26 °C Budapest
Már látjuk az alagút végét: a második negyedév javulást hozott a hazai építőipar számára

Már látjuk az alagút végét: a második negyedév javulást hozott a hazai építőipar számára

2023. szeptember 6. 21:31

Az év második három hónapja az elmúlt három negyedévhez képest javulást hozott a hazai építőipar Aktivitás-Kezdés mutatójában. Április és június között összesen 754 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések – derül ki a az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Az előbb említett érték jelentős növekedést mutatott az első negyedévhez képest, több, mint 30 százalékost, de 2022 második féléves számaihoz hasonlítva is bővülés volt megfigyelhető. A növekedés az előző negyedévhez képest még változatlan árak mellett is tetten érhető volt, bár az Aktivitás-Kezdés továbbra is elmaradt a 2021-et és 2022 első felét jellemző negyedéves számoktól. 

A második negyedévben még alacsonyabb összegben indultak el kivitelezések a magasépítési szektorban, mint az év első három hónapjában, így az Aktivitás-Kezdés mutató már egymást követő harmadik negyedéve csökken. A jelentés szerint, az elindult munkák összege alig lépte át a 400 milliárd forintot, vagyis 16 százalékkal esett vissza a második negyedévben az előző negyedévhez képest, de az elmaradás 2021 és 2022 kiemelkedőnek számító második negyedéveihez képest még jelentősebb. A csökkenés folyóáron a nem lakáscélú magasépítésekre volt jellemző, míg a társasházi lakásépítések esetében minimális javulás volt megfigyelhető.

A mélyépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában nagyobb bővülés volt megfigyelhető az idei év második negyedévében. A nagy növekedés az útépítésekre volt visszavezethető, közel 300 milliárd forintos volt esetükben a mutató, ami a harmadik legmagasabb összeget jelenti 2018 és 2022 első negyedévei után.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 21:26
Hétfő este megnevezte a TISZA Párt országgyűlési képviselőcsoportja, kiket jelöl a Médiatanács három...
Holdblog  |  2026. augusztus 31. 16:39
Költségvetési hiány, forintpálya, eurócsatlakozás és a többimindez egy rég látott vendégtől a Kossut...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?