A 29 éves csapatkapitány, Jarrod Bowen új szerződést írt alá, ezzel a támadó egyértelművé tette, hogy az angol másodosztályban is a londoni csapatot erősíti majd.
Az Európai Bizottság kedden mutatta be az árampiaci intézkedéscsomagját, amivel többek között azt szeretnék elérni, hogy a hullámzó gázárak minél kevésbé rángassák az áramárakat, amivel kiszámíthatóbb, alacsonyabb áramszámlákat kapnának a fogyasztók. Ennek az egyik módszere a Portfolio szerint az áramvásárlási szerződések.
Tavaly augusztusban rekordmértékben emelkedtek meg a gázárak Európa szerte, ami hatással volt az áramárakra is. Később a gázárak csökkenésével az áram ára is egyre csökkent, így az EB most végül az áramár képzési modellre is javaslatot tett.
Az energiaköltségek kiszámíthatóságának és stabilitásának javaslatát célzó intézkedések:
- Kétirányú különbözeti (CfD) szerződések ösztönzése. Ennek lényege, hogy kiszámítható bevételhez juttatná a megújuló energiatermelőket (döntően nap- és szél), de ezzel együtt a kiszámítható áramárakat is elősegítené. Ha ugyanis a piaci átvételi árak a megjelölt ár alá esnének, akkor az állami szerződő partner megfinanszírozná a különbséget a termelőnek, ha pedig a piaci ár magasra futna, akkor a megújuló termelőtől az így keletkezett extraprofitot el lehetne vonni és a fogyasztóknak lehetne odaad
- Hosszú távú áramvásárlási szerződések (PPA) kötésének ösztönzése. Ennek keretében a megújuló áramtermelő előre meghatározott áron (szerződéses keretek mentén) értékesíti közvetlenül a felhasználónak a (zöld) áramot, és így mindkét fél előre tud kalkulálni a bevétellel, illetve a költséggel.
- Határidős (forward) árampiacok fejlesztése. A PPA időtávjánál rövidebb, jellemzően néhány hónapra/évre előre szóló ügylet, amely így szintén kiszámíthatóságot, biztonságot adna a termelőnek és fogyasztónak.
- Új kötelezettségek a megújuló energiaforrások rendszerbe történő integrálásának megkönnyítésére és a termelés kiszámíthatóságának növelésére. Ezek közé tartoznak a rendszerüzemeltetőkre vonatkozó, a hálózati torlódásokkal kapcsolatos átláthatósági kötelezettségek és a valós időhöz közelebb álló kereskedési határidők.
- Nagyobb kapacitások a határon átnyúló kereskedési visszaélések vizsgálatára és egységesebb bírságrendszer. Ennek érdekében az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) és a nemzeti szabályozó hatóságok nagyobb kapacitásokat kapnának majd az energiapiac integritásának és átláthatóságának nyomon követésére, amely érdekében több adatszolgáltatást is előírnak majd az érintetteknek.
Címlapkép: Getty Images
#áram
#szerződés
#gázár
#előrejelzés
#megújuló
#megújuló energia
#megújuló energiaforrás
#áram ár
#gázárak
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
20:32
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. július 17. 16:42
Media1
2026. július 16. 18:28
MEDIA1 | 2026. július 17. 17:22
Egy egykori és jelenlegi televíziósokból, újságírókból, jogászokból és médiaszakértőkből álló csopor...
Bankmonitor | 2026. július 17. 13:30
Zoltán ötvenes éveiben jár, két felnőtt gyermeke van, és büszke arra, hogy az évek alatt sikerült eg...
ChikansPlanet | 2026. július 17. 08:00
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világ...
KonyhaKontrolling | 2026. július 17. 07:45
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik...
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 17. 19:03

Pénzcentrum | 2026. július 17. 18:01

Agrárszektor | 2026. július 17. 19:29




