Horror egy vidéki faluban: fagyállóval mérgeztek meg több háziállatot
Több cicát az egri állatkórházba is beszállítottak vizsgálatra gazdáik. Minden jel szerint fagyálló folyadékot kevertek a kihelyezett csali ételekbe, s az végzett velük
Több cicát az egri állatkórházba is beszállítottak vizsgálatra gazdáik. Minden jel szerint fagyálló folyadékot kevertek a kihelyezett csali ételekbe, s az végzett velük
Az új esztendő váratlan fordulatot hozott, a most következő étel ugyanis átvette a vezetést az eddigiek előtt. Hosszú évek óta főzünk, de most ez lett a kedvenc ételünk.
Nagyon nem örülünk neki, amikor télvíz idején azt vesszük észre, hogy hideg a radiátor. Ha szerencsénk van, egyszerű légtelenítéssel orvosolható a probléma. Ha azonban a kazánnal akad gond, bizony nem lesz olcsó a megoldás.
Az elmúlt évben is nőtt a horgászat népszerűsége Magyarországon, holott egyre kevésbé számít olcsó hobbinak. Januárban lejárnak az állami jegyek és velük együtt a 2021-es területi jegyek érvényességei, úgyhogy hozzuk is, mire lehet számítani!
Sokan nem is gondolják, hogy az egyre borsosabb áron kapható fertőtlenítő- és mosócsodák mellett a környezetbarát tisztítószerekkel és egyéb praktikákkal mennyi pénzt megtakaríthatunk. Ideje hát, hogy pár hasznos megoldást mi is bevessünk!
Nemrég derült ki, hogy a tegnap esti tragikus autóbalesetben a magyar borászszakma két ismert személyiségei hunyt el. Rájuk emlékezve a HelloVidék egy összeállítást készített a gyászoló Jackfall borászatról.
A Jackfall Bormanufaktúra két lelke, Jandrasics Gábor és Burger Ottilia tegnap este tragikus autóbalesetben életét vesztette. Villánytól 2 kilométerre található zsákfaluban, Kisjakabfalván üzemeltettek egy aprócska borászatot.
A HelloVidék az elkészült kiadványt vette górcső alá, hogy megmutassa, mire érdemes figyelni kedvenc alapanyagaink, ételeink tárolása során. Lássuk, mennyi ideig fogyaszthatók a müzlik, csokik, chipsek vagy épp a tej, az ásványvíz és a lekvár.
A vidéki Magyarországon akadnak olyan helyek, ahol egy-egy régi építésű, de szerkezetét tekintve jó parasztházat vehet rendkívül jutányos áron bárki, és ha nem sajnál a felújításra néhány milliót, meghitt családi lesz.
Hajlamosak vagyunk a fogyatékosságot hátrányként, hiányként értelmezni, miközben nem veszünk tudomást a másságban rejlő lehetőségekről.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kisvárdán, a Városmajor utcai körforgalomnál nyitott meg az ország 97., a város első McDonald’s étterme. Tegnap este már falatozhattak is az első vendégek.
A különleges olaj amellett, hogy rendkívül egészséges, számos jótékony hatása van, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani. Hogyan készül, illetve mennyiért vásárolhatjuk meg? Ennek jártunk most utána.
2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra.
Azt pedig kevesen tudják, hogy a húslevesből hátramaradt zöldségek menthetőek, sőt, újabb finom fogás alapanyagai lehetnek, ha jól használjuk fel őket. Hogy mi készülhet még az egyszer megfőzött zöldségekből? Mutatjuk!
A „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően az új autós egységnél kiemelt szerepet kap az innováció és a digitális fejlesztés, miközben a személyesség is fontos eleme marad a kiszolgálásnak.
A természetet nem lehet hosszú távon büntetlenül kizsigerelni, mert visszaüt ránk a folyamat. A 2021-es évben sokszor megtapasztalhattuk a klímaváltozás okozta negatív hatásokat, a kora tavaszi fagyoktól kezdve a tömeges hal- és madárpusztulásokig.
Munkaerő-piaci körképünk legújabb állomása az ország legnagyobb kiterjedésű régiója, a Dél-Alföld. Újfent arra voltunk kíváncsiak, hogy a világjárvány óta milyen munkaerőpiaci változások mentek végbe, hogyan alakultak a bérek, kikre, milyen szakemberekre van most leginkább ebben a régióban kereslet.
Ne hagyjuk, hogy a január a kedvünket szegje, a kertünk ébredése már nem sokat várat magára! A jó kertész még a legzordabb téli hónapokban sem tétlenkedik, akad bőven tennivalója: ezt-azt lemetszeni, megjavítani és amit kell, még időben pótolni.
Jelentősen, 20 százalékkal nőtt a forgalom decemberben a használt lakások piacán, összesen 2021-ben több mint 131 ezer használt lakóingatlan cserélt gazdát. Mutatjuk, mi az az 5 trend, ami idén meghatározza a lakáspiacot.
Négyen meghaltak, egy fiatal nő pedig életveszélyesen megsérült a szombati vonatbalesetben. A Fino Kaposvár férfi röplabdacsapatának egyik fiatal játékosa, Iván Gergő a szombaton történt súlyos tapolcai közúti baleset egyik áldozata.
Annak jártunk most utána, hogyan érdemes több zöldséget beépíteni az étkezéseinkbe, illetve milyen alternatívák vannak arra, hogy a húsokat zöldségre cseréljük a receptekben. Lássuk, mit tanácsolnak a szakértők.
Örök dilemma, hogy négylábú kedvencünknek szüksége van-e kutyaruhára vagy sem. Mindkét tábornak komoly véleménye és érvei vannak. Összegyűjtöttük, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor kutyaruha vásárlása mellett döntünk.
A méhészeti ágazat 2021-ben sikerrel vette az akadályokat, és valahogy túlélte a hosszan elhúzódó kora tavaszi fagyok okozta károkat, de egyes fajtamézekből bizony nagyon kevés lett országosan.
Most annak jártunk utána, milyen hiedelmek, hagyományok kapcsolódnak ehhez az ünnephez. Illetve mit érdemes fogyasztani az év utolsó napján.