A Szent Péter térről üzent Ferenc pápa a magyaroknak: gyökerekről és hidakról beszélt
Ki akarja fejezni háláját mindenkinek, aki részt vett az út megvalósításában és kísérte őt imájával is.
Ki akarja fejezni háláját mindenkinek, aki részt vett az út megvalósításában és kísérte őt imájával is.
2023. április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven folytatja tevékenységét.
Mivel a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is csökken, így várhatóan ez a kiskereskedelmi árakban is megjelenik majd.
Teljesen ledolgozta a BUX index a márciusi veszteségét: az MTI adatai szerint az index 44 822 ponton zárta a hónapot, ami 5,9 százalékos emelkedésnek felel meg.
A magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót, 2023 egészében 1,5%-kal, jövőre 4%-kal növelheti teljesítményét.
A pandémia végével visszatértek Magyarországra a turisták is, amivel párhuzamosan egyre több külföldi kezdett magyar ingatlanok után nézelődni.
Közel sem mindennapi, ha valakiért a világ elit egyetemei versenyeznek egymással, Szepesi Mórnak azonban sikerült ezt elérnie: végül a Yale-en tanul tovább Szepesi Mór.
A vendéglátóipar és a turizmus mellett az utasbiztosítások piacát is felforgatta a koronavírus-járvány: az utazási forgalom még 2022-ben is messze elmaradt a 2019-es szinttől.
Az eddig érvényes rendelet szerint bizonyos foglalkozásokban tovább lehetett foglalkoztatni a nyugdíjasokat nyugdíj mellett is, de csak augusztus 31-ig. Ez a dátum módosult.
Magyarországon tavaly 68 ember halálát okozta a munkahelyeken a biztonsági előírások semmibe vétele.
A friss fizetőképességi adat recessziót jelez előre, leghamarabb a harmadik negyedévben állhat helyre a növekedés.
Az autóvásárlási szokások Európa-szerte eltérőek, mivel az egyes országokban különbözőek az emberek elvárásai és a vásárlóerő.
Egyre nagyobb a szakadék Magyarországon a nők és a férfiak bére között, elvétve akadnak olyan területek, ahol a nők átlagosan minimálisan többet keresnek.
2022-ben 8,67 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek. Ez 29%-os növekedést jelent, de még nem éri el a koronavírusjárvány előtti szintet.
Hét olyan filmet is azonosított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Disney+ streamingszolgáltató kínálatában, ami nem felel meg a hazai szabályozásoknak.
Tegnap este a Telex nevével visszaélve több magyar egyetem Neptun rendszerét is feltörték, írta meg a lap. Az ügyben többek között érintett a Corvinus, az ELTE és az Óbudai is.
Elkezdtek országszerte virágozni a platánfák és a nyírfák, ami miatt az ország nagy részében közepesen, vagy extrém magas pollenkoncentráció van.
Szén-dioxidból készítenek szintetikus üzemanyagot, a családiházas napkollektorokat pedig integrálják az árampiacba.
Nagyban segíthetik azoknak a vállalkozásoknak a fejlődését, amelyek eddig nem használtak vendéglátó, vagy jegykezelő szoftvert.
Továbbra is az Isztriai-félsziget, a Krk sziget és a Dalmácia–Split régió a legvonzóbb úti cél.