Zuhan a magyar részvények ára a tőzsdén: csak egyetlen vezető papír tartja magát
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek, az OTP árfolyama újra a 10 000 forintos szint alatt tartózkodik.
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek, az OTP árfolyama újra a 10 000 forintos szint alatt tartózkodik.
A 8. kerületben található Rosenstein étterem elnyerte a 2021-es Dining Guide Év Étterme Gálán az Év Szerethető Éttermének díját, valamint a Fair Play-díjat is.
Az üzletben a gyors és a halott létezik, nincs más - mondta a milliárdos.
Vasárnap, magyar idő szerint 0 óra 10 perckor, a 4,2-es erősségű földmozgás Magyarországon is érezhető volt.
Budavári Fülöp markáns véleményt fogalmazott meg a magyar influenszer kultúrával kapcsolatban, miközben abba is beavatta a Pénzcentrumot, hogy mennyit tesz zsebre 1-1 kampányért.
Húsvétkor duplaannyi néző váltott jegyet a mozipénztáraknál, mint a megelőző hetekben.
A várható változások „A beteg az első” elnevezésű eseményen hangzottak el, azokat Pintér Sándor ismertette.
A 18-34 év közötti magyarok több mint fele továbbra is a szüleivel él. Ráadásul egyre több 18-26 éves gondolja úgy, hogy a szülőknek a feladata, hogy eltartsák.
Automata ügyfélkiszolgáló rendszert fejlesztett a FaceKom, így nem kell ügyintézőkkel vitatkozni.
A televíziók, a streaming szolgáltatók és a mozik jóvoltából április utolsó hétvégéjén magyar filmeket nézhetünk több napon át országszerte.
2023 első negyedévében a havi mutatóval közel azonos arányban mérséklődött a felhasznált földgáz és villamos energia mennyisége.
Bár a tíz százalékos borravaló megszokottnak számít a világ számos országában, utazás előtt nem árthat körbenézni, hogy vajon ott is annyi-e a megszokott pluszpénz, mint itthon?
A cégek 63 százaléka számít kedvezőtlenebb évekre, tavaly ez az arány csupán 45 százalék volt.
A Pénzcentrum személyesen keresett fel több bécsi vállalkozást, akik valamilyen üzletet nyitottak az osztrák fővárosban és sikereket értek el.
Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból, és visszahívja a pénzintézettől a kormányzati delegáltakat.
A rezsiválság azonban sok magyart arra kényszerített, hogy a rezsiemelt gáz helyett alternatív fűtési módokra, ezzel viszont veszélyeztethetik az egészségüket.
2020-2022-es adatok szerint a koronavírus-járvány időszakában több lett az elhízott, túlsúlyos ember Magyarországon.
Oroszországgal szembeni szankciós listájára vette az amerikai pénzügyminisztérium illetékes hivatala a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) magyar alelnökét.
David Pressman budapesti amerikai nagykövet szerdán jelent be büntetőintézkedéseket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelten figyeli azokat az adózókat, akiknél korábban kockázatos cégkapcsolatokat, vagy adóelkerülő magatartást tárt fel.