Hivatalos: ezek a magyar cégek szolgálnak kiemelt honvédelmi érdeket
Módosult „a honvédelmi érdekhez kapcsolódó tevékenységet folytató gazdasági társaságok meghatározásáról szóló” korábbi rendelet.
Módosult „a honvédelmi érdekhez kapcsolódó tevékenységet folytató gazdasági társaságok meghatározásáról szóló” korábbi rendelet.
A 2022-es vizsgálatok összefoglalója alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében extrém magas az illegális fakitermelés és kereskedelem.
Az év második három hónapja az elmúlt három negyedévhez képest javulást hozott a hazai építőipar számára.
Először érkezhet észak felől is földgáz Magyarországra azáltal, hogy a lengyelországi Gdanskban új LNG-terminál épül.
Grandiózus tervekkel rukkolt elő az a magyar milliárdos, aki újra megnyitná a börzsönyi aranybányát.
Az elemzők szerint lassuló ütemben ugyan, de tovább folytatódott az infláció csökkenése augusztusban.
A termelékenységen kellene javítani egy új elemzés megállapításai szerint.
Százmilliárdos károktól szenved a magyar gabonapiac, ha nem történik érdemi változás, a helyzet még súlyosabb lehet.
Évente több ezer magyar költözik végleg Ausztriába, de nagyon sokan vannak azok is, akik dolgozni járnak ki.
Törölték a feladatok közül a Dél-Budai Centrum megközelíthetőségének fejlesztését is.
Ismét meghosszabbodik egy válsághelyzet Magyarországon, ami jövő év március 7-ig biztosan velünk is marad.
Különleges, díjnyertes borokkal készülnek a kiállítók a Budapest Borfesztiválra.
Majdnem teljesen tele vannak a hazai gáztározók, és jó hír, hogy ami még hiányzik majd a teljesen nyugodt télhez, azt a tőzsdén sem lesz drága beszerezni.
Nagy kérdés, hogy hogy relatíve ki jár jól a világban, vagyis arányaiban a szegények, a középosztály vagy a gazdagok helyzete javul
Az ÁKK módosította a 2023. évi finanszírozási tervét 4 113 milliárd forintos, módosított nettó finanszírozási igény figyelembe vételével.
Az idei második negyedévben az Apple és Walmart nyeresége hátrébb került a New York-i tőzsdén.
A módosítás lényege, hogy a jegybank veszteségét - nemzetközi példák alapján - nem az adóbevételekből kell pótolni.
A 2022-es év egyik legfontosabb kérdésévé az európai energia biztosítása vált, amely részben megoldódott, de még adódhatnak rázós helyzetek.
A 20 milliárd forintos beruházás Miskolcon valósul meg és 200 új munkahelyet teremt, a kormány ehhez hatmilliárd forintos támogatást biztosít.
Jelenleg nem látszik, hogy mi húzhatná ki Magyarországot a gödörből - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus.
Az eddigi Baa2 szinten hagyta a magyar adósbesorolást pénteken a Moody’s stabil kilátás mellett.
Meglehetősen polarizált a magyar társadalom: a leggazdagabb hazai településeken 15-ször annyi jut megélhetésre, mint az ország legszegényebb térségeiben.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 II. negyedévében a nyers adatok szerint 2,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Jövőre a teherautók többségénél 40-50 százalékkal, de a korszerűtlenebb járműveknél akár még nagyobb arányban emelhetik a használatarányos útdíjakat.