A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) megkezdte a sztrájktárgyalások előkészítését.

Az új egészségügyi törvény és az ágazat átalakítását célzó rendeletek miatt az orvosok kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek és sérül az autonómiájuk a Magyar Orvosi Kamara szerint, ezért a testület február 4-én rendkívüli országos küldöttközgyűlést tart.
a kamara már előzetesen is jelezte aggodalmait az új egészségügyi törvénnyel és a rendeletekkel kapcsolatban, ezt a kormányzati kommunikáció azonban alaptalannak vélte. A most napvilágra került esetekből az derül ki, hogy az orvoskollégákkal olyan szerződéseket irattatnak alá, illetve olyan változások következnek be a munkakörnyezetben, amelyek központosított döntéshozatal alá rendelik az eddig orvosi privilégiumnak tekintett szakmai működéseket - írja az Infostart.
A Magyar Orvosi Kamara ezért február 4-én rendkívüli országos küldöttközgyűlést tart, és arra szólítja fel a tagjait, hogy minél nagyobb létszámban vegyenek részt rajta. Álmos Péter megerősítette, hogy többek között arról is egyeztetni kívánnak, hogy milyen nyomásgyakorlási eszközöket vethetnek be a szakmai és egzisztenciális érdekeik védelmében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


