Az EU tervezett cukorrendtartási, cukorpiaci reformja Magyarország számára túl radikálisnak, és ilyen formában elfogadhatatlannak tűnik Koczka Zoltán, a Cukor Terméktanács titkára szerint. Koczka az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a tervezett reform már egy év múlva bevezetésre kerülne és radikális változásokat hozna az unió cukorpiacán.
A reform keretében megszűnne az intervenciós ár, helyette úgynevezett referenciaárat, vagyis irányárat alkalmazna az unió, amely nem lenne kötelező a termékpálya résztvevői számára, csak irányt szabna, hogy milyen áron értékesíthetik terméküket. Ez főként a cukorelőállító üzemeket sújtaná, mivel termékük ára a szabadpiaci versenyben alakulna ki, ám a nyersanyag árát továbbra is megkötné a reform, azaz meghatározná azt a minimumárat, amelyen a cukorrépát fel kellene vásárolniuk - írja az MTI.
Az EU-s tervezet készítői szerint az első évben 20 százalékkal csökkenne a cukorrépa és a cukor ára, a reform harmadik évének végére pedig a cukorrépa ára 37 százalékkal, a cukoré a 2007/2008-as gazdasági évben a jelenleginél 33 százalékkal lenne alacsonyabb. Az árcsökkenés mellett a termelők egy átmeneti időszakban kompenzációban részesülnének.
A reform nem csak az árszabályozást illetően hozna változást, hanem az egyes tagországok cukorkvótáját is csökkentenék. A részleteket most dolgozzák ki. Bizonyosnak látszik, hogy az A és B kvótákat szeretnék összevonni. Az A kvóta a nemzeti, azaz a hazai felhasználást biztosítja, míg a B kvóta elsősorban az exportálható mennyiséget és egy esetleges biztonsági tartalékot takar. Hazánk számára ez a változás mindenképpen hátrányos lenne, ugyanis magyarország exportkvótája igen alacsony. A kvótaösszevonás azon országok számára lenne hátrányos, amelyeknek nincs vagy csak nagyon kevés a B kvótájuk. Ezek közé tartozik Magyarország is: A kvótája mintegy 400 ezer tonna, míg B kvótája alig haladja meg az ezer tonnát.
Koczka Zoltán azt az álláspontot képviseli, miszerint meg kell maradnia azoknak a feltételeknek, amelyek az átlagos termelő számára lehetővé teszik a cukorrépa termelését, ezért fent kell tartani a nemzeti kvótákat. Megítélése szerint a reformokat legkorábban 2006-ban lehetne bevezetni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ


