Mégsem bünteti meg Magyarországot az EU? Fontos üzenetet küldtek Brüsszelből
Korábban úgy tűnt, hogy az EU az Ukrajnának szánt segélycsomag megszavazásától tenné függővé a Magyarországnak szánt támogatásokat, ám most úgy tűnik, hogy erről szó sincs.
Korábban úgy tűnt, hogy az EU az Ukrajnának szánt segélycsomag megszavazásától tenné függővé a Magyarországnak szánt támogatásokat, ám most úgy tűnik, hogy erről szó sincs.
Az uniós munkacsoport ülésére a Pénzcentrum is meghívást kapott, ahol a közös agrárpolitika jövőjét többek között a munkaintenzitás forradalmasításában látják.
Az uniós források elzárásával fenyegethetik meg Orbán Viktort a csütörtöki EU-csúcson, ha a miniszterelnök továbbra sem hajlanó konstruktív együttműködésre az ukrajnai támogatások kapcsán.
A Pénzcentrum 2024. január 29.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Tavaly év végére az előző év azonos időszakához képest 19,8 százalékot nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére.
Rendszeres heti összefoglalónk során most is összegyűjtöttük a legfontosabb, legolvasottabb írásainkat. Ha elolvasnád a cikket, kattints a címére, vagy a képes ajánlóra!
Továbbra is eresztik a Balaton vízszintjét, amelynek mértékének intenzitását hétfőn még jobban megnövelték, mivel a túl magas vízszint nagy károkat okozhat.
Év végén lejár az ukrán gáztranzit-szerződés, ennek vennék elejét egy nagy volumenű gázalkuval.
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a KSH a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelemről közöl adatokat.
A Pénzcentrum 2024. január 28.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A pénzügyminiszter szerint a januári inflációs adat még a decemberi 5,5 százaléknál is mérsékeltebb lehet. Szerinte itt az ideje az alapkamat és a hozamok csökkentésének.
Van tér a fejlődésre a 16-74 éves lakosság alap szintű digitális tudásának bővítésére az Eurostat adatai szerint. Ez fontos is lenne, hisz az komoly gazdasági előnyt jelentene.
Nem ellenzi a magyar kormány, hogy 5 milliárd eurós uniós segélyalapot hozzanak létre Ukrajnának - blokkolni nem fogják, de fizetni sem terveznek bele német lapértesülések szerint.
A Pénzcentrum 2024. január 27.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Kicsivel több mint egy hét leforgása alatt 7 ezerrel nőtt a Napenergia Plusz Program iránt érdeklődők száma az energiaügyi szaktárca tájékoztatása szerint.
A szaktárca közlése szerint a magyar családok Európa legalacsonyabb gáz- és áramárait fizetve fűthetik és világíthatják be otthonaikat.
A szakma már nem csak férfiak, hanem a nők számára is vonzó pálya lehet.
Szinte alig telt el pár hét az évből, ez a forintot nem gátolta meg abban, hogy elérje idei mélypontját. S bár a jegyzés mostanra viszonylag helyre állt, mélyrepülése folytatódik.
Tavaly május óta 200 forint/köbméter alatt van az orosz importgáz beszerzési ára, az átlag feletti fogyasztásra megállapított lakossági piaci tarifa azonban marad.
Egy szerb vállalkozó olyan vegán mézpótlót akar az európai piacra dobni, ami reményei szerint tíz év alatt kiszorítja a hagyományos mézet a piacrról. Mi lesz így a magyar termelőkkel? Tényleg, méhek nélkül is létezhet méz?