-2 °C Budapest

Lengyel nyilatkozatháború a MOL-PKN ügy kapcsán

Pénzcentrum
2004. február 18. 17:50

Újabb nyilatkozatháborút generáltak a MOL és a PKN között zajló (vagy éppen szünetelő) tárgyalások a lengyel fél képviselői között.

Még mindig nem mutatnak semmilyen érdemi előrehaladást a MOL és a PKN Orlen közötti fúziós tárgyalások - jelentette ki Maciej Gierej, a PKN igazgatótanácsának tagja és a lengyel olajipar privatizációjáért felelős Nafta Polska egyik vezetője a Reuters tudósítása szerint. A kijelentésre nem késlekedett a PKN megbízott vezérigazgatójának válasza sem - Slawomir Golonka leszögezte: a konkrét tervezet elkészül április végéig, azonban a még nem pontosított részletekről nem lenne szerencsés nyilatkoznia.

Mint ismeretes, a novemberi szándéknyilatkozat egy olyan kereszttulajdonlás lehetőségének a vizsgálatát tartalmazta, melynek első lépéseként mindkét fél egyenként 10-15%-os részvénypakettet szerezne a másik társaságban, míg a teljes fúzió létrejötte csak később, egyes információk szerint 2006-ban válna esedékessé.

Gierej elhárította azokat a pletykákat, amelyek szerint a lengyel állam minél gyorsabban - akár prémium nélkül is - megszabadulna részesedésétől és többségi jelenlététől az igazgatótanácsban. Golonka később úgy nyilatkozott, hogy a kincstárügyi minisztérium még mindig nem hozott végleges döntést arról, hogy a későbbiekben megtartson-e egy nagyobb pakettet a PKN-MOL közös vállalatban.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?