11 °C Budapest

A három nagy a stabilitási paktum rugalmasabbá tételéért

Pénzcentrum
2004. február 19. 08:37

A német és a brit kormányfő és a francia elnök egyetért abban, hogy az EU stabilitási paktumán változtatni kell - írja az MTI a BBC tévé tegnap esti műsorára hivatkozva. "A stabilitási paktum valamelyest változtatásra szorul, és ezekről a változtatásokról most nagyon határozottan beszélgetnek" - mondta Patricia Hewitt brit kereskedelmi miniszter.

A miniszter szerint világos, megfelelően betartatott szabályokra van szükség, ugyanakkor szavatolni kell, hogy recesszió esetén lehetőség nyíljon olyan költségvetési politikára, mely ténylegesen támogatja a növekedést.

Az 1997-ben aláírt, elsősorban német szorgalmazásra létrejött stabilitási és paktum egyebek között előírja - az euróövezetet megalapozó 1991-es maastrichti egyezményt átvéve -, hogy az EU-tagok kiegyensúlyozott államháztartási gazdálkodásra törekednek. A deficit a hiány növekedése esetén sem haladhatja meg a GDP 3 százalékát. Franciaország és Németország tavaly második éve sértette meg a korlátot, és várhatóan idén is megsérti, azonban az EU miniszteri tanácsa tavaly ősszel felfüggesztette ellenük az eljárást, ekképp gyakorlatilag hatályon kívül helyezve a stabilitási paktumot.

A 3%-os szabály rugalmasabbá tételére már több elképzelés illetve javaslat született. Egy módozat szerint a 3%-os határt meg kellene hagyni, ugyanakkor azt nem egy adott évre, hanem több év átlagára kellene értelmezni.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.19 17:04
"Az élet lényege a munka." - döntötte el a kínai Fuyao gyár nagyhatalmú elnöke, bár még neki is volt...
perfekt  |  2025.05.19 12:13
Az év végi zárás a vállalkozások számára nem csupán adminisztratív feladat, hanem a pénzügyi átlátha...
laskainelli  |  2025.05.18 14:27
Egy kapcsolat elején minden könnyűnek tűnik, hiszen a rózsaszín ködben elég egy mosoly, egy üzenet,...
hrdoktor  |  2025.05.15 11:04
A baj nem jár egyedül: a pollenallergiát nemcsak az adott növény virágpora válthatja ki, hanem a ker...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 19. hétfő
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?