A tavalyi volt a negyedik olyan év egymás után, amelyben a közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség együttes átlagos növekedése meghaladta a világgazdaságét - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vasárnap kiadott új jelentésében.
A tágabb értelemben vett kelet-európai térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 13 éve alakult bank vasárnap kezdődött kétnapos londoni közgyűlésén tette közzé a tevékenységi területébe tartozó 27 ország haladásáról évente összeállított, Jelentés az átalakulásról (Transition Report) című helyzetjelentés frissített változatát. Az új összefoglaló szerint a javuló világgazdasági környezet és a konvergencia-folyamatok révén a térség egészének gazdasági teljesítménye tavaly 5,6 százalékkal nőtt a 2002-ben mért 3,9 százalék után. A világgazdaság egészének összkibocsátási értéke tavaly 3,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben az EBRD új adatai szerint.
A kelet-európai térség tavalyi tényleges növekedése jóval meghaladta még azt az ütemet is, amely a legutóbbi, tavaly novemberben kiadott Transition Report előrejelzésében szerepelt : az eredeti átalakulási jelentés 2003-ra még 4,7 százalékos növekedési átlagot jósolt az EBRD kedvezményezett országainak.
A térségi átlagon belül 2003-ban az egykori szovjet térség köztársaságaiból alakult FÁK-államközösség produkálta a legerősebb növekedést 7,6 százalékkal; ennek fő hajtóerejét a magas nyersanyagárak adták. Oroszország gazdasági növekedése - szintén főleg a magas olajárak következtében - 7,3 százalékra gyorsult a 2002-ben mért 4,7 százalékról - áll a vasárnap kiadott új EBRD-jelentésben.
Az EU-csatlakozó közép-európai és balti országokban az átlagos gazdasági növekedés 3,7 százalékos volt tavaly az előző két évben mért 2,5 százalék után; a gyorsulást főleg a lengyel gazdaság magához térése okozta. A tavalyi jelentés most frissített változatában a londoni bank azzal számol, hogy a kelet-európai térség gazdasági növekedése az idén valamelyest lassulni fog, de még mindig igen robusztus, 4,9 százalékos lesz . Az idei átlagon belül az EBRD jóslata szerint a FÁK-térségben lassulni, a csatlakozó országokban gyorsulni fog a növekedés: az ütem az előbbi gazdaságokban 5,6 százalékos, az utóbbiakban 4,3 százalékos lesz.
A közvetlen külföldi befektetések értéke tavaly rendkívül erősen, az előző évi 28 milliárd dollárról 19 milliárd dollárra csökkent , főleg a közép-európai és balti EU-csatlakozó országokban mért 60 százalékos visszaesés miatt - áll a londoni bank vasárnap kiadott jelentésében. Az EBRD szerint ez utóbbinak főleg a privatizációs bevételek csökkenése volt az oka. A térségben ugyanakkor megkétszereződött a nem rezidens befektetők által végrehajtott portfolió-befektetések értéke .
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az átlagos infláció üteme a kelet-európai országokban tavaly 2,8 százalékra csökkent a 2002-es 3 százalékról. A legtöbb országban csökkentek a kamatok is; ez alól "Magyarország a kirívó kivétel" - áll az EBRD térségi jelentésében. Amint az ismert, a hazai többszörösen inkozistens gazdaságpolitikai mixnek "köszönhetően" az MNB 2003 második felében összességében 6%-al kényszerült emelni az irányadó kamatot. (Érdemes megjegyezni, hogy a régióban egyedülállóan magas a magyar kamatszint, míg pl. a cseh irányadó ráta 2.00%-os, a lengyel alapkamat 5.25%-ot tesz ki és "botladozás nélküli", folyamatos kamatcsökkentésnek lehetünk tanúi.)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







