Az EU visszafelé halad a gazdasági célok megvalósításában

Pénzcentrum
2004. március 23. 12:03

Visszafelé halad azon az úton az Európai Unió, melyet 2010-ig tűzött ki - nyilatkozta az EUObservernek John Monks, az Európai Szövetkezetek Szövetségének vezetője. A lisszaboni startégia alapján 2010-re az EU-nak a világ legversenyképesébb régiójává kellene válnia. Ehhez képest a K+F területen, az innovációkban és a beruházásokban inkább visszalépés tapasztalható. Monks szerint az újonnan csatlakozó országok a folyamatokat kedvezően befolyásolhatják.

A jelenlegi kevésbé kedvező folyamatok ellenére sem kell azonban megváltoztatni a 2010-es célkitűzéseket - állítja Monks. A célok teljesen helyesek, inkább a tagországok nem mutatnak megfelelő lelkesedést és elhatározottságot, hogy korábbi vállalásaikat teljesítsék.

Monks szerint az unió gazdasági keretrendszerét illetően is több változtatásra lenne szükség. Ezek közül legfontosabb a Stabilitási és Növekedési Egyezmény reformja.

Monks a lisszaboni célokkal illetve az azok megvalósítására tett erőfeszítésekkel kapcsolatosan hangsúlyozta, hogy a célkitűzések szociális vonatkozásait nem szabad feláldozni a szoros értelemben vett erőltetett termelékenységnövekedés oltárán. Az európai megközelítés azt kívánja, hogy a termelékenység és a versenyképesség javulása úgy menjen végbe, hogy közben a szociális téren is érezni lehessen az eőrehaladást, a növekedés fenntartható legyen.

Monks nagy reményeket fűz az újonnan csatlakozó országokhoz, melyek növekedési rátái 5-6% körül lehetnek majd a csatlakozáskor.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
vezetoi-coaching  |  2023.09.24 15:21
My 2 cents ehhez… eleve a kérdés iroda vs HO a dolgozó populáció bár nem kicsi, de mégis csak egy sz...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
perfekt  |  2023.09.20 16:24
Üdvözlünk az egyre fejlődő digitális korszakban, ahol a közösségi média nem csak szórakozás, hanem a...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 25. hétfő
Eufrozina, Kende
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM