Meghajolva a bíróságok tiltó döntése előtt, amely eltiltotta a Lindows.comot a Lindows név használatától, a cég több európai országban Lin---s-re változtatta, melynek kiejtése "lindes" (Lin-dash).
Azzal, hogy nevet változtatott, a Lindows.com továbbra is kínálni tudja asztali Linux termékét azon országokban, ahol a Microsoft eltiltást kérő keresetének helyt adtak a bíróságok, olvasható a cég keddi közleményében.
Az új www.lin---s.com webhelyet kifejezetten a belga, holland, luxemburgi és svéd vásárlók számára hozták létre.
Egy amsterdami első fokú bíróság január végén úgy ítélte, hogy a Lindows.com a Lindows név használatával megsértette a Benelux államok márkavédelmi (Merkenwet) törvényét, miután erősen emlékeztet a Microsoft Windows márkanevére. A céget már korábban eltiltották a név használatától Svédországban és Finnországban, bár annak nincs jogi akadálya, hogy a finn polgárok továbbra is vásároljanak a Lindows.comtól.
Európai pervesztései után a Lindows.com jelentős jogi győzelmet ért el a Microsoft ellen a múlt héten. Egy washingtoni első fokú bíróság kimondta, amennyiben az eset tárgyalásra kerül, úgy instruálja az esküdteket, ítéljék meg, hogy a "windows" (ablakok) szó köznév volt-e, mielőtt a Microsoft 1985-ben levédette volna.
Tovább információ: www.szt.hu
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







