Újabb elbocsátási hullám jöhet itthon? Erre készülhetnek a dolgozók

Újabb elbocsátási hullám jöhet itthon? Erre készülhetnek a dolgozók

2021. április 21. 16:30

Nem ért még véget a magyar munkaerőpiac válsága. Az OECD legfrissebb, februári statisztikáiból kiderült, hogy a szervezet tagállamainak egy része kilábalóban van a pandémia okozta gazdásági károkból, azonban a magyar számok egyelőre inkább további visszaesést mutatnak. Igen eltérő tendenciákat jelez a munkanélküliségi ráta az eurózónában, az unió országaiban, és közvetlen szomszédainknál is.

 A több mint egy éve tartó koronavírus járvány és az azt kísérő, komplett szektorok működését visszavető intézkedések nem csak mentálisan, de anyagilag is megtörték az embereket, kiváltképp az aktív korúakat. A pandémia során rengetegen veszítették el munkahelyüket és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján publikált legfrissebb felmérésből kiderült, hogy bár 2020 végén még javulni látszott a magyarországi munkanélküliségi ráta, az idei év első két hónapjának adatai ez előző tavasz aggasztó trendjeinek folytatódását vetítik előre.

A hazai helyzet még instabil

Magyarországon a koronavírus egy több éve tartó fokozatos javulás eredményeit vetette vissza. Bár a 2021 februári 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta enyhe javulást jelent az év eleji 4,9 százalékoshoz képest, a munkanélküliek száma még mindig 213 ezer fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest 46 ezer fős emelkedést jelent.

Az éppen a járvány berobbanása előttre eső előző februárban ugyanis a statisztikába kerülő állástalanok százalékos aránya 0,9 százalékponttal alacsonyabban, 3,6 százalékon állt. A 15–74 éves munkanélküliek száma azóta 53 ezer fővel, 217 ezerre emelkedett. A nemi megoszlást nézve, a férfiak körében a munkanélküliek száma 24 ezerrel, 111 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 0,9 százalékponttal, 4,3%-ra nőtt, míg a nők esetében a munkanélküliek száma 29 ezerrel, 105 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal, 4,7%-ra emelkedett.

Súlyos adat még, hogy a munkakeresés átlagos időtartama 9 hónap volt és a munkanélküliek 26,6%-a legalább egy éve keresett állást. Kijelenthetjük tehát, hogy a mélyponttal nyitott évben egyelőre csupán kis mértékű javulást tapasztalható, és komolyabb változást a számokban valószínűleg csak a járványügyi korlátozások egyre nagyobb számban történő feloldása után láthatunk majd.

Van, ahol látszik már a kilábalás

Az OECD tagországok munkanélküliségi mutatója a legfrissebb, februári 6,7%-os adatot nézve nézve, bár csekély mértékben, de javult a januári 6,8%-os rátához képest. A változás szembetűnőbb, ha az előző éves adatokat is vizsgáljuk. A járvány első hullámának közepén, 2020 második negyedévében ugyanis ez a mutató még elérte a 8,6%-ot, nemzetközi viszonylatban tehát egyértelműen látható, hogy a munkaerőpiac mostanra kezd kilábalni a járvány által elszenvedett csapásból, igaz még mindig szomorú a helyzet a járvány előtti, azaz a 2020. februári, 5 százalékos összesített munkanélküliségi rátához képest.

Az euróövezetben 8,3 százalékon, az Európai Unióban pedig 7,5 százalékon áll a ráta, ami az év eleje óta stagnál és az egy évvel ezelőtti, 7,3 illetve 6,5 százalékos éves átlaghoz képest egyelőre nem látszik régiós szintű pozitív trend. Az EU-n belül egyébként a legjelentősebb, 3%-os visszaesést Litvánia szenvedte el, ahol 9,6 százalékosra duzzadt a munkanélküliek aránya az előző év azonos időszakában mért 6,6 százalékos számról, a legjobban pedig Lengyelország vészelte át az évet, ahol csupán 0,2 százalékponttal ugrott meg az állástalanok aránya, 2,9 százalékról 3,1 százalékra. Ezzel egyébként immáron a legmagasabb foglalkoztatottsági arányt is ők tudják felmutatni a kontinensen.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Az Egyesült Államok munkanélküliségi rátájára is igaz, hogy reménykeltő, de még messze van a járvány előtt megszokottól.

Az USA-ban az év második hónapjában a munkaképes lakosság 6,2 százaléka volt állás nélkül, ami 2,7 százalékpontos visszaesés a 2020 februári 3,5 százalékhoz képes, viszont elképesztő méretű javulás az előző év második negyedévének brutális 13,1 százalékos rátájához viszonyítva.

A régiónkat is gyötörte a válság

Szomszédaink közül a szlovákoknál februárban 7,3 százalékos a munkanélküliség, ami 1,8 százalékpontos emelkedést jelent az előző februári 5,5 százalékhoz képest, és hasonlóan megsínylették a válságot az osztrákok is, akiknél két hónapja 5,7 százalékon stagnál a szám, 1,3 százalékpontos emelkedést mutatva az előző év azonos időszakának 4,4 százalékos mutatójához képest. A Szlovénoknál is hasonló mértékben meglátszott a munkanélküliségen a járvány hatása. Náluk 4,9 százalékos volt a 2021. februári munkanélküliségi ráta, ami összesen 1,3 százalékpontos emelkedést jelent a 2020 azonos hónapjára vonatkozó 3,6 százalékos adathoz képest.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. június 30. 18:20
A Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is azt állapította meg, hogy az NMHH Médiatanács j...
Holdblog  |  2022. június 30. 16:09
A természeti-politikai drámák miért hoznak el egy jobb világot? Mert okosabbá és szabadabbá teszik a...
Kiszámoló  |  2022. június 29. 21:59
Emlékszünk még, amikor a kormány ingyenessé tette a kéményseprést a lakosságnak? Nem, nem arra, hogy...
MNB Intézet  |  2022. június 28. 10:22
Despite a broad consensus on phasing out fossil fuels, some people still hesitate about the actual e...
Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Ez lehet a 2022-es nyár új slágeritala Magyarországon? Hihetetlen, mennyien kattantak rá

A magyar piacon is megjelennek az enyhén alkoholos, gyümölcsös italok, egy felmérésből pedig kiderült, hogy a fiatalok különösen nyitottak ezekre az alkoholos frissítőkre.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. június 30. csütörtök
Pál
26. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?