15 °C Budapest

Kamatcsökkentésre tovább erősödik a forint (Hamilton Rt.)

Pénzcentrum
2004. március 23. 11:40

Tegnap délután a jegybank váratlanul 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábat és ez kétség kívül jó hatással volt a forint árfolyamára. A magyar fizetőeszköz ma reggel kilenc hónapos rekordra, 251 közelébe került.

EUR/HUF: 252,15-252,45
Habár Járai Zsigmond pénteken még azt nyilatkozta, hogy a kamatcsökkentéshez még időre van szükség, a hétvége elegendőnek bizonyult, hogy átértékelje a dolgokat. A jegybank lépése, annak ellenére, hogy minden előrejelzéssel ellentétes volt, egyelőre jó lépésnek tűnik. Egyrészt ahhoz kevés volt a ¼ százalék, hogy nagyobb mértékű profit realizálást indítson és ezzel gyengítse a forintot, ugyanakkor megadta az irányt a kamatláb jövőbeni alakulására. Mindez újabb forint vásárlási lázat indított és ma reggel rövid ideig 251-nél is kereskedték a forintot.

EUR/USD: 1,2325-1,2330
Az euró kétnapos lendülete ma reggel megtört, ami elsősorban a gyengébb adatoknak és a jegybank egyik tagjának szájából elhangzott, kissé borúlátó képnek köszönhető. Ugyanakkor a dollár erősödése egyelőre nem tűnik olyan lendületesnek, amely a korábbi mélypontok visszatérését alapozná meg, így várhatóan folytatódik majd a szűk sávban való mozgás, jelenleg 1,2280-as alsó és 1,2420-as felső szintekkel.

USD/JPY: 106,90-106,95
A japán jen erősödése is megakadt, és a néhány lendületes napot követően jelenleg csak csendes kereskedésnek lehetünk tanúi. A 106,60-as alátámasztás egyelőre elég stabilnak bizonyult és habár a dollár próbálkozásait rendre visszaverik, a jen sem tudja átlépni ezt a szintet. Ennek ellenére a korábban jelzett 105-105,50 változatlanul céltartománya a dollár/jen árfolyamának.

EUR/CHF: 1,5490-1,5495
Az ismételten erősödő terrorizmus hatására a svájci frank erősödése az elmúlt napokban látványos volt. Az euróval szemben a kritikus 1,5480 közelébe került, amit, ha át tudna törni, akkor újabb árfolyamesés következhet akár 1,5350-ig is. Amennyiben tehát a frank át tud jutni az említett szinten érdemes lehet megvásárolni az euróval szemben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tel: 473-0418
e-mail: research@hamilton.hu

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 21. kedd
Konrád
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?