Dr. Antal László: a 2004-es költségvetés - függő játszma

2001-2002-ben fiskális expanzió valósult meg abban az értelemben is, hogy a konszolidált államháztartási kiadások bruttó hazai termékhez viszonyított arányának 1995 utáni hirtelen majd később enyhén csökkenő trendje utóbb megtört. A redisztribuciós ráta 1999-2000-ben még 45-46 % körül alakult 2001-ben már 48.5 % volt, ami 2002-ben - az egyszeri hatásúnak minősített tételekkel együtt 54 %-ra, ezeket figyelmen kívül hagyva 50.5 %-ra ugrott fel és 2003-ban is nagyjából ugyanez az arány maradt fenn. A redisztribució növekvő arányának gyors visszakorrigálására most nincs is eszköz: a meglepetés inflációval kombinált költségvetési kiadási reálérték csökkenés és a forint leértékelése, ami 1995. után viszonylag rövid idő alatt leszorította az akkor kirívóan magas redisztribuciós arányt, most természetesen nem jöhet szóba .

Trendforduló következett be az államadósság alakulásában is. 2001-gyel bezárólag folyamatosan csökkent ez a mutató, 2001. után azonban újra növekedni kezdett. A 60 %-os maastrichti kritérium egyelőre még nem veszélyeztetett. Az államadósság finanszírozása azonban nem csak jövőbeni determinációt jelent, hanem a hozamok növekedésén keresztül tetemes azonnali többletteher a költségvetés számára. Az előremutató reálkamat , amely az ír népszavazáskor egészen 1 %-ig süllyedt 2003-ban kirívóan 5 % fölé emelkedett. Ennek a terhei azonban kevésbé a 2003. évi költségvetést, sokkal inkább a 2004. évi büdzsét érintik. 2003-ban a kamategyenleg romlása a GDP 0.3 %-ának megfelelően sújtotta a költségvetést, 2004-ben ez a viszonylagos többlet teher megduplázódik, eléri az adott évi GDP további 0.6 %-át , azaz kereken 120 md Ft-ot, ezzel tovább megnehezítve az államháztartás konszolidálását - állítja dr. Antal László.

A lényeg ebben az összefüggésrendszerben az, hogy nem önmagában a deficit nagyságrendje okoz bajt (az is persze) hanem az, hogy:

- az államháztartási egyensúlyhiány olyan struktúrában valósult meg, amely fenntarthatatlan pályára vitte a gazdaságot, és az egyensúlyhiány a gazdaság valamennyi lényeges területére átterjedt (ikerdeficit, kiszorítási hatás, csökkenő megtakarítási hajlandóság)

- a megindult folyamatok keltette determinációk igen erősek (vonatkozik ez a fogyasztást növelő kiadásokra és lakástámogatásokra egyaránt) ezért korrekciójuk igen nehéz, különösen azután, hogy 2003. évet a pénzügyi kormányzat a korrekció évének minősítette

- a hitelesség helyreállítása nem lesz könnyű: a tőkepiac lassan, némi késéssel reagált a rossz hírekre, most viszont nehezen hiszi el a javulás kezdeti jeleit

- végezetül, a kezdődő konjunktúrából adódó lehetőségeket nehéz lesz kihasználni, tekintettel az elmúlt években mintegy 20 %-kal romló versenyképességre .

A 2003. évi eredmények egyértelműek abból a szempontból, hogy valóban sor került korrekcióra, amennyiben a támogatási célprogramok és a központi beruházások előirányzatait csakugyan lefaragták. Az is egyértelmű, hogy nem az adóbevételek elmaradása okozta a gondot. (Az év utolsó hónapjában csakugyan nagyobb adóbevételre számítottak, de ez nem volt reális. A társasági adó ugyan valamivel elmaradt, de ezt az EVA kompenzálta. Jelentősebb kiesés az előirányzathoz képest csak az SZJA-nál mutatkozott, de ez is a túltervezés számlájára írható, aminek 2004-ben is lesz következménye.) Az államháztartás vártnál nagyobb hiányában négy tényező játszott érdemleges szerepet:

- az SZJA említett 60 md Ft-os bevételkiesése, amit a 2004. évi tervezésnél is figyelembe kell venni (bázishatás)

- a lakástámogatások 55 md Ft-os többlete ami szintén kihat 2004-re is (hatása valószínűleg növekvő)

- az egészségbiztosítás 33 md Ft-os többlethiánya, ami a gyógyszerkassza (valamint a táppénzkifizetések) révén ugyancsak kihat az ezévi folyamatokra, valamint a nyugdíjaknál mutatkozó 40 md Ft-os többlethiány, amelynek szintén determináló hatása van 2004-re (az MNB szakértői nem alaptalanul mindkét előirányzat realitását vitatják) és végül

- az adósságszolgálat 87 md Ft-tal haladta meg a korrigált előirányzatot, szintén bizonyos fokig determinálva az ez évi folyamatokat.

A lényeg nem csak önmagában a hiány nagyságrendje, hanem az ez évet terhelő determinációk által eleve szűkre szabott mozgástér, amelyet a felsorolt hiányt növelő tételek ez évi (növekvő) hatása eleve beprogramoz a folyamatok menetébe. Ebből adódik, hogy még az újabb megszorítások ellenére is magasabb deficittel kell számolni.

A 150 md Ft-os Draskovics-csomag elfogadására és a 2004. évi eredményszemléletű hiány 4.6 %-ra emelésére a 2003 évi, utólag tévesnek bizonyult előrejelzésen alapult rekord hiány miatt került sor. Szigorítás nélkül az államháztartási hiány biztosan a GDP 7 %-a fölé emelkedne, és így sem valószínű, hogy a 4.6 % további intézkedés nélkül tartható.

Az elfogadott javaslatok annyiban koncepciózusak, hogy a lakossági fogyasztás növekedésének fékezését, valamint az autópályán kívüli infrastruktúra fejlesztés lassítását szolgálják. Alapállásuk keresletszűkítő (mindenekelőtt fogyasztásszűkítő, elsősorban az ÁFA-növelés nyomán), de tartalmaznak szervezeti változtatást (pl. közalapítvány megszüntetést is). Ma még nem világos, hogy ezek a megtakarítások mennyiben jelentenek rövid távú (mondjuk egy éves) halasztást, mennyiben csak a költségvetés adott évi kiadásaiban megmutatkozó, átmenetileg hitellel finanszírozott névleges megtakarítást valós keresletszűkítés nélkül, és mennyiben tartós és valóságos megtakarítást.

Van egy másik komoly bizonytalansági pont is. Az MNB inflációs jelentése megkérdőjelezi a bevételek nagyságrendjének realitását. A három fő adónemnél és a TB-járuléknál 350 md Ft-os eltérés mutatkozik a PM és az MNB számai között (igaz, ez az adat már tartalmazza a különféle adókedvezmények feltételezett hatását is, mintegy 100 md Ft nagyságrendben). Kiadási oldalon pedig a már említett egészségbiztosítás, a kamatterhek és a nyugdíj jelentenek valószínűleg elháríthatatlan többletterheket.

Így, egyelőre nem számolva azzal, hogy az adó lényegesen kevesebb lesz az államháztartás hiánya a mai állapotok szerint ESA 95 szerkezetben a bruttó hazai termék 5 %-a körül alakulhat feltételezve az év folyamán a pénzügyi szigor további érvényesítését. Ez az ESA 95-os mérleg elsődleges egyenlegével mérve 1.2 - 1.3 %-os GDP-arányos keresletszűkítést jelenthet.

Mindezen túl számolni kell azzal, hogy az adóbevételek nagy masszája a fogyasztáshoz, illetve a személyi jövedelem kiáramláshoz kötődik, ezért a keresleti komponensek fogyasztás rovására történő elmozdulása látszólag rontja az államháztartás pozícióját (legalábbis a javulás lassúbb lesz). Továbbá azzal is, hogy a reálkamat drasztikus megemelkedése növeli az operacionális deficitet. A függő játszma megfogalmazásunk tehát egyelőre talán nem áll messze az igazságtól.

Az államháztartás keresletgeneráló hatása (1999-2003, GDP %-ában)

1999. - 1,9
2000. - 0,9
2001. + 1,7
2002. + 4,3
2003. - 0,3