7 °C Budapest
Gurney in hospital hallway

Hatalmas a káosz a magyar egészségügyben: betegek százezreit sodorhatja veszélybe az átalakítás

2022. november 16. 17:30

Nem tartják jó ötletnek a járóbeteg-ellátás megyénként történő központosítását, mert ez forráshiánnyal járna, az önkormányzatok pedig eddig jó fenntartói voltak a szakrendelőknek - ez a véleménye azoknak az egészségügyi szakértőknek, akiket lapunk ma megkérdezett a kormány által benyújtott, az egészségügyi reformot tartalmazó törvényjavaslatról. Az az ötlet pedig, hogy az állami mentőszolgálat segítsen be az ügyeleti rendszerbe, egyikük szerint abszurd ötlet addig, amíg a mentők a saját feladatukat sem mindig tudják kifogástalanul ellátni.

Jelentősen átalakulna az egészségügyi rendszer, ha elfogadják a több módosító javaslatból álló csomagot, amelyet a kormány nyújtott be. Jó néhány olyan elem maradt ebben a javaslatcsomagban, melyről már korábban hintettek el információkat, és olyanok sem kerültek ki belőle, melyek a szakemberek szerint még alapos átgondolásra szorulnak, például a mentőknek az ügyeleti rendszerben nyújtott segítsége, vagy éppen a szakrendelőknek a tervezett megyei központosítása.

A javaslat szerint – többek között - a következő szegmensekben lenne változás:

  • az egészségügyi alapellátás terén a praxiskörzetek meghatározása során állami szerepvállalás biztosítása,
  • az ügyeleti rendszerben az állami mentőszolgálat szerepének bővítése,
  • az alapellátásban jogszabályban előírt feltételeknek megfelelő szoftver használata,
  • a járóbeteg-ellátásban az állami szerepvállalás növeléséhez szükséges intézkedések
    biztosítása,
  • a fekvőbeteg-ellátásban a segítő személyre vonatkozó szabályok bevezetése,
  • az egészségügyi dolgozók minősítésére vonatkozó szabályainak kibővítése,
  • az egészségügyben történő közreműködési jogviszonyok felszámolása,
  • a szakápolási rendszer átalakítása.

A Pénzcentrum három egészségügyi szakértőt kérdezett meg, hogy mit gondolnak a javaslatcsomagról – leginkább a centralizálást kellene szerintük elengedni, ugyanis a járóbeteg-szakrendelés, a szakrendelők államosítása komoly hátrányt okozna az egészségügyben.

Nincs elég forrás

Ha minden megyében a centrumkórház lesz az irányító szervezet, az jelentős forrásgondokat fog okozni – így reagált a Pénzcentrum kérdésére Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. A szakértő szerint így is előfordul, hogy nincs megfelelő mennyiségű eszköz vagy éppen munkaerő, de a magyar egészségügyi rendszer sajátosságai miatt a centralizálás még további problémákat vethet fel.

Ami leginkább kifogásolható, az az, hogy megyei centrumkórházak lesznek minden megyében, amik az ellátásban irányítják majd a szolgáltatásokat, csaknem teljes körűen. Mindenki alájuk fog tartozni, ők lesznek a legfőbb foglalkoztatók, vagyis ennek az egy kórháznak a szempontjai határozzák majd meg az ellátás irányát, hogy hol mi lesz elérhető. Miután minden megyei kórház is komoly forráshiánnyal küzd – akár eszközökben, akár HR-területen -, így a megyei kórházak igyekezni fognak az alsóbb szintekről (városi kórházak, járóbeteg szakrendelők) elvonni a számukra szükséges forrást. Nekik ugyanis elemi érdekük lesz, hogy a feladatukat jól el tudják látni. Persze abban az esetben, hogyha maradnak plusz források, azt ki lehet majd helyezni a városi kórházakba vagy a szakrendelőkbe, de forráshiány esetén nyilvánvalóan a megyei centrum fogja élvezni az elsőbbséget, ha mondjuk forrásokról kell dönteni. A magyar egészségügy egész rendszere kórházcentrikus, ezt pedig egyáltalán nem javítja a tervezett átalakítás

- nyilatkozta lapunknak Sinkó Eszter.

Nem jó ötlet államosítani

Szintén a centralizálás körüli kérdéseket vetette fel Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász. Úgy véli, hogy az önkormányzatoknak a szerepe jelenleg több mint elégséges a szakrendelők fenntartásában, és nem lenne jó ötlet egy megyei irányító szerv alá rendelni.

Az önkormányzatok a szakrendelőknek jó fenntartói és tulajdonosai, ez az, amin én nem változtatnék, vagyis szerintem okos gondolat lenne, ha ezt elengednék. Az önkormányzatoknak fontos a járóbeteg-szakellátás jó biztosítása, hiszen az emberek minden nap érzik, évente legalább egyszer ellátogatnak a szakrendelőkbe különböző okokból. Ha ezt államosítják, és a szakrendelők is a megyei centrumkórházak alá fognak tartozni, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az intézménynek a szakrendelő gondjai, problémái prioritások lesznek – ezt pedig megérzi majd az ellátás színvonala is

- mondta a Pénzcentrumnak Rékassy Balázs.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mentők ügyeletben?

A javaslatcsomagból szintén nem került ki az az ötlet, hogy az állami mentőszolgálat segítene az ügyeleti rendszerben. Kunetz Zsombor szerint ahhoz, hogy az OMSZ el tudja látni ezt a feladatot, drasztikus és azonnali átalakításra lenne szükség, ez azonban a távolban sem látszik, hogy szerepelne az egészségügyi reform tervei között.

Ezt legfeljebb akkor lehet megcsinálni, ha a mentőszolgálat elvégzi először azt a feladatot, ami jelenleg van neki - márpedig tudjuk, hogy ebben is komoly elmaradások vannak. Ha ezt még kibővítik azzal, hogy a mentőszolgálat besegít az ügyeleti ellátásba, akkor ez a jelenlegi szintet sem fogja elérni, tehát még több ember kerül majd veszélybe, ha nem tud kimenni időre a mentő. Ha mentőszolgálat menedzsmentjét, munkaszervezését átalakítanák, szerintem akkor lehet szó az ügyeleti rendszerbe való betagozódásról, ám ennek én nem látom jelét

- mondta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő. Hozzátette, hogy ahhoz, hogy az egészségügyben érdemi reformok történjenek, először is több pénzt kellene rá költeni: számításai szerint jelenleg éves szinten 3000 milliárd forint megy erre a szektorra, de ennek legalább a másfélszeresére, vagyis minimum 4500 milliárdra lenne szükség. Kunetz Zsomborral nemrég lapunk is készített interjút, ezt itt tudod újra elolvasni:

Ellentmondás a praxisszabályokban

Áttételesen ugyan, de a gyermekorvosi praxisokat is érintheti az új szabályozás, amennyiben elfogadják. Dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke lapunknak azt mondta: a praxisszabályok meghatározásában még van olyan ellentmondás, amelyet jó lenne, ha feloldanának.

Nem foglalkozik a kerettörvény a szakorvosjelöltek praxisokban való megjelenésével, ami számunkra kiemelkedően fontos kérdés, bár az is igaz, hogy ezt más jogszabály szabályozza. A gyermekellátás szempontjából azonban ellentmondásos, hogy amíg a háziorvos szakorvosjelölt néhány hónapos gyermekgyógyászati képzés után már helyettesíthet, és láthat el gyermeket praxisban, addig egy gyermekorvos szakorvosjelölt két vagy három éves gyermekgyógyászati képzés után sem teheti meg

- válaszolta a Pénzcentrum kérdésére Dr. Havasi Katalin.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem