ázsiai ország határain belül is súlyos problémákhoz vezetne.

Fred Bergstein szerint azóta különösen felértékelődött az energiaárak hatása a világgazdaságra, mióta minden 10 dollárnyi emelkedés a hordónkénti kőolajárakban az éves növekedésből mintegy fél százalékpontnyit, azaz 250-300 milliárd dollárnyit vesz el az USA-ban.

Dinamikus keresletbővülés, alacsony készletállomány-szintek (kormány, vállalatok), elégtelen finomítói kapacitások, ellátási problémáktól való félelmek - ezek a tényezők már rövidtávon is új nominális csúcsokra, akár 60-70 dollár közelébe is repíthetik a kőolaj hordónkénti árát, de reál értelemben is csúcsdöntésre kerülhet sor, ha ezen árnövekedést előrevetítő tényezők mellé terrortámadások, politikai bizonytalanságok (pl. háborúk), és egyéb pszichológiai tényezők társulnak.

Bergstein felhívja a figyelmet arra, hogy Alan Greenspan FED elnök már többször is hangoztatta: a világháborút követő mindhárom recessziót a kőolajárak jelentős emelkedése váltotta ki. A szerző szerint az olajárak mostani magas szintjének okát a kőolajpiac oligopolisztikus szerkezetében kell keresni. Az OPEC legnagyobb tagjai évek hosszú során az árak magasba tornászásához visszafogták a kínálatot, illetve az ehhez szükséges kapacitások fejlesztését. Ennek "levét" azonban az elmúlt három évtizedben már többször is egy jelentős árcsökkenés miatt "megitták" ezek a tagországok, és Bergstein szerint most sem tudták/tudják az árak olyan mértékű tovagyűrűzését elérni, mint ahogy azt szerették volna.

Profitéhségre vall a szerző cikke szerint az, hogy jelenleg még a leginkább költségigényes területeken is maximum 15-20 dollárba kerülhet egy hordó olaj felszínre hozása, míg a világpiaci árak bőven 40 dollár felett vannak. A szaudiak - a legnagyobb OPEC-tag - ráadásul a jelenleg 22-28 dollár közötti hivatalos - de egyre inkább már csak formális jelentőségű - ársáv 30 dollár fölé emelését is megszellőztették az elmúlt hónapokban.

Bergstein szerint nagy a valószínűsége annak, hogy az említett 5 kockázati tényező közül több is fellép az elkövetkezendő amerikai elnöki periódusban (idén november elején lesznek az elnökválasztások). Ezen lehetséges események közül már egynek a bekövetkezése is katasztrofális következményekkel járhat az egész világgazdaságra nézve, ráadásul azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az említett 5 tényező egymást felerősítő hatásmechanizmussal rendelkezik (egyfajta láncreakció).

A sötét jövőkép ellenére a szerző szerint mind az öt lehetséges esemény elkerülésére van még idő, illetve az esetleges bekövetkezés kedvezőtlen hatásai még csökkenthetők. A megoldás jórészt a politikai vezetés kezében lehet. Bergstein szerint az első és legfontosabb az amerikai elnökválasztások lezajlását követően az lenne, hogy egy jól átgondolt és meggyőző tervvel állna elő az új adminisztráció a szövetségi költségvetés hiányának lefaragására, mely legalább a hivatali idő felére (2 évre) vonatkozna. Ez kiadáscsökkentést és egyidejűleg bevételnövelést, emellett strukturális váltást is megkíván.

Egy ilyen meggyőző program a folyó mérleg hiány növekedésének csökkentése mellett az amerikai gazdasági növekedés megfelelő ütemének biztosításához is hozzájárulhatna. Csökkenne egy magasabb irányadó kamatszint kialakulásának valószínűsége, emellett a magánszektor visszaeső beruházási hajlandóságának kialakulása sem forogna kockán. A dollár zuhanásának valószínűsége is mérséklődhetne, megerősödne az amerikai gazdasági növekedés fenntarthatóságába vetett bizalom.

Az olajárak emelkedésének kérdésében Bergstein szerint megoldás lenne, ha a fejlett országok összefogásának eredményeként a stratégiai olajtartalékaik jelentős részét értékesítenék a világpiacon, legalább átmenetileg lenyomva ezzel az előbb említett módon felpumpált árakat. Egy ilyen lépéssel az is nyilvánvalóvá válhat, hogy az OPEC ereje nem mindenható, és bizonyos értelemben megkerülhető. Mindez persze nem elegendő: Bergstein szerint az Egyesült Államoknak amellett, hogy fokozza kitermelését Alaszkában, csökkenteni kell az amerikai állampolgárok kőolajfogyasztását is (pl. üzemanyagtakarékosabb autók), és az üzemanyag(fogyasztás)ra egy széleskörű politikai konszenzus eredményeként adót kell kivetni.

Az olajárak hosszú távú stabilizálásához Bergstein szerint az kellene, hogy a legnagyobb kőolaj-felhasználó országok összefogva egy olyan megállapodást kötnének az olajexportálókkal, mely lehetővé tenné, hogy az árakat valóban a piaci erők alakítsák ki, jellemzően egy 20 dollár/hordó körüli árszintnél.

A negyedik problémaként említett kínai potenciális hard-landing veszélyét Bergstein szerint az ország el tudná kerülni (illetve tompítani tudná) azzal, ha a jüan árfolyamát mintegy 20-25%-kal engednék végre felértékelődni. (Most még a dollárhoz van kötve, fix átváltási árfolyam mellett). Amellett, hogy ez a lépés a globális egyensúlytalansági folyamatokban is kedvező hatást gyakorolhatna, Kínának is megfelelő lenne. Egyrészt az erősödő jüan fékezné az exportot, azaz végső soron a gazdasági növekedés ütemét is - mintegy 7% körüli szintre vinné le -, másrészt az olcsóbbá váló importon keresztül a jelenleg kétszámjegyű infláció is csökkeni tudna. Emellett a dollár végre gyengülhetne a kelet-ázsiai devizákkal szemben, melyek eddig a mesterségesen gyengén tartott szintjük miatt hatalmas versenyképességi előnyt eredményeztek az egyes országoknak. Bergstein szerint most még túl kockázatos lenne az USA-IMF-G7 tanácsát megfogadva a jüannál hirtelen a szabad lebegtetésre áttérni.

A szerző szerint annak elkerüléséhez, hogy a protekcionizmus ismét fellángoljon a kereskedelempolitikában, a szufficites és a deficites országoknak egyaránt szorosan együtt kell működniük, hogy sikeresen lezárhassák a kereskedelem további liberalizálását előrevetítő dohai fordulót.

Egyelőre kérdéses, hogy a fent vázolt komoly hatások és kölcsönhatások láttán az egyes tényezők tekintetében illetékes vezetők felismerik-e felelősségüket, és mernek-e, akarnak-e tenni azért, hogy a kétségtelenül kedvezőtlen jövőbeli hatásokat elkerülhesse a világgazdaság. A lehetőségek adottak, a felvázolt lehetséges intézkedések jó irányba mutatnának, talán még nem késő élni velük...

Tényleg ekkora a baj? Aggasztó számok érkeztek a magyar munkahelyekről

4 millió 746 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4%.

Klímaválság, AI, bizonytalan pénzügyek: milyenek a kilátásai egy fiatal magyar felnőttnek?

Folytatódik a Portfolio Z generációnak szánt programsorozata: a GEN Z Fest-en arra keressük a választ, hogyan tudnak egyszerre pénzügyileg tudatos döntéseket hozni.

Ezek a cégek a magyar vármegyék legnagyobb munkáltatói: Posta, Spar, Audi a toplista élén

Térképen mutatjuk, hogy az egyes vármegyékben mely vállalkozások foglalkoztatják a legtöbb embert. Előre szólunk: a hazai legnagyobb foglalkoztatók zöme külföldi tulajdonban van.

Mi történik ezekben a gyárakban, üzemekben? Alig tudják megtartani a magyar dolgozókat

A szellemi munkavállalók között meghaladja a 30%-ot, míg fizikai munkatársak esetében nem ritka az 50-60%-ot meghaladó fluktuációs ráta.

Ezért nem vesznek fel sok magyart álmai állásába: itt hibáznak, a cégek is sokat buknak ezen

A vállalatok vonzóvá akarják tenni a pozíciókat a munkavállalóik és ügyfeleik szemében, ezért jól csengő, imponáló neveket adnak a munkaköröknek.

Így lehet igazi luxusban élni magyar nyugdíjasként: elárulta hosszú életének titkát a 99 éves Sári néni

A CashTag stábja Pécsre utazott, hogy meglátogassa a 99 éves, aktívan tevékenykedő Sári nénit.

Ennek rengeteg magyar dolgozó örülhet: így szabályoznák újra a digitális munkavégzést

A platform alapú munkavégzés az elmúlt években egyre jelentősebbé vált, legyen szó akár az ételkiszállítást, vagy a taxis szolgáltatást nyújtó applikációkról.

Itt vállalnának külföldön munkát az élelmes magyarok: így keresik a lehetőségeket, elég jól járhatnak

Ausztrália a legkívánatosabb célország a munka miatt költözni vágyók számára és London vezeti a városok listáját.

Kiderült, innen érkeznek külföldi melósok a győri Audi-gyárba: létszámstopról is vallott a vállalat

Foglalkoztatnak külföldi munkavállalókat az Audi Hungáriánál, többségük a Volkswagen Konszern más országokban működő gyáraiból érkezik Győrbe.

Orbán Viktor: "reszkethetnek az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók"

A miniszterelnök szerint ma a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják.

Rengeteg magyar fiatal veszítheti el hirtelen az állását: nem becsülik semmire a munkájukat?

Még mindig bőven van tér a fejlődésre a munkahely megítélésében a fiatal dolgozók körében.

Újabb pszichés betegség gyűjti áldozatait: sok szülőt érint, mégsem beszélünk róla

Anne Helmes két gyermek nevelése mellett teljes munkaidőben dolgozik és gyakran küzd az elszigeteltség és magány érzésével otthoni munkavégzés során.

Ismét tömegesen mennek a magyarok Ausztriába: sokan azt hiszik, ott még kolbászból van a kerítés

Januárról márciusra csökkent a külföldi munkavállalók száma Ausztriában, így gőz erővel toboroznak az osztrákok a nyári szezonra.

Elképesztő, mennyit keresnek a magyar bírók: emelést szeretnének, de mi lesz ebből?

Nagyon rég nem kaptak béremelést a bírók és más jogi alkalmazottak a bíróságokon, és a helyzet már eddig is komoly elvándorlást okozott.

Bruttóban 605, nettóban 417 ezer? Pontosan ennyit keres az átlag Magyarországon havonta a KSH szerint

A bruttó átlagkereset 605 400 forint volt 2024. februárban, 14,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban a KSH friss közlése szerint.

Leesik az állad: ennyit keres egy szoftverfejlesztő az Amazon Prime streaming-szolgáltatónál

Az álláslehetőségek bőséges repertoárja tárul elénk a programmenedzserektől kezdve egészen a szoftverfejlesztőkig.

Hiába nem teljes állás, rakat pénzt fizetnek érte: heti 8 óra munkáért 200 ezer forintot is adnak itthon

Lassan itt van a nyári szünet és beindul a turizmus időszaka, amivel párhuzamosan a diákmunka piac is erőteljesebb lendületet vesz.

Vallott a vendégmunkásokról a Wolt: ezzel találkozhatnak a vásárlók

Nem alkalmaz vendégmunkásokat a Wolt – válaszolta a futárcég újságírói megkeresésre.

A HRCENTRUM rovat cikkei

FRISS HÍREK

Több friss hír