Szakértői becslések szerint a megnövelt európai finomítói termelés napi 100 ezer hordó többletet jelent.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) már tett javaslatokat a kormánynak arra, miként segíthetnék a vállalkozásokat, amelyek közül egyre több kerül bajba az elszálló energiaárak miatt.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Parragh László elnök kiemelte, alapvetően most mindenki bajban van, nem csak nálunk, egész Európában. Magyarországon a legnagyobb bajban a legkisebb (sok esetben önfoglalkoztató) vállakozások vannak, mert tervezőképességük, tőkeerejük nem elég a túléléshez. Ezek számát bőven 800 ezer fölé tette. Az MKIK elnöke szerint ilyenkor össze kell fogni, nem lehet várni, hogy a kormány, a vállalkozások, az önkormányzatok oldjanak meg mindent.
Parragh László elárulta, a kormánynak azt javasolták, a visszaélést az erőfölénnyel próbálja korlátozni. Példának hozta amikor valaki gázt akar venni, és nem, vagy csak lehetetlen feltételekkel kap ajánlatot. A napi árral nincs mit kezdeni, az a nagykereskedőt is érinti, de a szolgáltatónál érdemes nézni a költségszintet. Azt javasolják, az energiaellátási szerződés – az árat kivéve – nem támaszthasson rosszabb feltételeket, mint tavaly októberben. Azt is javasolják, hogy ne lehessen leszerelni egy mérőórát, ha időlegesen szűnik meg egy szolgáltatás. Szerinte a meglévő erőforrásokat a vállalkozások megsegítésére kell fordítani, főleg az energiaigény csökkentésére kell fókuszálni, ezért ilyen programokat is javasoltak a kormánynak.
Ez egy sokk, ami most történik
– jelentette ki Parragh László, aki szerint mindenkinek ki kell alakítania saját stratégiáját. Szerinte jövő hétre összeállhatnak a döntéshozatalhoz szükséges feltételek. A kamarai elnök igazat adott azoknak, akik szerint egy esetleges újabb vasárnapi boltzár spórolási lehetőség lenne, mint mondta, nem feltétlenül szerencsés, hogy Magyarországon egy vásárlás alakul családi programmá. Szerinte a nyitvatartásokból az látszik, hogy sokszor rövidül, sok helyen a világítással spórolnak, mindenki keresi a megoldást, amivel spórolni tud.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az, hogy sok szó esik az energiaválságról, már önmagában jelentős energiamegtakarítást eredményez Európában, de ez kevés ahhoz képest, amilyen léptékben az árak növekednek
– tette hozzá.
Váratlan pofont kapott a magyar fizetőeszköz: kifejezetten rossz hírre ébredtek kedd reggel a piacok
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Titokzatos rakományra csaptak le az egyenruhások: a csomagok felnyitása után jött a nagy meghökkenés
Egy közúti ellenőrzés során több mint ötszáz, illegális elektronikus cigarettának tűnő csomagot találtak a hatóságok a fővárosban.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








