APEH állásfoglalás a Sulinetről

Pénzcentrum
2004. április 21. 08:40 3 perc

A Pénzügyminisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közös álláspontja alapján a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja törvény) 36/A. §-ában szabályozott adókedvezmény jogosultjait érintően az alábbi tájékoztatást tette közzé az APEH:

A felsőoktatási intézményekben az első diploma megszerzését követően különböző elnevezések alatt felnőtt hallgatók részére biztosított képzések (másoddiplomás, kiegészítő stb. képzés) a vonatkozó törvények [a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXXIII. törvény (Ftv.), illetve a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (Fktv.)] rendelkezéseiből következően akkor minősül felnőttképzésnek, ha a képzés egyik hivatkozott jogszabály alapján sem részesül állami támogatásban.

Az Fktv. 27. §-a szerint a felnőttet, illetve a felnőtt hallgatót a felnőttképzésben való részvétele alapján az Szja törvényben szabályozott adókedvezmény illeti meg. Az Szja törvény 36/A. § (1) bekezdése szerint az összevont adóalapot terhelő adó csökkenthető az Fktv. szerinti felnőttképzési szerződés alapján az adóévben megfizetett képzési díj (beleértve a vizsgadíjat is) 30 százalékával, legfeljebb 60 ezer forinttal. Az adókedvezmény alapját és összegét a Fktv. előírásai szerint akkreditált intézmény által kiállított igazolás bizonyítja.

A felsőoktatási intézményekben folyó különböző elnevezésű képzésekre az adóévben megfizetett tandíj/költségtérítés tehát abban az estben képezheti a felnőttképzési díjhoz kapcsolódó adókedvezmény érvényesítésének alapját, ha arra a felsőoktatási intézmény a magánszeméllyel a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 20. §-ának meghatározott követelményeknek megfelelő felnőttképzési szerződést köt. A hivatkozott jogszabályok rendelkezései ezt a lehetőséget nem zárják ki, bár nem is teszik kötelezővé a felsőoktatási intézmények számára. Nincs akadálya annak sem, hogy az intézmény az Szja törvény előírásainak megfelelő igazolást adjon ki a tandíj/költségtérítés befizetőjének, tekintettel arra, hogy a Ftv. 7. § (10) bekezdése értelmében a felsőoktatási program- és intézmény-akkreditáció a törvény erejénél fogva - külön eljárás nélkül - egyben az Fktv. szerinti program- és intézmény-akkreditációt is tanúsít.

A számítógép, számítástechnikai eszköz beszerzéséhez kapcsolódó adókedvezmény [Szja törvény 36/A. § (3) bekezdés] érvényesítésére - többek között - a pedagógus is jogosult. Pedagógusnak azt kell tekinteni, akit a munkáltató pedagógus munkakörben foglalkoztat. Erről a tényről a munkáltató - a pedagógus kérésére - köteles igazolást kiadni. Korábbi tájékoztatónkkal szemben tehát nem érvényesíthet ezen a jogcímen kedvezményt az a magánszemély, akit pedagógus munkakörből helyeztek nyugdíjba.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A számítógép, számítástechnikai eszköz beszerzéséhez kapcsolódó adókedvezmény érvényesítésére az a magánszemély is jogosult, akinek gyermeke nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy az Ftv-ben felsorolt felsőoktatási intézményben hitelesített iskolai rendszerű első alapképzésben vesz részt. A jogosultak körének pontosításához a törvény további eligazítást nem tartalmaz, ezért a meghatározás csak szűken - családjogi megközelítésben - értelmezhető: az adókedvezmény érvényesítésére az a magánszemély jogosult, aki a családjogi jogszabályok alapján a gyermek szülőjének (apjának, anyjának) tekinthető. A vér szerinti apán és anyán kívül csak a gyermeket örökbe fogadó szülő sorolható ide. Az utóbbi esetben az örökbefogadó szülő házastársa csak akkor lehet jogosult, ha ő maga is örökbefogadó. Nem feltétel viszont a törvény szerint a gyermekkel közös háztartásban élés, ezért abban az esetben, ha az egyéb törvényi feltételek is fennállnak, akár az elvált és külön háztartásban élő szülő is jogosult lehet a kedvezményre.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?