15 °C Budapest

Kiderült, miből fizetik ki az egyetemet a magyar szülők

2018. július 24. 16:02

Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira, miután július 25-én kihirdetik a hivatalos felvételi ponthatárokat. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek.

Családok tízezrei kezdhetik meg a felkészülést az új tanévre, miután július 25-én hivatalosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az egyetemi, főiskolai tanulmányok megkezdése ugyanakkor jókora költségekkel is jár, hiszen az albérleti vagy kollégiumi díjak, önköltséges képzés esetén a tandíj, továbbá esetlegesen a tankönyvek ára is megterhelheti a családi kasszát.

Miből finanszírozzák ezt a szülők?

A NN Biztosító közelmúltban készült, reprezentatív kutatásából az derült ki, hogy a magyar szülők mindössze 37 százaléka tervezi azt, hogy gyermeke továbbtanulását megtakarításából fogja finanszírozni. A többség, 61 százalék úgy gondolja, hogy a majdani havi fizetésből fogja támogatni gyermekét, 28 százalék pedig azzal számol, hogy a havi fizetés mellett más forrást nem is fog erre a célra fordítani.

  • A szülők 24 százaléka úgy gondolja, hogy a gyermek ösztöndíja elég lesz arra, hogy finanszírozni tudja a továbbtanulás költségeit
  • Minden ötödik szülő úgy véli, a gyermek a tanulás mellett is dolgozni fog majd
  • 13 százalék diákhitelt vagy egyéb hitelt tervez igénybe venni a továbbtanulás finanszírozása céljából

A kutatás eredményei arra is rávilágítanak, hogy a szülők 73 százaléka fontosnak érzi, hogy gyermeke továbbtanuljon, és 81 százalék tulajdonít kiemelt jelentőséget annak, hogy a gyermek minél hamarabb önálló legyen. Ennek ellenére mindössze a családok felének van olyan megtakarítása, amellyel kifejezetten a gyermeket szeretné támogatni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?