Male worker trimming excess glass from vase with glass saw

Az utolsó akadály is elhárult: zöld lámpát kaptak a komoly béremelések Magyarországon?

2023. november 14. 18:02 4 perc

Eddig az volt az akadálya a minimálbéregyezségnek, hogy nem ismertük a harmadik negyedéves GDP-adatokat. Kedden délelőtt azonban kedvező számok láttak napvilágot a magyar gazdaság teljesítményéről, így a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának csütörtöki találkozóján megszülethet az egyezség.

Kedd délelőtt megérkeztek a friss GDP adatok, melyek bizakodásra adnak okot. Július és szeptember között 0,9%-kal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, miközben az előző év azonos időszakához viszonyítva szerény mértékben, 0,4%-kal csökkent a gazdaság teljesítménye. 

Óvatos bizakodásra ad okot, hogy a magyar gazdaság kijött a recesszióból

– mondta a Portfolio megkeresésére Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Megjegyezte, hogy szerinte kedvező folyamatokat láthatunk mind a gazdaság teljesítménye, mind az infláció kapcsán. „Ugyanakkor az év egészében már biztos, hogy recesszió lesz” – emelte ki Perlusz. Ez azzal magyarázható, hogy az év első három negyedéve 1,2%-os visszaesést hozott, amire a negyedik negyedév már csak egy kis szépségtapasz lehet.

A friss GDP-adat után Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is a bérmegállapodás fontosságát emelte ki. „A jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról a tárgyalások a héten folytatódnak a munkáltatói a munkavállalói oldal között, jó esély mutatkozik arra, hogy a legkisebb keresetek emelésére már idén decemberben sor kerüljön, az emelés mértéke pedig 15, illetve 10 százalékot érjen el, ezzel is lökést adva a keresletnek és a fogyasztásnak” – olvasható a GFM közleményében.

A kormány célja, hogy (…) támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal nőhessenek, amely egyúttal a fogyasztás bővüléséhez is hozzájárulhat

– emelte ki Nagy Márton. Miután az előrejelzések szerint az infláció 6% körül alakulhat 2024-ben, így a reálbérek 4-5%-os reálbérnövekedéshez szükség lesz a kétszámjegyű béremelésre. Mindezek miatt vélhetően a kormány sem szeretne 10, illetve 15% alatti emeléseket látni a legkisebb bérek tekintetében. 

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége információink szerint a bérminimum kissé alacsonyabb emelését szeretné elérni, miközben a Magyar Szakszervezeti Szövetség új ötletként dobta be, hogy legyen nagyobb a béremelési ütem.

Egy körvonalazódó megállapodás tükrében vicc, ha valaki a tárgyalások jelenlegi fázisában teljesen új ötletekkel áll elő

– mondta a Portoflio-nak a VKF-ülésekre rálátó egyik forrása. Nagyobb béremelés tehát minden bizonnyal már nem lesz, hiába szeretné ezt az egyik munkavállalói képviselet, de a kisebbre is kevés az esély.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha nem lenne reálbéremelkedés, akkor miből lenne gazdasági növekedés? Ezt a kérdést már a kormány képviselője is feltette a VKF egyes tagjainak

– fogalmazott neve elhallgatását kérő forrás.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Portfolio megkeresésére azt mondta, hogy a kedvező GDP-adatok mindenképpen segítik a megegyezést. „Megdőlt az az érv, amire az egyik munkáltatói szervezet alapozta a kisebb béremelési igényét. A recessziónak ugyanis vége van” – hangsúlyozta Palkovics.

Ugyanakkor Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a Portfolio megkeresésére már jóval visszafogottabban fogalmazott és kifejtette, hogy a GDP-adatot pozitívumként értékeli, ami segíti a tárgyalásokat. Azt mondta, hogy az MGYOSZ ennek tükrében fogja kialakítani az álláspontját a VKF-ülésre.

„A legkisebb bérek nem szakadhatnak le a létminimum alá. Ezt meg kell akadályozni” – hangsúlyozta Palkovics Imre. „Ha nincs bérnövekedés, akkor nem nő a fogyasztás sem” – érvelt amellett, hogy hozzák előre, már decemberre a legkisebb bérek emelését. Perlusz László arról beszélt, hogy szerinte is meg kell egyezni ezen a héten, ha már az idei év utolsó hónapjától emelnék a béreket. „A VOSZ eddig sem volt és nem is lesz akadálya az egyezségnek” – hangsúlyozta.

Elismerte, hogy a gazdasági növekedés helyreállításához érdemben emelni kell a béreket, ugyanakkor felhívta a figyelmet a versenyképességre is. „Ha túl nagyot emelnénk, akkor számos, kevésbé versenyképes, de fejlődőképes magyar vállalkozás dobná be a törölközőt. Ráadásul túlfűtenénk a gazdaságot is, újabb bizonytalanság és kockázatok jelennének meg” – összegezte Perlusz a helyzetet, utalva arra, hogy az inflációs kockázatok még nem szűntek meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?