8 °C Budapest
Hungary money

Bréking: meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, itt vannak a feltételek

2021. szeptember 13. 10:29

Október 31-éig meghosszabbítja a kormány a törlesztési moratóriumot a jelenlegi formájában, azt követően pedig, egészen 2022. június 30-áig csak a rászorulók vehetik majd igénybe – jelentette be a Facebookon a pénzügyminiszter.

Fontos döntést hozott a kormány a törlesztési moratóriumról: idén novembertől jövő év június 30-áig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik – közölte Varga Mihály a Facebookon.

Mint kiderült, a moratórium november 1-jétől való meghosszabbítását kérhetik

  • a nyugdíjasok,
  • a gyermeket várók és nevelők,
  • a közfoglalkoztatottak,
  • azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük.
  • azok a vállalkozások, amelyek esetében az árbevétele legalább 25%-kal esett az előző évhez képest.

Akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot, a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell a bankoknál, a bennmaradás tehát nem automatikus.

Annak érdekében, hogy minden érintettnek legyen ideje nyilatkozatot tenni, 2021. október 31-ég, vagyis egy hónappal mindenki részére meghosszabbítják a moratóriumot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Akinek van lehetősége a törlesztés folytatására, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is

– hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28