Afganisztán: a pénz nem minden - vagy mégis?

Pénzcentrum
2004. április 8. 10:40

Kiemelkedő, 20%-os bővülést produkált az elmúlt évben Afganisztán gazdasága, nem szabad azonban megfeledkeznünk az alacsony kiinduló bázisról. Ha minden a kormány tervei szerint halad 2016-ra végre csatlakozhat az ország a "szegény országokat tömörítő csoporthoz", addig azonban esélyt sem látnak arra, hogy minden afgán egészséges ivóvízhez jusson - írja az Economist. A következőkben tekintsük át miből táplálkozik ilyen feltételek mellett a gazdasági növekedés! Hónapokig tartó folyamatos cáfolatok után az afgán kormány végre hivatalosan is bejelentette, hogy a 2001-es bonni egyezményben kitűzöttekkel ellentétben nem júniusban tartják az első választásokat, hanem csak szeptemberben. A csúszás fő okaként a közbiztonság hiányát jelölték meg.


Az afgán vezetés abban bízik, hogy a "jótevő" külföld meggyőzhető arról, hogy nem rövidtávon kell az országot rendbe tenni, hanem annak jövőjéről is gondoskodni kell. Ebből kiindulva a hivatalnokok egy hétéves fejlesztési tervvel jelentek meg a berlini találkozón és az ezzel járó 27.6 mrd dolláros számlával.

A fenti összeg csupán 164 dollár/főt jelent évente, mégis messze meghaladja a tavalyi egy afgánra jutó 77 dollárt. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy Kelet-Timor például 256 dollár/fő támogatáshoz jutott az ottani konfliktust követően, míg Irak átlagosan 336 dollárt kap majd évente egy főre vetítve az elkövetkező négy esztendőben. Mindezek tükrében az Afganisztán által kért juttatás csekélynek mondható.

Az idei évben az afgán költségvetés 94%-át külföldi segélyek adják majd , mivel a kormány mindössze 300 millió dollár bevételt képes összegyűjteni. A berlini találkozón az "adakozó nyugat" további 4.5 mrd dolláros támogatást ígért erre az évre, melynek több mint felét az USA adja. (Az elmúlt két esztendő során valamivel több, mint 4 mrd jutott Afganisztánnak.)


Az afgán helyzet bemutatásakor induljunk ki az egy főre jutó 190 dolláros GDP-ből és a csupán 40 éves átlagos várható élettartamból . Bőven van tehát min javítani a "legyőzött" országban. A kormány azonban továbbra is úgy véli, ha ki is tárul az adakozók pénztárcája és nyitva is marad a kívánt ideig, még akkor is biztosra vehető, hogy egy évtizeden belül az afgánok ötödének továbbra sem lesz hozzáférése a biztonságos ivóvízhez, mely európai szemmel szinte elképzelhetetlennek tűnik. A kormány tervei szerint, ha minden rendben halad, 2016-ra válhat Afganisztán egy "normális" alacsony jövedelmű országgá .

A fentiek ellenére mégis számottevő haladásnak lehetünk szemtanúi. Az elmúlt húsz év konfliktusait követően viszonylagos nyugalom uralkodik az országban. Az IMF becslései szerint a "kedvező" környezet a gazdaság 20%-os bővülését okozta az elmúlt évben . A mezőgazdaság, mely az ország törvényes gazdaságának több mint felét adja és a lakosság 60%-át tartja el szintén fellendülni látszik az elmúlt évek aszályai és harcai után. Bár Afganisztánt még mindig sújtja az öntözőrendszerek megsemmisülése, az IMF jelentése szerint az ország gabonatermelése 50%-kal nőtt a tavalyi esztendő folyamán, az előző év 80%-os bővülését követően. A külföldi segélyek nyomán az építőipar is fejlődött, és a kereskedelem is kibontakozni látszik. Az afgán kormányt mindenképp dicséret illeti a folytatott makrogazdasági vezetés kapcsán, az új valuta bevezetéséért és a megújult pénzügyi és befektetési szabályozások lefektetéséért. A kedvező változások már szinte a külföldi tőkét is vonzani kezdték. Afganisztánban már két mobiltelefon-hálózat is üzemel, míg egy Kabulban épülő ötcsillagos hotelprojekt éppen a beáramló diplomatákból és nemzetközi hivatalnokokból igyekszik hasznot húzni.

A fent leírtak kétségkívül a lehetőségekhez mérten szép képet festenek Afganisztánról, nem szabad azonban elsiklani afelett, hogy számos afgán lakos még mindig a máktermesztésből él és bár az árak tavaly csökkentek, a termelés emelkedett és az ópiumbevételek 2.3 milliárd dollárosra tehetők . A kormány szerint ahhoz, hogy az illegális gazdálkodást visszaszorítsák, a törvényes gazdaság éves 9%-os növekedése szükséges, az elkövetkező jó néhány esztendőben.
HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.05.28 14:19
A párkapcsolatokban az egyik legnehezebb döntés a válásra gondolni. A válás komoly érzelmi és anyagi...
vezetoi-coaching  |  2023.05.23 10:04
Jó, 2 napot késett (a bevezető mutatja, 2 napja kezdtem el…), de hadd szóljon…:-))) Például a macho...
hrdoktor  |  2023.05.22 06:45
Egyre több munkahely biztosít ingyen gyümölcsöt a munkavállalóknak, ami egyszerre közérzet- és egész...
hrbonbon  |  2023.05.18 15:51
Simonyi Judit ügyvezető igazgató Miért is vagyok egy kiválasztási folyamatban? LEHETŐSÉGEK:...
ajovomunkahelye  |  2023.05.18 12:54
Úgy tűnhet, hogy manapság a munkahelyi sokszínűségről, méltányosságról és befogadásról beszél minden...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. május 28. vasárnap
Emil, Csanád
21. hét
Május 28.
Hősök napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. május 28. 16:06