Januártól havi 12 400 forint lesz az egészségügyi szolgáltatási járulék összege.
Jelentős számú önkéntes bevonásával indul innovatív kutatás a körömelváltozások és a vitaminhiány közötti összefüggés bizonyítására a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és egy magyar cég együttműködésében - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény pénteken. n felhívták a figyelmet arra, hogy az általánosan elfogadott nézet szerint a köröm egészséges formáját és működését jelentősen befolyásolja a szervezet ásványianyag- és vitaminellátottsága. Emiatt a körömproblémák esetén gyakran javasolják ásványi anyagok és vitaminok szedését. Ezek használata azonban a legtöbb esetben nem épül bizonyítékokra, illetve alkalmazásuk nem biztosít személyre szabott megoldást!
A napokban induló vizsgálatok során arra a kérdésre keresik a választ az intézmény bőr-, nemikórtani és onkodermatológiai klinikája és a Mediner Kft. szakemberei, hogy a kozmetikailag zavaró körömelváltozások, valamint a szervezet ásványianyag- és vitaminhiánya között közvetlen összefüggés áll-e fenn. Mivel a PTE szakemberei szerint a köröm állapota alapján következtetni lehet a szervezet belső működéseire, a vizsgálatokba ezer olyan önkéntest vonnak be, akik körmükön esztétikailag zavaró elváltozást észlelnek, és kíváncsiak szervezetük ásványianyag- és vitaminszintjére.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósuló kutatásba 18 és 60 év közötti önkéntesek jelentkezhetnek a www.visionail.hu weboldalon, akiknek legalább egy kézkörmükön kozmetikailag zavaró körömelváltozás - például felrostozódás, hullámosság, fehér vagy más színű elszíneződés - látható. Az önkéntesek saját vizsgálati eredményeiket megtudhatják, így tudomásuk lesz arról, hogy van-e vitamin- vagy ásványianyag-hiányuk, és ha van, az milyen. A kutatás keretében végzett valamennyi vizsgálat a résztvevők számára ingyenes - hívták fel a figyelmet a PTE közleményében.
A vizsgálat során összegyűjtött adatokból a kutatók összefüggést keresnek a körömelváltozások jellege és szervezet ásványi anyag és, vagy vitamin állapota között. Amennyiben a vizsgálati eredmények alapján a kutatók előpzetes feltételezése beigazolódik, a jövőben a vitamin és ásványianyag zavarokon alapuló állapotok és betegségek felismerése, diagnosztizálása egyszerűbb lesz, mint jelenleg.
A távolabbi célok között szerepel egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus kifejlesztése, melynek segítségével egyszerű módszerrel, a körömelváltozás vizsgálata alapján a szervezet ásványianyag- és vitaminhiányára lehetne következtetni - idézték a kommünikében Gyulai Rolland klinikaigazgatót, a kutatás vezetőjét. A szakember szerint a hiányállapotok pontos ismerete a jövőben megteremtheti személyre szóló vitamin készítmények alkalmazásának lehetőségét - azaz, hogy csak abból a vitaminból és csak annyit kelljen szednie a páciensnek, amennyire valóban szüksége van.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A közleményben kitértek rá, hogy a PTE Klinikai Központ Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikája a dél-dunántúli régió legnagyobb bőrgyógyászati fekvőbeteg és járóbeteg ellátó intézménye, amely nemcsak a bőrgyógyászati betegek ellátását, hanem a bőrbetegségek oktatását és kutatását is végzi. A vizsgálattal kapcsolatos további információk megtalálhatóak a www.visionail.hu honlapon, ahol jelentkezni is lehet a vizsgálatra.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







