Összeolvadó világ

Pénzcentrum
2004. február 19. 08:12

A technológiai munkahelyek megszűnése már politikai ügy lett az Egyesült Államokban. A jelenség lassan átterjed a nyugat-európai piacra is, viszont profitálhatnak belőle a kelet-európai cégek is.

Az alábbi írás a nyomtatott Számítástechnikában jelent meg.

Az Egyesült Államok gazdaságának javulása a high-tech szféra stabilizálódását is magával vonta. Az elbocsátások számának alakulása legalábbis erre utal. A Challenger, Gray and Christmas piackutató cég szerint tavaly 228 ezer technológiai munkahely szűnt meg Amerikában, feleannyi, mint 2002-ben. A 2003-ban megszüntetett munkahelyek legnagyobb részét, 111 ezret a távközlési szektorban számolták fel, a “toplista" második helyezettje a számítógépipar, 62 ezres számmal. Összességében a tavalyi high-tech-elbocsátások aránya 18,5 százalék volt a teljes amerikai ipar mutatójához viszonyítva.

A haza(i) védelme
John Challenger, a piackutató cég vezetője szerint a tech szektor zsugorodása megállt, ami arra utal, hogy a piac nem fog tovább romlani. Még nem tudni, hogy lesz-e fellendülés a közeljövőben, de vannak optimista előrejelzések olyan cégek részéről, amelyek számítógépeket és más technológiai termékeket forgalmaznak. Ugyanakkor -- tette hozzá Challenger -- az állást kereső szakembereknek rossz hír, hogy azokon a területeken, ahol lenne kereslet a technológiai munkaerő iránt, az amerikai vállalatok egyre inkább külföldön végeztetik el a szükséges munkát, mivel így olcsóbb. A forráskihelyezés tendenciájával szemben a technológiai képzettségű munkanélküliek nem sokat tehetnek azon kívül, hogy átképezik magukat vagy engednek fizetési igényeikből.

Valójában a politika sem nagyon tud mást tenni azon kívül, hogy támogatja az át- és továbbképzést -- bármilyen más intézkedés a piaci verseny korlátozását feltételezné. De a piaci szereplők sem nézik tétlenül a próbálkozásokat. Több olyan törvényjavaslat vár a Kongresszus jóváhagyására, amely felszámolná a külföldiek munkavállalás lehetőségét az Egyesült Államokban (tavaly ősszel a Kongresszus már jelentősen csökkentette a H-1B éves vízumkvótákat). Több amerikai állam fontolgatja, hogy megtiltja az állami szerveknek a tevékenységek külföldre való kihelyezését. Az, hogy ebből eddig semmi nem valósult meg, egyes vélemények szerint a nagyvállalatok erőteljesen lobbijának tulajdonítható. Elképzelhető viszont, hogy egy majdani elszánt elnök javasolni fogja a kormánynak: csak olyan cégeknek adjanak állami megbízást, akik hazai munkaerővel dolgoztatnak. Egy másik, ám kevéssé valószínű forgatókönyv szerint a technológiai cégek adókedvezményt kapnak, ha a munkahelyeket nem viszik külföldre.

Fordított globalizáció
Az amerikai jelenség -- úgy tűnik -- kezd Európába is begyűrűzni. Január végén Londonban rendezték meg az Advancing Enterprise konferenciát, amelyen Gordon Brown brit pénzügyminiszter is felszólalt. “2015-ig akár 5 millió állás is kikerülhet Amerikából és Európából olyan országokba, mint India és Kína, amelyek nagy erővel igyekeznek a világ második, illetve harmadik legnagyobb gazdaságává fejlődni" -- hangsúlyozta Brown. A miniszter elmondta azt is: kormánya szeretné elérni, hogy az ország jelentős kutatás-fejlesztési bázissá váljon, és ehhez hosszú távú tervet dolgoznak ki. Emellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és más európai országok szoros együttműködésére is szükség van ahhoz, hogy a technológiai munkahelyeket és befektetéseket megtartsák a “hagyományos kereskedelmi partnerek" között. A kérdéshez más megközelítését ajánlotta Bill Gates, a Microsoft elnöke. India és Kína látványos fejlődése igenis örvendetes, a nyugati vállalatok pedig nem zárhatják ki őket a szabad kereskedelemből. A fejlett országok úgy tarthatják fenn a versenyképességet, hogy az innovációra és a szellemi tulajdon védelmére koncentrálnak. Ezt teszi a Microsoft is: évi 6,9 milliárd dollárra emelte a kutatás-fejlesztésre fordított összeget.

De milyen tevékenységekről is van szó? Erről tartott Budapesten előadást David Tapper, az IDC vezető elemzője a Hungarian Technology Center szakmai napján. Mint elmondta, amerikai vállalatok ma leginkább a következő tevékenységeket viszik külföldre: alkalmazásfejlesztés és -karbantartás, ügyfélszolgálat és technikai támogatás, feldolgozási szolgáltatások (hiteligénylések, hitelkártyák stb.). A jövőbeni tevékenységek valószínűleg alkalmazásmenedzsmenttel, távoli infrastruktúra-felügyelettel, pénzügyi és könyvelési, valamint humánerőforrás-szolgáltatásokkal bővülnek majd. Az IDC prognózisa szerint 2002. és 2007. között leginkább a technikai támogatás/helpdesk offshore-piac növekszik, 13,5 százalékkal (becsült piaci értéke 2007-ben: 4,48 milliárd dollár), valamint az alkalmazások kihelyezése, 6,1 százalékkal (8,57 milliárd dollárra). Érdekes azt is megnézni, hogy az IDC felmérései szerint miért döntenek a cégek a kihelyezés mellett, és mik azok a szempontok, amelyek visszatartják őket ettől. Nos, az első kérdésre a leggyakoribb válasz az árelemzés volt (vagyis a költségmegtakarítás), és jóval alatta következtek -- nagyjából azonos arányban -- a személyzet vagy kapacitás hiánya, hardver- vagy rendszerfrissítés, tanácsadók ajánlása és más megfontolások. A kihelyezés elleni érvek a következők: törvényi megfelelés/ismeret hiánya, kulturális különbségek, földrajzi távolság, az angol nyelv megfelelő ismeretének hiánya, a jelentkező céggel szembeni aggályok (szolgáltatás megbízhatósága, pénzügyi stabilitás), az ország gyenge infrastruktúrája, a munkaerő gyenge szaktudása. Mit tehet egy külföldi - mondjuk egy magyar -- cég, ha ilyen jellegű együttműködésre lép valamely amerikai céggel? Tapper szerint a következőket mindenképpen:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- ismerjük minél jobban az ügyfél tevékenységi területét, üzletfilozófiáját
- alakítsunk ki szoros együttműködést az anyacég dolgozóival, hogy csökkentsük a kivitt munkával és az esetlegesen elbocsátott amerikai dolgozókkal kapcsolatos feszültséget
- kommunikáljunk a megrendelővel: lépjünk kapcsolatban minél gyakrabban (legalább hetente egyszer)
- adjunk eszközt arra, hogy az ügyfél nyomon követhesse a megrendelés teljesítésének státuszát
- alkalmazzunk robusztus biztonsági hátteret (menedzselt tűzfal, PKI, behatolás-érzékelő), valamint üzletfolytonossági rendszert
- legyen lehetőség arra, hogy szükség esetén bővítsük kapacitásunkat, ha a megrendelő erre igényt mutat.

Attól pedig nem kell tartanunk, hogy a forráskihelyezés csak egy átmeneti megoldás: az offshore-tevékenységek az amerikai nagyvállalatok szolgáltatási rendszerének szerves részévé váltak.
Barabás Balázs

Tovább információ: www.szt.hu

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?