Series 2010 of the Forint bills, the security thread can be seen as well

Továbbra sem lélegezhetünk föl: egyre csökken az állampapírok hozama

2023. február 9. 12:04

Jelentős emelkedéssel nyitottak ma reggel a tőzsdék, azonban kissé gyengült a dollár az euróval szemben, azonban aggodalomra nincs ok.

Vegyesen mozogtak a távol-keleti tőzsdék a reggeli órákban, a kamatokkal kapcsolatos aggodalmakat ellensúlyozta, hogy Joe Biden amerikai elnök az éves értékelőjében azt mondta, hogy a lelőtt kínai légballon ügye nem rontja a kapcsolatokat. A japán indexek vegyesen mozogtak, a Hong Kong-i tőzsde 1,3%-kal, a kínai tőzsdék pedig 1,2-1,3%-kal emelkedtek, a dél-koreai tőzsde azonban 0,1%-kal került lejjebb.
Jelentős, 0,5-0,6%-os emelkedéssel nyithatnak a meghatározó európai tőzsdék a reggeli határidős részvényindexek alapján. A hangulatot javíthatja a vártnál kissé alacsonyabb német infláció, míg az amerikai adatok szintén befolyásolhatják a hangulatot.          

Kissé gyengül a dollár az euróval és a főbb devizákkal szemben. A devizapiacokat a Fed kamatemeléseivel kapcsolatos várakozások mozgatják, azonban az elmúlt napokban már átárazták a Fed kamatpályájának várható alakulását, így további adatokra lesz szükség. Stablizálódni látszik a forint az előző napi szárnyalást követően, a befektetők kivárhatnak a pénteken megjelenő inflációs adatig. Minimálisan. ellentétesen mozognak a régiós devizák is.

Piaci összefoglaló

A vártnál jobb eredmények és Jerome Powell beszédének hatására többnyire emelkedtek az európai tőzsdék, bár lefordultak napközbeni csúcsaikról több Fed és EKB döntéshozó szigorúbb megnyilvánulásai után. Az energiaszektort a finn Neste és a norvég Equinor, a vegyipari részvényeket, a holland Akzo Nobel, a norvég Yara és a német Linde vártnál jobb eredményei húzták fel. Az amerikai tőzsdék azonban lefordultak az előző napi felpattanás után. A befektetők a Fed döntéshozóinak üzeneteit emésztették, miközben a vállalati eredmények is meglehetősen vegyesek a tengerentúlon. Alacsony, 6,3 milliárd forintos forgalom mellett 1,47%-kal emelkedett a BUX. Az emelkedést az OTP vezette 2,01%-kal, részben a sikeres dollárkötvény kibocsátásának hatására, azonban a forint meredek erősödésével érezhetően javult a hazai gazdaság megítélése is, ami szintén támogathatta az OTP-t. A többi vezető részvény 0,95-1,49%-kal került feljebb.

Kis mozgások jellemezték a devizapiacokat a Fed ellentmondásos üzeneti miatt. Noha Jerome Powell és a többi Fed vezető is további kamatemelésekre utalt, Jerome Powell mégis kiemelte a dezinflációs folyamatokat, egy másik döntéshozó pedig a bérek lassulását, ugyanakkor egyesek még további szigorításról beszéltek, mivel a munkapiac még nem hűlt le eléggé. A dollár összességében enyhén erősödött az euróval és a főbb devizákkal szemben. Kiugró mértékben erősödött a forint a vártnál lényegesen kedvezőbb, a korábbi hónapok töredékére csökkenő külkereskedelmi deficit hatására. Az egyenleg javulásához részben a visszaeső hazai fogyasztás, részben a javuló cserearányok vezethettek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A magyar állampapírpiac rövid oldalán 0-2bp-tal, a hosszú oldalon pedig szintén 0-2bp-tal csökkentek a hozamok. A 10 éves magyar referenciahozam 7,98%-ra mérséklődött, ezzel +560bp volt a felára a német és +428bp az amerikai azonos futamidejű kötvényhez viszonyítva. 30,1 milliárd forintnyi ajánlat érkezett a 6-hónapos dkj aukcióra, amiből az ÁKK 18 milliárd forintot fogadott el, az átlaghozam 14,59% lett. 3, 5 és 10-éves állampapír aukciót tart az ÁKK 25-20-15 milliárd forint tervezett értékben. Emelkedtek a német, azonban csökkentek az amerikai hozamok, így szűkültek a transzatlanti szpredek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?