Az énekes már a koronavírus-járvány óta tudatosan több lábon áll, így a zenélés mellett videósként és vállalkozóként is dolgozik.
Allergia vagy koronavírus? Új tünetekkel támad a delta variáns: ezt mindenképp tudnod kell!
Gyorsabban terjed és allergiaszerű tüneteket is okoz a delta vírusmutáns - olvasható a koronavirus.gov.hu-n megjelent közleményben. Llegnagyobb veszélyben persze a még beoltatlanok vannak.
Egész Európában és Magyarországon is már az új koronavírus delta vírusvariánsa terjed. Ezt a - korábban indiainak nevezett - mutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak. A delta vírusmutáns fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz, megbetegedés esetén könnyen tűnhet súlyosabb lefolyású náthának is.
A delta vírusvariáns lappangási ideje rövidebb, átlagosan 4 nap, míg a vadvírusé, vagy az alfa (korábbi nevén brit) vírusmutánsé átlagosan 6 nap. Emellett a fertőzöttek "vírusürítésének" mértéke is sokkal magasabb, ez a két tényező is az oka annak, hogy a delta variáns a korábbi klasszikus vírussal és annak mutációival szemben 60 százalékkal fertőzőképesebb és gyorsabban terjed.
A közleményben kitértek arra is, hogy a delta variáns más tüneteket is okozhat, mint a koronavírus eredeti, vuhani változata. A delta variánsnál az ízlés- és szaglásvesztés viszonylag ritkább, mint az alfa vírusmutáns okozta fertőzésnél, inkább a légzőszervi, náthaszerű tünetek a jellemzőek.
A korábbi változatokhoz képest a delta variánssal történő fertőzés leggyakrabban fejfájást, torokfájást, orrfolyást, tüsszögést, hőemelkedést, bágyadtságot és levertséget okoz. Továbbá a láz is gyakori tünet.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Emésztőszervi panaszok - hányinger, hányás, hasmenés - is gyakrabban jelentkezhetnek, sőt a hallással kapcsolatos panaszok - fülzúgás, fülcsengés, szédülés - sem ritkák. Jellemző továbbá a szemet érintő irritáció, kipirosodás, duzzanat, esetleg váladékozás megjelenése is. "Ha valaki észleli magán a tüneteket, értesítse a háziorvosát és teszteltesse magát, valamint ne menjen közösségbe!" - szögezték le.
Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos, akár életveszélyes állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség, májbetegség, légzőszervi betegség, daganatos betegség) szenvednek. "Az új koronavírus több mint másfél éve életünk része, látható, hogy a vírus gyorsan változik, és egyre veszélyesebb mutációk terjednek el. A vírus és annak mutánsai ellen a megoldás a védőoltás jelenti" - hívták fel a figyelmet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







